Aktuális, Havi programajánló
Leave a comment

Programajánló – februári foglalkozásaink

Eljött a február, a téltemetés, a farsang időszaka! Ez egyben azt is jelenti, hogy közeledik a tavasz, egyre enyhébb lesz az időjárás, az első hóvirágok is ezt bizonyítják.
Mi veletek együtt szeretnénk ezt megünnepelni, illetve segítségül hívunk benneteket, hogy együtt űzzük el a telet – rajtunk ne múljon, jöjjön a tavasz!

Farsangi hetünkön arra biztatunk benneteket, hogy kövessétek munkatársaink példáját, és öltözzetek be velünk naponta más-más jelmezbe! Talán már akad közöttetek olyan, aki évek óta jár hozzánk, és kívülről tudja a Farsangi hét menetrendjét, de természetesen nem hagyunk kétségek között senkit, ismertetjük az egyes napok „dress code”-ját.
Ebben az évben is várunk benneteket fergeteges Farsangi mulatságunkra, amire már tudtok regisztrálni! A jókedvfelelősök mellé ebben az évben zenészeket is hívtunk, bemutatkozik nektek a Keksz Kommandó, a sok vidámság és jókedv garantált!

A Belvárosi Közösségi Tér egyik legrégebbi és legnépszerűbb szolgáltatása a Meseerdő gyermekfelügyelet. Hiszen melyik szülőnek ne jönne jól hetente akár 3 nap néhány óra, amikor gyermekét rábízhatja másokra? Ráadásul olyan hiteles szakemberekre, akiket a gyerekek is szeretnek, akikkel szívesen játszanak, akik örömmel olvasnak mesét, játszanak, kézműveskednek velük, és megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat nálunk.
Mostantól minden hónapban hírt adunk a Meseerdő környékéről, hiszen az ott dolgozó szakemberek ezentúl rendszeresen írnak kérdésekről, amiket a leggyakrabban tesztek fel nekik, vagy éppen a benneteket is érintő aktualitásokról. Másrészt a megújult Hetedhét játszószoba játékait is szeretnék közelebb hozni hozzátok, amikkel kis videóik formájában az Instagram oldalunkon is találkozhattok.
Keressétek és kövessétek a Belvárosi Közösségi Teret az Instagramon is!

Aktuális


Farsangi hét – Űzzük el együtt a telet!

Február 10-14.

Ti is várjátok már a tavaszt? Minden évben február elején reménykedve várjuk a medvét, és azután azt, hogy vége legyen a hideg évszaknak. Mi minden évben teszünk érte, hogy elijesszük a hideget, idén is mindent megteszünk, csak jöjjön a jó idő!
Február 10. és 14. között naponta más jelmezt öltünk, és örülünk, ha ti is követtek bennünket, és ötleteitekkel hozzájárultok a hatékony télűzéshez!

  • Hétfőn, február 10-én, színes napot tartunk – vegyetek fel minél több egyforma színű ruhadarabot, és gyertek ti is csupa pirosban, lilában, kékben, zöldben…!
  • Kedden állatok farsangja lesz – bármilyen kicsi, nagy, házi- vagy vadállat bőrébe bújhattok!
  • Szerdán foglalkozások napja lesz, amikor tűzoltók, orvosok, titkárnők és pincérek is egy egész napon át együtt, egy helyen, közös célért dolgoznak: hogy elűzzék a telet.
  • Csütörtökön mesehősöket várunk intézményünkbe: ígérjük, hogy Piroskát most nem eszi meg a farkas, és a boszorkányok is kedvesek és viccesek lesznek!
  • Pénteken készüljünk együtt a hétvégi pihenésre! Pizsama, köntös, párna, alvóka lesznek a munkaeszközeink, tartsunk pizsamanapot!

Február 14-én, pénteken, 17 órától egy fergeteges Farsangi Mulatságra várunk benneteket! A játékmestereket ebben az évben a Keksz Kommandó kis csapata egészíti ki egy bemutatkozó zenés műsor erejéig.
Az eseményre a gyerekek és szüleik bármilyen jelmezben, ugyanakkor csak visszaigazolt regisztrációval tudnak érkezni!
Ha valami miatt mégsem tudnátok eljönni, kérjük iratkozzatok le, hogy a várólistán várakozó gyerekek is bekerülhessenek, részt vehessenek vidám mulatságunkon!
Köszönjük együttműködéseteket!


Hírek a Meseerdőből


A Meseerdő Gyermekfelügyelet sok családnak az a hely, ahol először bízzák gyermeküket mások gondjaira. Mikor, miért érdemes bennünket választani?

  • Amikor a gyermek mellől néhány órás munkát vállalsz, hozd be hozzánk gyermekedet, így akár kávézónkból is tudsz nyugodt körülmények között online munkát végezni.
  • Ha rövid elintézendő dolgod van, amikor elmennél orvoshoz, fodrászhoz, edzeni, és nem tudod másra bízni kisgyermeked.
    Amikor szeretnél részt venni valamelyik foglalkozásunkon, ahová nem tudod magaddal vinni gyermeked.
  • Már hathónapos kortól fogadunk gyerekeket, ebben az esetben a rövidebb-hosszabb itt-tartózkodást szülőkonzultáció és beszoktatási folyamat előzi meg.
  • A legkisebbek barátságos és igényes környezetben, kislétszámú csoportban, megbízható szakemberek mellett ismerkedhetnek a szülők nélküli léttel. Így nyílik ki számukra a világ, és lesznek magabiztosabbak, amikor a szülőktől való mindennapos elválásra kerül a sor.
  • Az óvodáskorúak (3-7 év) számára a beszoktatástól eltekintünk, ugyanakkor a családdal való szoros együttműködés, a kölcsönös bizalom elengedhetetlen.

Fontos, hogy a Meseerdő gyermekfelügyeletbe mindig a következő hétre tudjátok lefoglalni az időpontokat, ezt vasárnap estig tudjátok megtenni vagy módosítani!

Munkatársaink a közelmúltban több ismertetőt is közzétettek honlapunkon. Itt olvashattok a beszoktatás folyamatáról, következő cikkünkben pedig a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is választ kaphattok.


Nyitott csoportjaink, foglalkozásaink

Az alábbi csoportokhoz bármikor csatlakozhattok, ám minden alkalommal regisztrálni szükséges honlapunkon, a foglalkozás oldalán!

Foglalkozás legkisebbeknek és családjaiknak

Már néhány hetes kisbabával is találhattok nálunk elfoglaltságot, legyen szó énekes, zenés, mozgásos programról, nálunk színes a paletta!

  • Az Apa, ma játssz te is! havonta egyszer jelentkező Családi Ringatónk, amin az elfoglaltabb szülők is részt tudnak venni, hiszen itt csütörtök délután tudjátok átélni a délelőtti Ringatók hangulatát. Akár az egész család is eljöhet a 0-4 éves gyerekekkel együtt, hogy együtt indítsuk a hétvégét – február 6-án 17 órától!
  • Legközelebb február 17-én kezdhetitek nálunk nagy lendülettel a hetet, Szenczi Zsuzsi mozgásos órái addig szünetelnek. 0-3 éves gyerekekkel érkezve 9.30-tól a Kenguru baba-mama tornán a kicsik szórakozásáról is gondoskodunk, míg 10.30-tól a Lendülőn indulhat a hatásos alakformálás egy kis pihentető relaxációval felnőtteknek.
  • Keddenként a Baba-mama klubon 10.15-től 0-3 éves gyerekekkel vehettek részt. A sok mondóka, éneklés mellett szakembereinktől is tudtok kérdezni, miközben hasonló élethelyzetben lévő családokkal ismerkedhettek, új barátságokat kötve.
  • Minden szerdán 9.30-tól és 10.30-tól a kicsik örömére sokat hintázunk, labdázunk, mondókázunk. Mindeközben észrevétlenül fejlődik a kicsik észlelése, figyelme, emlékezete. A Ficánkoló játékos, fejlesztő foglalkozásain a csoportok a gyerekek mozgásállapota szerint alakulnak, erről olvassátok el cikkünket!
  • A Belvárosi Ringató minden csütörtök délelőtt 10 órától és 10.45-től, egymás után két foglalkozáson várja a már néhány hónapos gyerekeket, és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsikkel oldott, szeretetteli légkörben.

Foglalkozások óvodásoknak

  • Február 6-án, csütörtökön, 16.30-tól a Családi mesedélutánon teret adunk a generációk találkozásának. A 3-9 éves gyerekeknek és családjaiknak szenior mesemondóink mesélnek, mindig az adott évkörhöz kapcsolódóan. Februárban a mesedélután főhősei a medvék lesznek, hiszen ezen a héten tőlük tudhatjuk meg, érkezik-e végre a tavasz. A mese után a gyerekekkel együtt mondókázunk, zenélünk és alkotunk, aminek eredményét haza is vihetitek.
  • Egy fárasztó, egymás nélkül eltöltött hosszú nap után az óvodásoknak és szüleiknek is feltöltődésre, minőségi programokra van szükségük. Mindenkinek ajándék az az idő, amit ilyenkor együtt tölthetnek egymásra hangoltan, együtt játszva. Hétfőnként 17.15-től ezt a minőségi közös időt adja nektek a KisMaszat foglalkozás, ahol a 3-5 évesek szüleikkel mesét hallgatnak, énekelnek, mondókáznak, és még alkothatnak is közösen valami kedveset. Használjátok ki a lehetőséget, a KisMaszat foglalkozásai csak február végéig tartanak!
  • Szerdánként 17.15-től a Csendbontón az 5-9 évesek veszik birtokukba a rendezvénytermünket, ahol bőven van tér mozogni, hangoskodni. A sok mondóka, dramatikus játék hatására észrevétlenül fejlődik kreativitásuk, szociális érzékenységük, zenei készségeik.
  • Február 12-től újra várjuk a 3-4 éveseket is 16.30-tól a Csicsergő Énekes Óvodába, szülőkkel vagy nélkülük. Gyertek velünk énekelni, játszani!

Csoportos foglalkozások felnőtteknek

  • Néhány hét szünet után február 17-étől újra lesz hétfőnként 10.30-tól Lendülő, ahol azokat a felnőtteket várja Szenczi Zsuzsi, akik szívesen indítják a hetet egy intenzív, minden tagot átmozgató alakformáló tornával. A testmozgás után jól esik egy pihentető relaxáció, amitől még jobban fogod magad érezni. Szükség esetén gyermeked számára vedd igénybe Meseerdő Gyermekfelügyeletünket!
  • Február 19-én, szerdán, 18.15-től járjuk be együtt a világot a mesék hátán! A Világjáró mesekörön csak hátra kell dőlnötök, és hagyni, hogy a mese felkapjon, repítsen benneteket hét határon át! Ezután megoszthatjuk egymással gondolatainkat, érzéseinket, ám az biztos, hogy a hallott mese veletek lesz még egy ideig! A Világjáró mesekör kávéházi nyitott program, nem csak a kerületi lakosokat várjuk.
  • A Most én jövök! februári alkalmán a fókuszolás technikájával ismerkedhettek meg. Február 21-én 16.30-19.30-ig szálljatok ki velünk a mindennapok mókuskerekéből, és tapasztaljátok meg, hogyan lehet ebből a robot üzemmódból elindulni saját belső harmóniánk felé! Megmutatjuk, hogyan lehetséges szülőként is tudatosabban benne lenni saját élményeinkben, megéléseinkben.
  • Szülőklubunkon február 26-án 17 órától a szülő-gyerek kapcsolat nehézségeiről fogunk beszélgetni. Mit tehetünk, ha nehezen találjuk meg a hangot gyermekünkkel? Mit kezdjünk azzal az érzéssel, ha gyermekünk személyisége, vérmérséklete miatt nehéznek érezzük a kapcsolódást, a megértést? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a válaszokat, a lehetséges megoldásokat Minden gondolattal, tapasztalattal egymást gazdagítjuk, tartsatok velünk február végén is a szakemberek által kísért kötetlen beszélgetéssorozatunkon!

Egyéni foglalkozások felnőtteknek

  • A szüléssel/születéssel kapcsolatban sok kérdés felmerülhet bennetek, ahogyan az azután következő időszak is sok meglepetést tartogat. Ha szeretnétek felkészülten belevágni életetek nagy kalandjába, és kérdéseitekre választ kapni a kezdetektől a baba első három életévében, jelentkezzetek Hangolódó foglalkozásainkra!
    Ha pedig érdekel a hordozás, vagy még keveset tudtok róla, ebben is tudunk segíteni. Több mint 30 féle hordozóeszközt kipróbálhattok, és Segesdi Edina dúla, gyermekágyas segítő, baba- és gyermekhordozási tanácsadó segítségével a számotokra legideálisabbat is egészen biztosan meg fogjátok találni.
    Jelentkezni e-mailen a segesdi.edina@segitokezek.com címen, vagy telefonon tudtok: +36 30 604 0482.
  • Testi és lelki harmóniád megteremtésében, a babával való egymásra hangolódás folyamatában segíthet egy relaxációs módszer, az autogén tréning elsajátítása is, melyet a módszerben képzett pszichológus szakember kíséretével tanulhatsz meg, 10-12 héten keresztül, akár már az első trimesztertől! Az autogén tréning folyamatában a magzattal való kapcsolódás, az anyaságra való felkészülés támogatása történik.
    A módszert ugyanakkor bárki elsajátíthatja, a gyakorlatokat a mindennapokba beiktatva az életminőség és a közérzet javulása várható a stressz, a szorongás oldása révén. Jelentkezni tudtok telefonon: +3630 198 4701, vagy e-mailen keresztül: koller.eva@segitokezek.com.
  • Kérdésed van önmagaddal, gyermekeddel, kapcsolataiddal összefüggésben? A legtöbb ember életében előfordulnak elakadások, ám mindenkiben ott rejlik a képesség, hogy önerőből, saját megoldásmódokat használva továbblépjen és visszataláljon saját lelki egyensúlyához.
    A Belvárosi Közösségi Térben lehetőséged van pszichológus szakemberrel konzultálni. Az 1-5 alkalmas konzultációk során biztonságos, támogató légkörben megismerkedhetsz saját erőforrásaiddal, szakember kíséretével indulhatsz el egy új úton. Időpontot közvetlenül munkatársunkkal, Koller Évával tudtok egyeztetni, telefonon (+3630 198 4701) vagy e-mailen keresztül koller.eva@segitokezek.com.

Egyéb programlehetőségek a Belvárosi Közösségi Térben


A Belvárosi Közösségi Térben egyre több olyan szolgáltatással találkozhattok, amit külső szakemberek tartanak intézményünkben, ám nem a mi szakmai szervezésünkben. Ezek olyan, nem csak kerületi lakosok számára elérhető csoportok, amiket térítés ellenében vehettek igénybe. A foglalkozásokról mi is hírt adunk, ajánljuk figyelmetekbe!

  • A Hópárduc Alapítvány egyórás fejlesztő falmászó foglalkozásain a gyerekek élvezettel másznak a színes kapaszkodókon, miközben észrevétlenül fejlődnek, egyre jobb teljesítményt nyújtva a tanulás terén is.
    Az alapítvány szakemberei már várják a 4-7 éves gyerekek jelentkezését az egyórás foglalkozásokra, melyek minden kedden 16 és 19 óra között kerülnek megszervezésre.
    Jelentkezni a Hópárduc Alapítvány honlapján tudtok.
    V. kerületi lakosként a foglalkozások árából 10% kedvezményt kaphattok!
  • Február 20-tól újra! Minden csütörtökön 9 órától a FitMom baba-mama tornán a 6 hetes-2 éves korú gyerekeinket is bevonjuk az edzésekbe, akik ha épp nincsenek fizikai kapcsolatban velünk, akkor egymással és a teremben lévő játékokkal tudják jól érezni magukat. A bemelegítés után keringésfokozó gyakorlatokat végzünk álló helyzetben, majd a kritikus női zónákra helyezzük a hangsúlyt. A várandósság alatt a testünkben esetleg kialakult sérült területek visszaállításán is dolgozunk, az egyéni állapotra is figyelmet fordítva.
    Jelentkezni a zsuzsi.szenczi@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 581 6417 telefonszámon tudtok.

Márciusi előzetes


Márciusi foglalkozások szülőknek

A foglalkozások zárt csoportként működnek, az elköteleződés a teljes folyamatra szól! A foglalkozások tematikája egymásra épül, emiatt a rendszeres részvétel fontos.

  • Március 5-től szerdánként 10-11 óráig tartó ötalkalmas Babamasszázs Tanfolyam indul! A 6 hetes – 1 éves korú kisbabával jelentkező szülők egy olyan masszázstechnikát sajátíthatnak el, ami segít kapcsolatot teremteni gyermekükkel, oldja a feszültséget, biztonságérzetet ad, jótékony hatással van a kisgyermek idegrendszeri fejlődésére, sírós babák közérzetére, koraszülött babák súlygyarapodására, és javítja az asztmás babák légzési funkcióit is.
  • Mikor kell mentőt hívni egy kisgyermekhez? Mit tehetsz, ha leforrázza magát, elesik a biciklijével, vagy félrenyeli a gyümölcsöt? Alapvető, ám létfontosságú kérdésekben segít eligazodni interaktív, gyakorlatias szemléletű foglalkozásunkon Velkei Éva, aki munkatársaink tudását is naprakészen tartja. Kétalkalmas Baba- és kisgyermek elsősegély tanfolyamunkon várandós és 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőket és szülőpárokat várunk, ám nagyszülők is résztvehetnek! Kérjük, csak akkor jelentkezzetek be, ha mindkét pénteki alkalmon részt tudtok venni – március 7-én és 14-én 16.00-19.00 óráig.
  • Anyának lenni örökös kihívás. Küzdelmes, gyönyörű, sokrétű szerep, amiben olykor hullámvasúton érezheted magad. Az Anyamesékre március 10-től nyolc hétfőn keresztül 17.30-tól most azokat az édesanyákat várjuk vissza, akik korábban már részt vettek velünk egy utazáson. Most másfél órában egy kicsit még beljebb utazunk lelkünk mélyére. Továbbra is a mesék, az anyatársak, és a szakemberek lesznek az iránytű, hogy megtalálhassuk a harmóniát, megküzdjünk nehézségeinkkel. Ha van kedved velünk együtt tovább utazni, tarts velünk nyolc héten át a Haladó Anyameséken!
  • Ha kisgyermeked mellől térnél vissza a munka világába, esetleg szívesen váltanál munkahelyet vagy tevékenységet, nekünk van egy jó programunk! Az Útkereső ideális iránytű lehet az új élethelyzetekhez.
    Március 7-től hat pénteken keresztül 9.00-12.00 óráig együtt próbálunk kiigazodni döntéshelyzetekben, közösen készülünk a változásokra, vagy éppen (más) irányt választani.
    Honnan, hová tartunk, milyen úton haladunk? Hogyan segíthet a kommunikáció abban, hogy szorongató helyzetekben is önazonosak maradjunk? Mit jelent a döntés- és változásmenedzsment, milyen eszközökkel, hogyan segíthet ez utunkon?
    Térképezzük fel együtt motivációinkat, tudatosítsuk a kommunikációs stratégiákat, próbáljuk ki, mi történhet egy állásinterjún! Keressük együtt az utunkat az Útkeresőn!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük