






A hetente megtartott foglalkozáson az óvodás gyermekekkel és szüleikkel közösen mesélünk, énekelünk, mondókázunk, játszunk és alkotunk. A közös élményen és a felhőtlen szórakozáson túl, a foglalkozás a korosztályi igényeknek megfelelően fejleszti a gyerekeket.
Az édesanyák sokszor jelzik, hogy a kisóvodás korosztálynak nem találnak foglalkozásokat, a legtöbb különóra, csoport 5 éves kortól fogadja a gyerekeket. Úgy gondoljuk, hogy a 3-5 éves korú kisgyerekek egész napjukat szüleik nélkül töltik az óvodában, ezért még nincs igényük arra, hogy a különfoglalkozásokat is nélkülük éljék át, viszont valóban fontos lenne egy olyan csoport létrehozása, ahol a szülő-gyerek kapcsolatot tudjuk erősíteni, ahol segítünk a szülőknek abban, hogy eszközöket kapjanak a cseperedő kisgyermekkel való foglalkozáshoz.
Itt olyan közeget teremtünk, ahol a szembesülhettek azzal, hogyan okosodik, ügyesedik gyermeketek, hogyan viselkedik közösségben, és ahol tanácsot kérhettek szakemberektől a gyermekeitekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekben.
„Ez volt az első hivatalos foglalkozás, amin a kisfiammal részt vettünk. Jó volt látni a gyerekeket ahogy feloldódnak egy-egy ponton, vagy a zenében, vagy a mondókákban vagy az alkotásban, ki-ki a maga módján! Szülőként ritkán van lehetőség részt venni egy foglalkozáson, aminek a gyerekkel együtt vagyunk a részesei! Várjuk nagyon a folytatást!”
Foglalkozás vezetők: Szirtes-Szabó Kata és Kovács Ágnes
Időpont: 2026. december 7-től minden hétfőn 17.00-18.00-ig
Korosztály: 3-5 éves gyerekek és szüleik
A foglalkozás kizárólag V. kerületi lakosok számára látogatható és ingyenes!