Július 27. és 31. között 9-11 éves kisiskolás gyerekek vették birtokba a Belvárosi Közösségi Teret. A sok játék, móka, kacagás mellett sokat tanultunk önmagunkról, egymásról és kapcsolatainkról.
Minden évben a tábor első napján megkérdezzük a gyerekeket, hogy ki hány embert, és honnan ismer a táborozótársak közül. És minden évben szívmelengető hallani, amikor azt mondják, hogy valakivel tavaly, vagy éppen két, három éve már találkoztak itt, a Belvárosi Közösségi Tér valamely napközis táborában, vagy éppen egy csoportba jártak itt nálunk, és emlékeznek egymásra. Nekünk, táborvezetőknek ez fontos megerősítés, egyben visszajelzés. Hiszen mi, a Belvárosi Közösségi Tér munkatársai és szakemberei azért dolgozunk, hogy itt közösség kovácsolódjon, egy hálózat, aminek tagjai ismerik egymást, örömmel találkoznak, keresik egymás társaságát, és együtt egy megtartó hálót szőnek, hónapról hónapra, évről évre.
Az idei táborban is ez motivált bennünket, ám kihívásokkal teli helyzetekkel is találkoztunk. A fejünkben lévő játéktár nehezen kimeríthető, de bizony olykor nagy fejtörést okozott, hogy hogyan hidaljuk át a korkülönbségeket, az eltérő érdeklődési területeket. Minden évben van, aki imádja a pszichodrámát, és van, akinek nehezére esik kitalálni egy szerepet, amiben örömmel kipróbálná magát. Van, aki szereti a gyors feladatokat, míg más a lassabb, elgondolkodtatóbb helyzetekben érzi jól magát. És olyan is van, akinek ebéd után jól esik egy kicsit csendesen elvonulni, olvasni, ledőlni egy párnára, míg mások olyankor is inkább mozgással, plüss-dobálással, párnacsatával vezetik le a napi feszültséget.
Egy gombolyag fonalból közösen szőttünk hálót, aminek egy darabját mindenki a csuklóján vagy a bokáján viselte egy héten át. Ez végig arra emlékeztetett bennünket, hogy egy csapat vagyunk, elfogadjuk a különbözőségeinket, és figyelünk egymásra.
A tapasztalat ebben a táborban is az volt, hogy a gyerekek szívesen mutatják meg magukat, érdeklődési területeiket. Örömmel beszélnek a hobbijukról, és bizony vannak olyan örök érvényű, bármikor bevethető játékok, amit mindenki szívesen kipróbál.
A délutáni alkotások mindig összehozták a csapatot. Ilyenkor persze előfordult egy kis versengés, hiszen ki ne szeretné a legmenőbb táskát festeni, vagy a legtutibb lámpásmintával előrukkolni? Végül megegyeztünk, hiszen mindenki a maga módján legeredetibb, legegyedibb alkotásokat készítette, és otthon mindenki a saját művén keresztül emlékszik majd vissza az együtt eltöltött tartalmas hétre.
A pszichodráma pedig egy olyan fantasztikus eszköz, amiben mindenki megtalálhatja a számára legkomfortosabb szerepet. Aki szerette volna, kipróbálta, milyen gonosznak, uralkodónak, vagy legyőzöttnek lenni, de az is teljesen rendben volt, ha aznap valaki éppen egy kő, egy folyó, vagy egy bokor néma szerepében segítette társait.
Mindenki más-más legkedvesebb élményt vitt magával péntek délután. Az itt született barátságok előbb vagy utóbb folytatódnak, egy csoporton vagy a jövő nyári táborban újra találkoznak a Varázskavicsosok.
