Szülőklub

„Már százszor megmondtam….” – hallottátok már ezt a mondatot? Esetleg ti is használtátok? Gyakran érzitek, hogy nem juttok előbbre, mindig ugyanazok a mondatok ismétlődnek, és nem történik semmi változás? Januárban jelentkezik először Szülőklubunk, ahol szakemberek kíséretében kötetlenül beszélgetünk minden szülőt érintő nehéz helyzetekről. Itt megélhetitek, hogy nem vagytok egyedül, más is küzd problémákkal, más is tanácstalan olykor. Talán mindenki tud hozzátenni valamit – nézzük, kinek milyen tippjei, ötletei vannak, mi az, ami bevált, és mit ne próbáljatok. Gyertek, osszuk meg egymással kétségeinket, és keressünk együtt megoldást! A Terefere szülőklubról itt olvashattok bővebben.

Kávéházi beszélgetés szülőknek – fontos témákról, kötetlen hangulatban. Minden hónap utolsó szerdáján teret adunk azoknak a témáknak, amik mindannyiunk életében fókuszban vannak. Ezeken az alkalmakon lehetőség nyílik szülőként megélt nehézségeink kifejezésére, tapasztalatcserére, új nézőpontok találására szülőtársak között, szakemberek kísérésével.

Foglalkozás vezető: Szirtes-Szabó Kata, Kreil Melinda
Időpont: minden hónapban egy szerda 17.00-18.30
Korosztály: Felnőtteknek

Harmadik időpont: 2024. február 28. 17-18.30

Nálatok „kütyüznek” a gyerekek? Lehetséges kizárni mindenféle digitális eszközt csemetéink életéből? Egyáltalán, mit kezdjünk a modern kor ezen vívmányaival? Ráér megtanulni a használatukat, vagy kezdjük el időben tanítani? Vannak nálatok „kütyüszabályok”? Mikor és hogyan kell / lehet határt szabni?
Számtalan kérdés merül fel a szülőkben a „kütyüzés” témájával kapcsolatban, gyakori beszéd- és vitatéma. Éppen ezért beszéljünk róla február 28-án 17 órától a Szülőklubon!

Második időpont: 2023. október 25. 17.00-18.30
Téma: Mikor sok, mikor elég? – különórák csapdájában

Évkezdéskor roskadoznak a hirdetőfalak az iskolában, az óvodában, a gyermekintézményekben, nehezen bírják a sok különórát. ÉS a gyerekeink? Vajon ők hogy viselik? Kell a gyerekeknek különóra, vagy hagyjuk szabadon szaladgálni helyette? Hol húzhatom meg a határt? Mi van, ha a gyerekem ragaszkodik a sok plusz foglalkozáshoz, és nem tágít, akarja?! Hogyan kössünk kompromisszumot? Számos kérdést felvet a különórák túlkínálata, szülőként is nagy nehézséget jelenthet ellenállni a kísértésnek. Erről a fontos témáról beszélgetünk legközelebb a Szülőklubon, október 25-én 17 órától. Gyertek, tegyünk rendet magunkban, osszuk meg nehézségeinket, saját megoldási módjainkat egymással!

Első időpont: 2023. szeptember 27. 17.00-18.30
Téma: Tanévkezdés derűsen?

Szeptember 27-én 17.00-től 18.30-ig ismét lesz Szülőklub a Belvárosi Közösségi Tér kávézójában. Témánk ezúttal a tanévkezdés lesz és annak minden megoldandó feladata. Szülőként a szeptember számtalan nyomasztó helyzettel szembesít bennünket. Honnan fogom tudni, hogy gyermekem valóban jól érzi-e magát az új óvodában, iskolában? Hogyan tudom a hosszú nyár után ismét kézbe venni a tanévvel járó zsonglőrlabdákat és egyszerre a levegőben tartani őket? Hogyan kezeljem jól az időt, hogy önmagamra, a párkapcsolatunkra is maradjon belőle a gyerekek és a munka mellett? Vagy ennél hétköznapibban akár: hogyan juttatom el a gyerekemet a különóráira? Ti hogyan csináljátok? Osszuk meg egymással a tapasztalatainkat, segítsünk egymásnak!

A foglalkozás V. kerületi lakosok számára látogatható és ingyenes!

A foglalkozásra bejelentkezni itt tudtok.

Ha még nem jártál nálunk:
Kérjük, hogy az első alkalom előtt regisztrálj be az online regisztrációs rendszeren keresztül, aktiváld regisztrációd lakcímkártyád bemutatásával recepciónkon, majd jelentkezz be az Órarendben az egyes alkalmakra is.

Ha már rendelkezel aktív regisztrációval:
Jelentkezz be hétről hétre az egyes programokra az Órarendben!