Aktuális, Szakmai cikkek
Hozzászólás

„A homok a homokozóban marad” – avagy hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel?

A világ, a társadalom, és a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzelések folyamatosan változnak. Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy másként tekintünk a gyereknevelés céljára. Ma már nem azt gondoljuk, hogy a legnagyobb erény a szófogadás és a szabályok gondolkodás nélkül elfogadása, sokkal inkább a jó problémamegoldás, a rugalmasság, a jó ellenállóképesség, az asszertivitás számít annak.

Szerencsére továbbra sem ment ki a divatból a kedvesség és a szociális érzékenységre való nevelés. A szülőknek így fel van adva a lecke, hogy miként is lehet elég jó szülőként létezni ebben a világban, ami teljesen mást vár el tőlünk, mint amit mi kaptunk gyermekkorunkban. Ebben a cikkben próbálok példákat hozni arra, hogyan lehet melegszívvel fegyelmezni, hatékonyan, pozitívan kommunikálni a gyerekeinkkel, és eközben a saját idegszálaink épségét is megőrizni.
Nálunk már tombol a nyári szünet, sokat vagyunk hármasban, és ennek megfelelően sok az izgalom az életünkben. Több időt töltünk együtt, többet tudunk beszélgetni is, és nekem több lehetőségem van újra még közelebbről rácsodálkozni a nagyfiamra, aki tanév közben sok időt tölt távol tőlem, az oviban. Szeretem figyelni, hogy mikor milyen szavakat és szófordulatokat használ, és szeretek gondolkodni rajta, vajon az adott szót épp kitől tanulhatta. Nagyon vicces tud lenni, ahogy saját magamat hallom a beszédében, amikor a kistesójával próbál beszélgetni.

A szakirodalom szerint az emberek nem tudják felidézni életük első három évének emlékeit, ami kisgyermekkori emlékünk van, az későbbről származik. Ugyanakkor számos példát tudunk arra, hogy minden mondat és cselekedet, amit a gyerekeink felé teszünk, nyomot hagy. Még ha nagyon picikék is, az emlékek valamilyen módon megőrződnek odabent. Egyik kedvenc példámban az emlékek a kontextus hatására idéződtek fel. Amikor a nagyfiam 2 éves és 3 hónapos volt, elutaztunk a tengerpartra nyaralni. Kapott egy horgászós játékot, amivel a nyaralóban tudott játszani. Amikor hazaértünk, eltettem a játékot, gondoltam, majd egy újabb nyaralás során előveszem, és az újdonság erejével tud majd hatni. Eltelt másfél év, és mi a 3,5 éves nagyfiammal ugyanazon a helyen és nyaralóban nyaraltunk. Ültünk a nappaliban, és egyszer csak azt kérdezte: „Anya, hol van a horgászós játék?” Időbe telt, mire egyáltalán rájöttem, mire gondolt, majd lenyűgözve jöttem rá, hogy milyen hihetetlen az emberi agy, hogy erre ennyi idő után így emlékszik (majd kétségbeestem, hogy a játékot bizony otthon hagytuk…).

A gyermeknevelés tanulható, sőt érdemes is tanulni. A megfelelő ismeret egy kincs, ami által gördülékenyebbek lehetnek a mindennapok, és mindenki mentális állapota kisimultabb lehet. Talán a legegyszerűbb tanács, hogy ha akarunk a gyerekünktől valamit, akkor fizikailag is menjünk le az ő szintjére. Guggoljunk, üljünk, térdeljünk, bármelyik, csak ne pár méterről kiabáljuk oda, hogy épp mit is akarunk. A gyerekek más nyelvet beszélnek, mint a felnőttek. Összeszedtem pár mondatformát, amit ha megtanulunk, kevesebb konfliktus terhelheti a mindennapokat. Első és talán második olvasásra is nyakatekertnek tűnhetnek, és nehezen állhat rá az agyunk, de mint minden, ez is csak gyakorlás kérdése. Nekem az elmúlt években már szinte teljesen átállt erre az agyam, és mostanra sokkal természetesebbnek is érzem ezeket a mondatokat.
Az első ilyen a mindenkori kérdezés. Figyeljük meg egy nap, miket kérdezünk a gyerekünktől, ha van rá lehetőség, este írjuk össze egy papírra. Van pár tippem, mik jutnak az eszünkbe:

  • Nem kérsz egy kis almát?
  • Nincs kedved idejönni ezt és ezt játszani?
  • Nincs kedved segíteni?
  • Nem akarod kipróbálni?
  • Nem jössz ide?

Ezek a mondatok magukban foglalják a sokszor nagyon egyszerűen rávágott választ: NEM. Hiszen valójában ezt kérdezzük.
Ehelyett mondhatnánk azt is:

  • Kérsz egy kis almát?
  • Van kedved idejönni?
  • Kipróbálod?
  • Szeretnél idejönni?

Természetesen ezekre is érkezhet nemleges válasz. De mégis nagyobb esélyt adunk ezzel az egyszerű szócserével a gyermeküknek arra, hogy igennel válaszoljon, együttműködjön. Próbáljuk végiggondolni, hányszor mondjuk egy átlagos napon a gyermekünknek azt, hogy „ezt nem”, „ezt nem szabad”, vagy csak szimplán azt, hogy nem. A gyerekek, de szerintem a felnőttek is, ösztönösen utálják ezeket a mondatokat, és a legtöbb esetben szimplán ingorálják azokat, amik nemmel kezdődnek, vagy ami még bosszantóbb, ötletet merítenek belőlük.

Természetesen vannak helyzetek, amikor a határokat egyértelmű nem-mel lehet csak megszabni. De az én tapasztalatom mégis az, hogy erre valójában csak ritkán lenne szükség.
Itt is érdemes lehet egy listát írni estére, és ezeket az adott mondatokat megpróbálni átfordítani. Egy átlagos játszótéri délután jó párszor hallani a következőket:

  • Ne dobáld a homokot!
  • Ne félj!
  • Ne bántsd!
  • Ne vedd el!

Ezek helyett is lehet tényeket, kijelentéseket, pozitív üzeneteket közvetíteni a gyerekeink felé.

  • A homok a homokozóban marad.
  • Gyere, segítek / itt vagyok! Kipróbálhatod / próbáld ki bátran!
  • A kezünket játékra / kedvességre használjuk.
  • A játék most a másik kisgyereknél marad, ha már letette, tudsz vele te is játszani.

A kisebbik fiam minden étkezésekor azzal jelzi, hogy már nem éhes, hogy szétdobálja az ételt, a kanalat, néha, ha nem vagyok elég gyors, a tányérját is. „A tányér az asztalon marad, az ennivalót a szánkba tesszük, így, nézd csak!” Nem csak az ételt, hanem a kemény és nehéz fajátékokat és autókat is előszeretettel dobálja, vagy legalábbis megpróbálja. Itt is arra törekszem, hogy azt fogalmazzam meg felé, amit lehet, amit szabad, és erre próbálok mindig több alternatívát bemutatni. Például: Az autót/ labdát gurítjuk, berregünk. A kockával építünk, egymásra rakjuk (ha tudom, mutatom is). Az ételt továbbra is egy diszkoszvető módjára dobálja, úgyhogy a pozitív mondatok mellé vettünk egy új porszívót is… De idővel ezek a mondatok be fognak épülni. Természetesen minden olyan helyzetben, amikor egy gyerek szeretne valamit, és mi próbáljuk szelíden vagy nem szelíden eltéríteni, jöhet egy nagy sírás, kiborulás, és ennek mindig van létjogosultsága a gyerekek részéről. Ilyenkor az érett felnőtt feladata higgadtnak maradni, és segíteni a gyereket az indulatai megélésben. De ez már egy újabb nagy téma, amiről hamarosan írok majd nektek.
Addig is sok napsütéses, sarazós, vizezős, dinnyeevős nyári napot kívánok nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük