A nyári szünet utolsó heteiben járunk, egészen hihetetlen. Azt hiszem, nagyon igaz az a mondás, hogy az órák és napok nagyon lassan, míg a hetek, hónapok és évek nagyon gyorsan tudnak telni. A pici fiam már másfél éves, a nagy pedig mindjárt 4. Néha, amikor rájuk nézek, még mindig őszintén el tudok csodálkozni, hogy igen, ők tényleg az én gyerekeim.

A világ, a társadalom, és a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzelések folyamatosan változnak. Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy másként tekintünk a gyereknevelés céljára. Ma már nem azt gondoljuk, hogy a legnagyobb erény a szófogadás és a szabályok gondolkodás nélkül elfogadása, sokkal inkább a jó problémamegoldás, a rugalmasság, a jó ellenállóképesség, az asszertivitás számít annak.

Amikor ma altattam a gyerekeimet, azon gondolkoztam, hogy milyen sok olyan kifejezés van manapság a gyerekneveléssel kapcsolatban, ami a populáris pszichológiának köszönhetően már benne van a köztudatban, néha helyesen, néha nem. Az egyik ilyen biztosan a regresszió, amiről már bizonyára sokan hallottak, de talán lehet még újat mondani a témában. A testvérkapcsolatok mentén így most a regresszió témájáról szeretnék nektek írni, illetve arról, hogyan is jelent ez meg nálunk.

Papp-Huszár Anikó gyermeknevelési szabadságon levő szakmai vezető cikke a változásról Hirtelen beköszöntött a jó idő, és már a tavaszi szünetnek is vége. Elköszöntünk a húsvéti díszektől, a téli cipőktől, overáloktól. Ez az időszak sok lehetőséget tartogat a családoknak, amik könnyebbé tehetik a mindennapokat. A mostani írásomban arról mesélek nektek, hogyan telnek a napjaink, és milyen apróságok segítenek nekünk a harmonikus mindennapok megteremtésében.