Aktuális, Havi programajánló
Hozzászólás

Programajánló- zárt csoportjaink

Bár a forróság még kitart, az iskolákban, óvodákban megkezdődött a tanév. A nyaralások, nyári táborok lassan emlékképpé szelídülnek, a családokban is visszaáll a megszokott hétköznapi rutin.

A Belvárosi Közösségi Térben programjaink szeptembertől szépen sorban visszatérnek a nyári pihenőjükről, majd októbertől népszerű zárt csoportjaink is várnak benneteket. Ezek egy része egész tanéven át tart, míg mások 6-10 alkalmat ölelnek fel. Zárt foglalkozásainkban közös, hogy tematikájuk alkalomról alkalomra egymásra épül, változatlan összetétellel, mindvégig ugyanazon tagokkal, emiatt fontos a rendszeres részvétel.
A gyermek- és kamaszfoglalkozások esetén a regisztráció után az első csoportalkalmat szülőkonzultáció előzi meg. A folyamat hosszától függően félévkor szintén tájékoztató alkalmat tartunk a szülőknek, és a lezárás is egy szülőkonzultációs alkalom.

Ettől a tanévtől a jelentkezés új formában történik.
Már hétfőtől folyamatosan tudtok regisztrálni a zárt foglalkozásokra, ugyanakkor a jelentkezés még nem jelent automatikus bekerülést, azokat előjelentkezésként kezeljük. A csoportok végleges létszáma és összetétele a regisztrálók számának ismeretében, a szakemberekkel és a szülőkkel való konzultáció után alakul ki.
Bízunk benne, hogy így minél többen részt tudtok venni a nektek vagy gyermeketeknek legmegfelelőbb foglalkozásainkon!

Idén is igyekeztünk úgy összeállítani kínálatunkat, hogy minden korosztálynak tudjunk lehetőséget biztosítani a rendszeres feltöltődésre.
Várjuk jelentkezéseteket, amit a lentebb részletesen ismertetett csoportok linkjére kattintva tudtok megtenni!

Zárt csoportjaink októberi indulással

Zárt csoportjainkra való jelentkezés esetén vegyétek figyelembe, hogy az elköteleződés a teljes folyamatra szól! A foglalkozások tematikája egymásra épül, emiatt a rendszeres részvétel fontos. Gyerek- és kamaszcsoportok esetén az első alkalmat szülőkonzultáció előzi meg.

Foglalkozás óvodás gyerekeknek

  • Nálunk a hétfő reggel 8.30-kor játékkal kezdődik! Az egyórás Varázsmanó Gyermekpszichodráma csoportba elsősorban azokat a nagycsoportos óvodásokat várjuk, akik iskolába készülnek, és örömüket lelik abban, ha fantáziájukat szabadon engedve történeteket találhatnak ki. Itt a gyerekek egy általuk kitalált szereplő bőrébe bújhatnak, majd találkoznak, kapcsolódnak egymással, közösen megküzdenek akadályokkal, félelmetes ellenséggel is. Ezáltal fejlődik kreativitásuk, személyiségük, miközben ők maguk egyre bátrabbak, nyitottabbak lesznek, és megerősödve léphetnek át az iskolai életbe. Az október 7-én induló foglalkozásra előjelentkezés itt lehetséges.
  • A te gyermeked is iskolába készül? Mit gondolsz, készen áll? Esetleg aggódsz, mert későn kezdett beszélni, vagy kimaradt a mozgásfejlődésének valamely szakasza, vagy még váltott kézzel rajzol? Ha kétségeid vannak, hogy mozgásállapota megfelel-e az életkorában elvárhatónak, jelentkezz október 2-ától induló Mozgásfejlesztő csoportunkra, ami a mozgás felmérése után heti 1 alkalommal, minden hétfőn vagy szerdán 15.30-tól várja az 5-7 éveseket, hogy minél rendezettebben indulhassanak iskolába! A pszichomotoros fejlesztés kiscsoportos formában zajlik, a hétfői foglalkozásra itt, a szerdaira itt tudtok bejelentkezni.
  • Új szakemberrel, komplex tematikával október 1-től keddenként 17 órakor várja a nagycsoportos óvodás és 1.-2. osztályos gyerekeket a Csillagszem zene- és művészetterápiás foglalkozás. A feszültségoldó, stresszkezelő foglalkozáson zenehallgatás, játék és alkotás közben megtapasztalják a gyerekek az együttműködés, a kapcsolódás örömét is. A csoportra itt jelentkezhettek.
  • Az 5-6 éves óvodás korosztály számára a Belvárosi Meseműhely ideális első kiscsoportos élményt nyújt. Október 2-től minden szerdán 8.30-9.30-ig mozgással, mondókákkal, alkotással dolgozzuk fel a világ minden tájáról származó népmeséket. Ha még bátortalan, vagy éppen túl aktív, nehezen szabályozható a gyermeketek, esetleg nem tudjátok, hogy nagycsoportosként megérett-e már az iskolára, itt biztosan jó helyen lesz!

Foglalkozás általános iskolás korosztálynak

  • Iskolás lett a gyermeked? Aggódsz, mert nehezen ül meg egyhelyben, görcsösen fogja a ceruzát, könnyen elkalandozik a figyelme? Iskolásoknak szóló Mozgásfejlesztő foglalkozásunkon szakemberek mérik fel a gyerekek mozgásállapotát, majd kiscsoportos formában dolgoznak azon, hogy pszichomotoros fejlesztéssel megerősítsék őket, és csökkentsék az esetlegesen fennálló figyelmi vagy tanulási nehézségeket. Az október 2-től heti 1 alkalommal, hétfőn vagy szerdán 16.30-tól kezdődő foglalkozásokra itt és itt tudtok bejelentkezni.
  • Október 7-én 15.30-tól a Sárkánylovas kisiskolás pszichodráma csoporton bármi megtörténhet! A 6-9 éves gyerekek fantáziája kimeríthetetlen, hihetetlen történeteket szőnek, kreatív jelmezeket öltenek, harcolnak, sebeket gyógyítanak, és segítik egymást. Fantasztikus világot teremtenek 90 perc alatt, miközben a spontán játékban oldódik feszültségük, megtanulják kezelni indulataikat, alkalmazkodnak, egymásra figyelnek. Kipróbálják magukat különféle helyzetekben, hogy aztán a való életben is bizonyítsák erejüket. Itt várjuk a jelentkezéseket.
  • Az 1.-2. osztályosokat is várja a Csillagszem feszültségoldó zene- és művészetterápiás foglalkozásunk, ahol a zene, az éneklés, a mozgás és az alkotás eszközeivel mutatjuk meg az együttműködés, az egymáshoz kapcsolódás örömét, jótékony hatásait a személyiségre. A keddi, 17 órától kezdődő csoportokra itt tudtok jelentkezni.
  • A Varázsecset alkotó-fejlesztő mesecsoporton október 2-től szerdánként 15.00-16.30-ig olyan 8-11 éves (2.-5. osztályos) iskolásokat várunk, akik szeretik a meséket, és szívesen alkotnak. Alkotás közben beszélgetünk a mesékről, a gyerekek saját történeteiket, feszültségeiket, érzéseiket is behozhatják a csoportba, ahol biztonságos, támogató közegben tárjuk fel erőforrásaikat. A foglalkozásra itt tudtok jelentkezni.
  • Gyakran halljuk, hogy valaki relaxál egy kicsit, azaz pihen, kikapcsol. Az autogén tréning egy olyan módszer, ami többek között arra tanít, hogyan figyeljünk testünk jelzéseire, és hogyan reagáljunk arra. Az iskolában jelentkező fejfájásra, hányingerre, hasfájásra gyakran a stressz a magyarázat. Ha a te gyermeked is sokszor feszült, nem tud ellazulni, leblokkol, akkor hasznos lehet számára megtanulni, hogyan vegye észre és tartsa távol magától ezeket a rossz érzéseket. Ebben segíthet az AT módszere, amit a Gondűző Relaxációs csoporton 10 alkalmon keresztül igyekszünk elsajátítani. Október 3-ától minden csütörtökön 15.30-tól várjuk a 8-10 éves, relaxálni vágyó gyerekeket, hogy együtt kikapcsoljunk, megpihenjünk, alkossunk, beszélgessünk.
  • Csütörtökön 17 órától a 10-12 évesekkel a Világépítő Kamaszdrámán közösen átlépünk egy olyan új világba, amit mi teremtünk! Ahol találkozunk egymással és önmagunkkal, meghallgatjuk és elfogadjuk egymást. Kipróbálhatjuk magunkat új helyzetekben, saját történeteken keresztül. A 4.-5. osztályosok életében az állandó változás sok feszültséget és kételyt hoz magával, igyekszünk segíteni egymást, elfogadni, építeni egy világot, amiben jól érzik magukat. Az október 3-án induló csoportra itt tudtok bejelentkezni.
  • Felső tagozatos kortól egyre nagyobb szerephez jutnak a kamaszok életében a kütyük. Miért is ne használhatnák ezeket jól, jó dolgokra? Nálunk a Forgatócsoporton mindenki a saját ritmusának megfelelően tudja elsajátítani a filmes alapkifejezéseket, és gyakorolni a történetmesélést barátságos, elfogadó és támogató közegben. Filmkészítő önismereti csoportunk október 4-től minden pénteken 16.00-17.30-ig várja a 11-14 éveseket, akik szeretnék elsajátítani a filmkészítés alapjait, miközben önmagukat és társaikat is egyre jobban megismerhetik. Bejelentkezni itt tudtok.

Foglalkozások felnőtteknek

  • Anyának lenni csodálatos, küzdelmes, egyben örökös kihívás. Anyaként olykor hullámvasúton érezheted magad, amivel nem vagy egyedül. Ezt tapasztalhatod meg nálunk, az Anyamesék nyolcalkalmas csoportján is. Október 7-től nyolc héten át összeülünk mi, édesanyák, és a mesék bölcsességét követve együtt utazunk lelkünk mélyére, hogy megtalálhassuk a harmóniát, megküzdjünk nehézségeinkkel. Hétfőnként 17.30-tól töltsünk együtt másfél órát, lassítsunk, gondolkodjunk, beszélgessünk! Itt tudtok bejelentkezni.
  • Mostanában térnél vissza a munka világába? Esetleg váltáson gondolkodsz? Bármihez is szeretnél erőt, bátorságot, tapasztalatot gyűjteni, mi itt vagyunk, segítünk! Október 11-től hat pénteken 10-13 óráig háromórás foglalkozáson készítünk fel a munkaerőpiac kihívásaira. Hogy magabiztosabban léphess új utadra, velünk megtapasztalhatod az asszertív kommunikáció erejét, megismerhetsz különféle tárgyalástechnikákat, megtudhatod, mi is az a döntésmenedzsment. Az Útkereső foglalkozássorozatára itt tudsz bejelentkezni.
  • November 6-ától öt szerdán, 10 órától újra lesz Babamasszázs tanfolyam! Hathetes-egyéves korú gyermekeket és szüleiket hívjuk, hogy megtapasztalják egy különleges kapcsolódás lehetőségét. A babamasszázs segít kapcsolatot teremteni gyermekünkkel, emellett oldja a feszültséget, biztonságérzetet ad, jótékony hatással van a kisgyermek idegrendszeri fejlődésére, sírós babák közérzetére, koraszülött babák súlygyarapodására, és javítja az asztmás babák légzési funkcióit is. Ha mindezt szeretnétek megtapasztalni, már most be tudtok jelentkezni az öthetes tanfolyamra, itt.

Egyéb zárt csoportjaink

Belvárosi Gyöngyfűző szakkör indul

A baba-mama horgolás után ősztől újdonsággal jelentkezünk.
Szeretsz alkotni, szeretsz új technikákat elsajátítani? Várjuk a vállalkozó szellemű belvárosiak, lelkes édesanyák, gondos nagymamák jelentkezését gyöngyfűzés szakkörünkbe! Az ékszer, a gyöngy ősidők óta minden kultúrában megjelenik. Lehet ajándék, díszíthetjük vele magunkat, ruhánkat. A gyöngyfűzés folyamatosan megújul, mert mindig van új alapanyag és hozzá új ötlet. Az októbertől májusig tartó 20 alkalmas, 60-90 perces szakkörön többek között karkötőt, nyakéket, fülbevalót, tászlit készítünk. Az eszközöket mi biztosítjuk, az alkalmakra terveink szerint keddenként 10 órától kerül sor. Jelentkezés a segitokezek@segitokezek.com címen.

Egyéb programlehetőségek a Belvárosi Közösségi Tér termeiben

A Belvárosi Közösségi Térben egyre több olyan szolgáltatással találkozhattok, amit külső szakemberek tartanak intézményünkben, ám nem a mi szakmai szervezésünkben. Ezek olyan, nem csak kerületi lakosok számára elérhető csoportok, amiket térítés ellenében vehettek igénybe. A foglalkozásokról mi is hírt adunk, ajánljuk figyelmetekbe!

  • Szeptember 9-től minden hétfőn 17.30-tól a Szülő-magzat KAPCSOLÓDÓ zenei-imaginációs csoporton Hazay Ancsa és Barta Zsuzsanna klinikai szakpszichológus és anya-magzat kapcsolatanalitikus a születés előtti fizikai és lelki kötődés kialakulását segítik. Belső utazásra invitálják a kismamákat és kispapákat, akik ének- és (belső) beszédhangjukkal közvetíthetik érzéseiket, gondolataikat a méhben növekvő babájuk felé. Ha babát vártok, és szeretnétek megtapasztalni egy újfajta, meghitt kapcsolódási formát, jó szívvel ajánljuk figyelmetekbe a Szülő-magzat KAPCSOLÓDÓ-t, amiről további részleteket a foglalkozás Facebook-oldalán olvashattok. V. kerületi lakosoknak a szervezők a bérletek / alkalmak árából 15 % kedvezményt biztosítanak!
  • ÚJ IDŐPONTOK! A Hópárduc Alapítvány egyórás fejlesztő falmászó foglalkozásain a gyerekek élvezettel másznak a színes kapaszkodókon, miközben észrevétlenül fejlődnek, egyre jobb teljesítményt nyújtva a tanulás terén is. Az alapítvány szakemberei már várják a 4-7 éves gyerekek jelentkezését az egyórás foglalkozásokra, melyek október 2-ától minden kedden és csütörtökön 16 és 19 óra között kerülnek megszervezésre. Jelentkezni a Hópárduc Alapítvány honlapján tudtok. V. kerületi lakosként a foglalkozások árából 10% kedvezményt kaphattok!
  • Szeptember 5-től minden csütörtökön 9 órától a FitMom baba-mama tornán a 6 hetes – 2 éves korú gyerekeinket is bevonjuk az edzésekbe, akik ha épp nincsenek fizikai kapcsolatban velünk, akkor egymással és a teremben lévő játékokkal tudják jól érezni magukat. Az edzések bemelegítéssel kezdődnek, majd keringésfokozó gyakorlatokat végzünk álló helyzetben, ezután a kritikus női zónákra helyezzük a hangsúlyt. A várandósság alatt a testünkben esetleg kialakult sérült területek visszaállításán is dolgozunk, az egyéni állapotra is figyelmet fordítva. Jelentkezni a zsuzsi.szenczi@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 581 6417 telefonszámon tudtok.

Aktuális

Magyar Népmese Napja- Varázslatos lények

Szeptember 30. 16:30-19:30

Közeledik a Magyar Népmese napja, amit Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünneplünk. Ahogyan azt már megszokhattátok, ilyenkor mi is mesés programokkal várunk benneteket, unatkozni senki nem fog!
A legkisebbeket Hazay Ancsa várja majd mondókákkal, énekléssel, zenével. Idén sem maradhat ki a vidám Papírszínház Majkó Babival, ahogyan szenior mesemondónk bemutatkozása sem. Alkotással egybekötött mesefoglalkozásra hívjuk az óvodás – kisiskolás korosztályt.
Amikor a gyerekeknek már otthon kezdődik a vacsora, fürdés, a felnőtteket marasztaljuk egy meghitt, élőszavas, zenés meseestre.
Ebben az évben is lesz rajzpályázat, amire várjuk a mesés alkotásokat „Varázslatos lények” témában a Belvárosi Közösségi Tér recepcióján. A rajzokat kiállítjuk, és a Magyar Népmese Napján ajándékkal kedveskedünk az alkotóknak.

Ismét útjára indul a Belvárosi Vándorbölcső

Jelentkezési határidő: szeptember 27.

Fenntartónk, Belváros Önkormányzata jóvoltából hagyomány született. Immáron több család is lehetőséget kapott arra, hogy az összetartozás jelképeként útnak indított egyedi, kézzel faragott bölcsőben ringathassa kisbabáját az első néhány hónapban.
Ha szeretnétek ti is átélni ezt az élményt, ezúttal szeptember 27-éig várjuk a várandós szülők jelentkezését, a regisztrációs lap kitöltésével és leadásával! Részleteket a plakáton olvashattok.
A sorsolás időpontja: október 2. 17.00
Helyszín: Belvárosi Közösségi Tér
Minden jelentkező meglepetésben részesül!
További részleteket és regisztrációs lapot honlapunkon találtok.

Őszi programelőzetes

  • Szeptember 25-én, majd október 9-én ismét lesz Szülőklub a Belvárosi Közösségi Tér kávézójában. Igazi klubhangulat vár ezeken a délutánokon, amikor is a kávézóban mi, szülők, összeülünk, és tapasztalt szakemberek (egyben gyakorló szülők) vezetésével mindannyiunkat érintő témákról beszélgetünk. Megosztjuk egymással tapasztalatainkat, felvállaljuk hibáinkat, hogy a többiek okulhassanak, és így, egy őszinte kis csapatként segítjük át egymást nehéz helyzeteken, döntéseken. Először szeptember 25-én várunk benneteket 17 órától, erre az alkalomra itt tudtok bejelentkezni.
  • Október 3-án újra lesz Családi Mesedélután szenior mesemondókkal, ahol az egész család élményekkel gazdagodhat! A mesehallgatás korhatár nélküli kikapcsolódást ígér, majd míg a 3-9 éves gyerekek mondókáznak, zenélnek, énekelnek, addig a szülők kicsit lazulhatnak a háttérben. A meséhez kapcsolódóan a gyerekekkel alkotunk valami kedves emléket, amit aztán haza is vihetnek. Október 3-án újra teret adunk a generációk találkozásának, 16.30-tól vegyetek ti is részt Családi mesedélutánunkon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük