Aktuális, Havi programajánló
Hozzászólás

Programajánló- októberi foglalkozásaink

Visszavonhatatlanul beköszöntött az igazi ősz. Egyre hűvösebbek és rövidebbek a nappalok, ugyanakkor a fák, a természet ragyogó élénk színekben pompázik. A Belvárosi Közösségi Térben változatlan nyitvatartással várjuk a családokat, színes kikapcsolódási lehetőségeket biztosítunk kicsiknek-nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

A szeptemberi fokozatos visszatérés után októberben már szinte minden foglalkozásunk elindul, így széles palettáról tudtok válogatni, mindenki megtalálja a kedvére való mesés, zenés, mozgásos programokat.
A kisebbeknek szóló zárt csoportjaink hamar beteltek, ugyanakkor néhány, kamaszoknak vagy felnőtteknek szóló foglalkozásunkra még október 4-ig tudtok jelentkezni, használjátok ki a lehetőséget!
Októberben többször hívunk benneteket mesés vagy beszélgetős programjainkra is, hiszen a hűvösebb és sötétebb estéken jól esik egy tea vagy kávé mellett bekuckózni, mesét hallgatni, tapasztalatot cserélni.
Újra tudtok jelentkezni Útkereső foglalkozásunkra is, ahol a munkaerőpiacra való visszatérés van fókuszban, ha éppen keresitek az utatokat, váltanátok, vagy hosszabb kihagyás után kezdenétek dolgozni.
Az őszi szünet előtti pénteken, október 25-én egy kis csínyre csábítunk benneteket, újra jelmezes Halloween partit rendezünk, sok vidámsággal, mókával, meglepetéssel!
Ahogyan azt már megszokhattátok, vidám, játékos, és komolyabb, felnőttes programokból egyaránt tudtok válogatni. Ez utóbbira Belváros Önkormányzata jóvoltából kedvezményes színházbérlet vásárlásán keresztül is adódik lehetőség.
Fogadjátok szeretettel októberi Hírlevelünket, és válogassatok színes őszi programkínálatunkból!

Zárt csoportjaink

Zárt csoportjainkra való jelentkezés esetén vegyétek figyelembe, hogy az elköteleződés a teljes folyamatra szól! A foglalkozások tematikája egymásra épül, emiatt a rendszeres részvétel fontos.

Foglalkozásaink az általános iskolás korosztálynak

  • Ha gyermeked gyakran panaszkodik szervi okok nélkül fej- vagy hasfájásra, hányingerre, teljesítményhelyzetben minden különösebb ok nélkül leblokkol, vagy indokolatlanul gyakran észlelsz rajta szorongásra utaló jeleket, akkor segítséget jelenthet számára egy relaxációs módszer, az autogén tréning elsajátítása. A szülőkonzultáción te is megtapasztalhatod a befelé figyelés pihentető hatását, hogy a gyermek otthoni gyakorlását könnyebben tudd segíteni. Ha te magad is kedvet kapsz, lehetőséged van a módszer elsajátítására. Elsősorban 8-10 éves, 2.-3. osztályos gyerekek jelentkezését várjuk a Gondűzőre, de ha más korosztályú gyermeked számára keresel segítséget, érdeklődj munkatársunknál, Koller Évánál!
  • Csütörtök esténként 17 órától egy új világot építünk. Olyat, ami csak a miénk, ahol biztonságos, elfogadó közegben oszthatjuk meg örömünket, bánatunkat, ahol együtt keresünk megoldást a nehéz helyzetekre. A Világépítőn még van szabad helyünk, ide egy 4.-5. osztályos gyermek jelentkezését várjuk itt. A csoport egyik legfontosabb célkitűzése az alsó- és felső tagozat közötti szakadék áthidalása, az ebben a korosztályban megjelenő normatív krízisek megsegítése. Amennyiben gyermeked 4. osztályos, de még nincs 10 éves, a regisztrációban kérd munkatársunk, Révész Rebeka segítségét!
  • Érdeklődik gyermeked a filmes eszközök iránt? Szeretnéd, ha felső tagozatosként megtanulná biztonsággal, értelmes dolgokra használni telefonját, tabletét? Forgatócsoportunk mindebben segítséget nyújt, miközben közösség épül, és a gyerekek elindulnak az önismeret útján. Péntekenként 16 órától a Forgatócsoport ideális hétzárást ígér, a mindennapi stressz levezetése után jól fog indulni a hétvége! Még egy 11-14 éves kamasz jelentkezését várjuk filmkészítő önismereti csoportunkba, október 4-ig itt tudsz jelentkezni.

Foglalkozások felnőtteknek

  • Csak mi anyák, egymás között. Beszélgetünk, megosztjuk egymással kétségeinket, örömeinket. Mit jelent anyának lenni? Hogyan éljük meg kapcsolódásainkat a családban, hogyan érezzük magunkat szerteágazó szerepeinkben? Ha van kedved hozzánk csatlakozni, megpihenni egy-egy mese hallgatása közben, és a mesék bölcsességén keresztül elgondolkozni, megosztani, magadba nézni, tarts velünk nyolcalkalmas zárt csoportunkon! Az Anyamesék foglalkozásai október 7-én kezdődnek, nyolc hétfőn át találkozunk 17.30-tól. Itt tudtok bejelentkezni.
  • Minden csütörtökön 10 órától az idősebb korosztály kerül előtérbe. Szenior mesemondó programunkon együtt készülünk a Családi mesedélutánokra, ahol a mesék segítségével hidat építünk a generációk között. Mindenki hozhatja saját kedvenceit is, beszélünk arról, kinek mit üzen az adott történet, milyen hatással van ránk. Légy te is részese egy mesés közösségnek, jelentkezz szenior mesemondónak itt!
  • Te épp melyik életszakaszban vagy? Még babázol, és lassan visszatérnél a munka világába? Otthon vagy gyermekeddel, de új utakat keresel a karrieredben? Vagy éppen elakadtál, már nem vagy olyan lelkes aktuális munkahelyeden, szeretnél váltani? Hatalkalmas Útkereső foglalkozássorozatunkon a munkaerőpiacra való visszatérést szeretnénk megsegíteni, önbizalmat adni, közösen lendületet venni életünk nagy lépéséhez. Október 11-től hat pénteken várunk benneteket 9.00-12.00 óráig, hogy az Útkeresőn megtapasztaljuk, hogy együtt könnyebb a változás útjára lépni. Itt tudtok bejelentkezni.
  • Már jelentkezhettek a november 6-án induló Babamasszázs tanfolyamra! Hathetes-egyéves korú gyermekek és szüleik tapasztalhatják meg egy különleges kapcsolódás lehetőségét. A babamasszázs segít kapcsolatot teremteni gyermekünkkel, oldja a feszültséget, biztonságérzetet ad, jótékony hatással van a kisgyermek idegrendszeri fejlődésére, közérzetére, súlygyarapodására, és javítja az asztmás babák légzési funkcióit is. Ha mindezt szeretnétek megtapasztalni, jelentkezzetek az öthetes tanfolyamra itt!

Nyitott csoportjaink, foglalkozásaink

Az alábbi csoportokhoz bármikor csatlakozhattok, ám minden alkalommal regisztrálni szükséges honlapunkon, a foglalkozás oldalán!

Foglalkozások gyerekeknek és családoknak

  • Október 3-án 16.30-tól újra teret adunk a generációk találkozásának! A Családi Mesedélutánon szenior mesemondónk mesél kicsiknek, nagyoknak, így az egész család élményekkel gazdagodhat! Az évszakhoz illő mese után a 3-9 éves gyerekeket alkotni hívjuk. Lesz mondókázás, közös zenélés, éneklés, a végén pedig a gyerekek hazavihetik, amit készítettek.
  • Havonta egyszer, péntek délután az Apa, ma játssz te is! foglalkozásain az egész család megtapasztalhatja a Ringató foglalkozások utánozhatatlan hangulatát, és megfigyelheti, hogyan formálódnak a 0-4 évesek zenés közösségben. Október 3-án, csütörtökön, 17 órától Családi Ringatónkon az elfoglaltabb szülőknek is lehetőséget teremtünk a gyermekkel való zenés kikapcsolódásra, itt tudtok bejelentkezni.
  • Kenguru baba-mama tornánk minden hétfőn 9.30-tól várja a mozgással feltöltődni vágyó kisgyermekes szülőket! Hozzátok magatokkal 0-3 éves kisgyermeketeket, akik együtt, vagy a kikészített babajátékokkal is jól érezhetik magukat, amíg mi tornázunk, erősödünk, regenerálódunk! Jelentkezzetek be itt!
  • Szerdánként gitárzenétől, csengő énekszótól és gyerekkacajtól hangos a Rendezvényterem! 16.30-tól a Csicsergőn a 3-4 éveseké a terep, a bátrabbak már szülő nélkül is bent maradhatnak. Bejelentkezni itt tudtok. Az önállóbb 5-7 évesek 17.15-től minden héten kiereszthetik a hangjukat. A Csendbontó vidám (és hangos) zenéléssel, énekléssel, drámajátékokkal hívogatja a nagy ovis és kisiskolás korosztályt. Itt tudtok bejelentkezni.

Csoportos foglalkozások felnőtteknek

  • Hétfőnként jöjjünk együtt lendületbe! Ha szeretsz sportolni, mozgással kikapcsolódni, akkor gyere el hétfőnként, 10.30-tól a Lendülőre, hogy együtt erősödjünk, míg a gyerekeinkre más vigyáz! Elhozhatod őt Meseerdő Gyermekfelügyeletünkbe is – ám az időpontot ne felejtsd el időben lefoglalni számára! A Lendülőre itt tudtok bejelentkezni.
  • Október 9-én 17 órától a Szülőklubon az iskolaválasztásról fogunk beszélgetni, egy mindig aktuális, ám gyakran kritikus és érzékeny témáról, szakemberek kíséretében. Sok nagycsoportos óvodás kezdi meg egy év múlva az általános iskolát, a kicsit nagyobbak középiskolába lépnek át. Milyen szempontok szerint választhatunk iskolát? Mit érdemes mérlegelni, megfigyelni, hány nyílt napra érdemes elmenni? Osszuk meg tapasztalatainkat, gondolatainkat, érzéseinket egy kávé vagy tea mellett a Szülőklubon, jelentkezzetek be itt!
  • Járjuk be együtt a világot a mesék hátán! A mesék nem csak a gyerekeknek szólnak, bölcsességük nekünk, felnőtteknek is tartogat üzenetet. Október 16-án 18.15-kor várunk minden kikapcsolódni vágyó, mesekedvelő felnőttet a Világjáró Mesekörre, hogy történeteket hallgassunk kalandokról, szeretetről, gyűlöletről, félelemről és bátorságról, magáról az életről. Programunkra nem csak V. kerületi lakosokat várunk!
  • Hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz, környezetünkhöz és a mindenkori jelenünkhöz? Milyen érzésekkel, érzelmekkel, minőségekkel és szerepekkel azonosulunk? Hogyan használjuk kapcsolati erőforrásainkat? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdések mentén hívunk benneteket október 25-én 16.30-tól a Most én jövök! aktuális alkalmán. A foglalkozást komplex művészeti terapeuta tartja, akivel a tudatos jelenlétünk megélésével, megérzéseink felszabadításával alkotunk. Az októberi alkalomra itt tudtok regisztrálni.

Egyéni foglalkozások felnőtteknek

  • A szüléssel/születéssel kapcsolatban sok kérdés felmerülhet bennetek, ahogyan az azután következő időszak is sok meglepetést tartogat. Ha szeretnétek felkészülten belevágni életetek nagy kalandjába, és kérdéseitekre választ kapni a kezdetektől a baba első három életévében, jelentkezzetek Hangolódó foglalkozásainkra! Ha pedig érdekel benneteket a hordozás, vagy még keveset tudtok róla, ebben is tudunk segíteni. Több mint 30 féle hordozóeszközt kipróbálhattok, és Segesdi Edina dúla, gyermekágyas segítő, baba- és gyermekhordozási tanácsadó segítségével a számotokra legideálisabbat is egészen biztosan meg fogjátok találni. Jelentkezni e-mailen a segesdi.edina@segitokezek.com címen, vagy telefonon tudtok: +36 30 604 0482.
  • Kérdésed van önmagaddal, gyermekeddel, kapcsolataiddal összefüggésben? A Belvárosi Közösségi Térben lehetőségetek van pszichológus szakemberrel konzultálni. Az 1-5 alkalmas tanácsadás keretében a hozott probléma feltárása, a belső energiaforrások megkeresése, és ezek segítségével a nehézségek megoldásának támogatása történik, a lelki egyensúly visszanyerésének érdekében. Időpontot szeptember 4-től közvetlenül munkatársunkkal, Koller Évával tudtok egyeztetni, telefonon: +3630 198 4701, vagy e-mailen keresztül: koller.eva@segitokezek.com.
  • Testi és lelki harmóniád megteremtésében bármikor, várandósan pedig a babával való egymásra hangolódás folyamatában is segíthet egy relaxációs módszer, az autogén tréning elsajátítása, melyet a módszerben képzett pszichológus szakember kíséretében tanulhatsz meg, mintegy 10 héten keresztül. Jelentkezni közvetlenül Koller Éva pszichológusnál tudtok e-mailben és telefonon.

Egyéb programlehetőségek a Belvárosi Közösségi Tér termeiben

A Belvárosi Közösségi Térben egyre több olyan szolgáltatással találkozhattok, amit külső szakemberek tartanak intézményünkben, ám a mi szakmai szervezésünkben. Ezek olyan, nem csak kerületi lakosok számára elérhető csoportok, amiket térítés ellenében vehettek igénybe. A foglalkozásokról mi is hírt adunk, ajánljuk figyelmetekbe!

  • Hétfőnként 17.30-tól a Szülő-magzat KAPCSOLÓDÓ zenei-imaginációs csoporton Hazay Ancsa és Barta Zsuzsanna klinikai szakpszichológus és anya-magzat kapcsolatanalitikus a születés előtti fizikai és lelki kötődés kialakulását segítik. Belső utazásra hívják a kismamákat és kispapákat, akik ének- és (belső) beszédhangjukkal közvetíthetik érzéseiket, gondolataikat a méhben növekvő babájuk felé. Ha babát vártok, és szeretnétek megtapasztalni egy újfajta, meghitt kapcsolódási formát, jó szívvel ajánljuk figyelmetekbe a Szülő-magzat KAPCSOLÓDÓ-t, amiről további részleteket a foglalkozás Facebook-oldalán olvashattok. V. kerületi lakosoknak a szervezők a bérletek / alkalmak árából 15% kedvezményt biztosítanak!
  • A Hópárduc Alapítvány egyórás fejlesztő falmászó foglalkozásain a gyerekek élvezettel másznak a színes kapaszkodókon, miközben észrevétlenül fejlődnek, egyre jobb teljesítményt nyújtva a tanulás terén is. Az alapítvány szakemberei már várják a 4-7 éves gyerekek jelentkezését az egyórás foglalkozásokra, melyek minden kedden 16 és 19 óra között kerülnek megszervezésre. Jelentkezni a Hópárduc Alapítvány honlapján tudtok. V. kerületi lakosként a foglalkozások árából 10% kedvezményt kaphattok!
  • Minden csütörtökön 9 órától a FitMom baba-mama tornán a 6 hetes-2 éves korú gyerekeinket is bevonjuk az edzésekbe, akik ha épp nincsenek fizikai kapcsolatban velünk, akkor egymással és a teremben lévő játékokkal tudják jól érezni magukat. Az edzések bemelegítéssel kezdődnek, majd keringésfokozó gyakorlatokat végzünk álló helyzetben, ezután a kritikus női zónákra helyezzük a hangsúlyt. A várandósság alatt a testünkben esetleg kialakult sérült területek visszaállításán is dolgozunk, az egyéni állapotra is figyelmet fordítva. Jelentkezni a zsuzsi.szenczi@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 581 6417 telefonszámon tudtok.

Egyéb programjaink

Halloween-parti

Október 25 16:30-18:00

Ti szeretitek a Halloween borzongató hangulatát? Október 25-én, pénteken, benneteket is hívunk egy kis péntek esti hangolódásra! Beöltözni nem kötelező, ám a hangulatot emelni tudja a boszorkányok, szaladgáló sütőtökök, vidám kis szellemek jelenléte. Aki jelmezt ölt, ajándékot is kap tőlünk. Kézműves foglalkozásokkal, játékokkal, mesével várjuk az egész családot október 25-én, péntek délután 16.30-tól 18.00 óráig! Gyertek, varázsoljunk igazi halloween-i hangulatot a Belvárosi Közösségi Térbe!

Kulturális programok

A Belvárosi Közösségi Tér 2023 szeptemberétől tematikus, kulturális hírlevéllel is jelentkezik. Amennyiben érdekel a kerületi művelődési élet, szívesen szereznél élményeket a Belváros szívében különböző sétákon, programokon, iratkozz fel a kulturális rendezvényekről szóló hírlevelünkre neved megadásával a segitokezek@segitokezek.com címen!

Látogatás a Mentőmúzeumban

Október 16. 10:00

A Kresz Géza Mentőmúzeum a Markó utcai Mentőpalotában található. Az 1890-es években épült palota falai között nemcsak mentőállomás és irányítóközpont működik, hanem már a kezdetektől a mentők felszereléseit, tárgyi dokumentumait bemutató múzeum is. A névadó az első magyarországi mentőegyesület alapítója, Dr. Kresz Géza.
A látogatás során megismerkedhetünk a mentéstörténet tárgyi emlékeivel, valamint a mentők és szervezetük munkájával. A közel kétórás program során látjuk még a pincekórházat, régi és új mentőautókat, valamint részt vehetünk egy játékos, interaktív elsősegélyoktatáson.
Találkozzunk 2024. október 16-án 10 órakor az V. kerület, Markó utca 22-ben!
A programhoz regisztráció szükséges, a segitokezek@segitokezek.com e-mail címen, vagy a +3630 466 0785-ös telefonszámon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük