Aktuális, Szakmai cikkek
Hozzászólás

Ügyesítő játékok – 1. rész

Mostanában széles körben elterjedtté vált a finommotorika kifejezés. Pár évvel ezelőtt még csak a szakemberek – gyógypedagógusok, óvónénik, fejlesztőpedagógusok – használták ezt a szót, napjainkra azonban lépten-nyomon találkozhatunk vele. De tudjuk-e mit is jelent valójában?
Konyhanyelven megfogalmazva a finommotorika képessége az, ahogyan ujjainkkal, kezünkkel az apróbb mozgásokat végezzük, kisebb tárgyakkal bánunk, finom mozdulatokat igénylő tevékenységeket végzünk. A kicsi gyerekeknek egy a felnőttek számára mégoly egyszerű művelet, mint a csippentés, tépés, hengergetés is nehéz lehet, mindezeket tanulni kell a hétköznapi tevékenységeken keresztül.

S hogy miért olyan fontos a finommotorika megfelelő szintje? Azon felül, hogy egy óvodás gyerek már nagyon jól érzékeli, ha ügyetlenebb társainál, és rosszul fogadhatja az ehhez kapcsolódó kudarcokat, amikor iskolába kerül gyermekünk, nagyon megnehezítheti számára az első néhány évet, az írás tanulást, majd az elvárt szép füzetvezetést, ha ügyetlenebb a keze.
Azt gondolnánk, hogy ebben akkor segítünk a leghatékonyabban, ha direkt fejlesztő játékként árult eszközöket vásárolunk, amelyek számtalan felsorolt funkcióval rendelkeznek ugyan, de valójában kizárólag azt a néhány dolgot lehet tenni velük, amire a tervezőjük kialakította őket. A valódi szakemberek azonban azt az elvet vallják, hogy minden tevékenység és játék fejleszt, a leghétköznapibbak is, amikre nem is gondolnánk. A gyerekek sokkal szívesebben játszanak olyan tárgyakkal, amelyek egyszerűségük által végtelen lehetőséget adnak, így kevésbé unják meg őket, hiszen a fantáziájukat mozgósítják ezzel.

Hoztunk nektek néhány ötletet, amivel ti is támogatni tudjátok a finommozgások fejlődését.

Nincs olyan gyermek, aki ne szeretne gyurmázni. A gyúró, nyomkodó mozdulatok fejlesztik a kis ujjak mozgását, miközben használják fantáziájukat és bővül szókincsük is. Csinálhatunk kígyót és közben énekelhetünk: „Tekeredik a kígyó…” vagy csigát: „Csiga biga gyere ki…” illetve készíthetünk közösen perecet „Gyerekek, gyerekek szeretik a perecet…” mondókával kísérve.
Ha egy gyurmadarabot kilapítunk, nyomkodhatunk bele különböző magvakat, gyöngyöket, terméseket, tészta darabokat, így alkotva különböző mintákat.
Ha gyurmából egy nagyobb gömböt formázunk, majd az asztalra lapítjuk, abból kiálló hosszú spagetti tésztára gyöngyöt tudnak fűzni a gyerekek. Eközben pedig akár a színekről is tudunk beszélni, illetve ha esetleg különböző formájúak a gyöngyök, a formákat is gyakorolhatjuk.

Ha van otthon egy üres tojástartó doboz, akkor abból is könnyen készíthetünk játékot, nem is kell hozzá sok minden, csupán egy csipesz, pomponok, tálka vagy egy kisebb tálca, ecset és festék. Fontos, hogy a pomponok színei megegyezzenek a festék színeivel. Ha ezek megvannak, neki is állhatunk. A tojástartó doboz kis rekeszeit fessük be különböző színekkel, nyugodtan bízzuk a gyerekekre a kivitelezést. Várjuk meg, míg megszárad, addig a kis tálba vagy tálcára szórjuk ki a pomponokat. Arra ügyeljünk, hogy úgy helyezzük el a tálcát, hogy arról könnyen át tudják a gyerekek helyezni majd a tojástartóba a pomponokat. A csipesszel vegyenek ki egy darabot a pomponokból és a színének megfelelően próbálják meg a rekeszbe helyezni. A balról jobbra haladás előkészíti a későbbiekre az írást és olvasást. Ha esetleg nem tudják a csipeszt még megfogni a gyerekek, akkor nyugodtan használhatják a kezüket is, vagy egy kanalat.  Fontos, hogy itt arra törekedjünk, hogy a kivétel három ujjal történjen, hogy a későbbiekben könnyebben alakuljon ki a ceruza helyes fogása. Ha esetleg nincs otthon tojástartó doboz, akkor se essünk kétségbe, használjunk helyette wc papír gurigákat. Lefestett wc papír gurigákba szintén be tudják rakosgatni a kis pomponokat a csipesszel vagy az ujjaikkal.

Cikkünk következő részében további játék ötleteket találtok majd.

Széki Nikoletta – Meseerdő

 

 

This article is also available in English, in the translation of Anita Nagy.
Click here to read it.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.