Hazay Annamária – tanító, óvónő, fejlesztő pedagógus

Budapesten születettem 1975-ben. Hosszú generációk óta Rákosmentén élek családommal. Tanítói, óvónői és fejlesztőpedagógiai területen szereztem diplomákat.

2003 szeptemberétől óvodásoknak tartottam Muzsikus mesterek elnevezéssel 45 perces zenefoglalkozást.

2006-ban végeztem el az első Ringató® módszertani tanfolyamot Gróh Ilonánál. Pályámat meghatározta az a 13,5 év, amit Ringató foglalkozásvezetőként abban a közösségben töltöttem, de 2020. május elsejétől a Mit énekelj otthon? – elnevezéssel folytatom önálló utamat, kifejezetten azzal az elsődleges céllal, hogy a felnőttekben meglévő éneklési gátlást oldjam a közösségi élménnyel.

Gyerekkorom óta szerves része a zene az életemnek, ezt a mintát szerencsére a gyermekeim is viszik tovább.

2014 óta A Te hangodat ismerem ® perinatális zenei program és alapítvány tagjaként koraszülött intenzív osztályon is énekkel segítem a traumát átélt szülőket, hogy a korai kötődés folyamata ne akadjon meg a körülmények ellenére. Az énekszó, a dúdolás, dünnyögés segíti a szülőket abban, hogy kompetenssé váljanak gyermekük gyógyítási/gyógyulási folyamatában.

2019 májusában alakult egy óvodásoknak szóló együttesünk, a Kék Katica, melyben Venczel Mónika kolléganőmmel énekelünk. Mónikával itt, a Belvárosi Közösségi Térben kéthetente Kék Katica foglalkozásra várjuk az 5-6-7 éves gyerekeket.

A Csicsergő énekes óvoda zenei képességfejlesztő foglalkozásra a 3-4 éveseket várom minden kedden.

Az egymásra hangolódásban látom a legnagyobb lehetőségét a kapcsolatteremtésnek. Ennek legkézenfekvőbb szimbóluma számomra az a hivatás, amit végezhetek. Érdekes kutatások szólnak arról, mi történik az éneklő emberben… pl. blokkolódik a félelemérzet, több endorfin, dopamin, szerotonin termelődik (stressz oldó, boldogsághormonok) Énekeljünk minél többen, minél többet!

„Nem sokat ér a dal, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!” (Kodály Zoltán)

Ancsa által tartott foglalkozások: Csendbontó, Csicsergő énekes óvoda