Aktuális, Szakmai cikkek
Hozzászólás

Egyszerűen nagyszerű játékok

Nemrégiben beszélgettem anyukámmal és szóba kerültek régebbi játékai, illetve hogy ő mivel töltötte szabadidejét gyerekkorában. Én is felidéztem, hogy mivel játszottam szívesen az oviban, vagy otthon a barátaimmal. Jó érzés volt kicsit belemerülni ebbe a nosztalgiázásba, és rájönni, hogy milyen egyszerű, otthon fellelhető eszközökből tudtunk remek szórakoztató játékokat kitalálni. Ebben a cikkben, ezek közül szeretnék veletek néhányat megosztani. – Széki Nikoletta cikkét olvashatjátok.

„Építsünk bunkert!” – biztos vagyok benne, hogy ez a felkiáltás már nagyon sok családban elhangzott. Íme néhány ötlet, hogy lehet egyszerű otthoni eszközökből kuckót varázsolni. Ha nagyobb bunkert szeretnénk kialakítani, ahol kényelmesen elférnek a gyerekek akár többen is, használjuk az ebédlőasztalt, az lesz az építményünk alapja. Tegyünk rá egy lepedőt, vagy pokrócot, ami nagyobb az asztalnál. A bunker belsejét béleljük ki, hogy kényelmes legyen, esetleg a gyermek kedvenc játékát is be lehet vinni, és el is készültünk. Készíthetünk kisebb kuckót is egy nagy doboz felhasználásával. Béleljük ki takaróval, vagy párnával, és igény szerint díszítsük, a gyerekek segítségével.

Talán mindenkinek akad otthon elemlámpája, ami szintén sok kreatív ötletre adhat inspirációt. A legtöbb gyerek nagyon szereti az árnyjátékokat. Kicsit sötétítsük be a szobát, vagy bújjunk be a pokróc alá és kezdődhet is a játék! Figyeljünk, hogy csak annyira legyen sötét, hogy a gyermek még biztonságban érezze magát. Helyezzünk el egy elemlámpát úgy, hogy nagyobb falfelületet világítson meg, majd kezeink segítségével formálhatunk kutyát, nyuszit, vagy akár repülő pillangót is. Elmesélhetünk ismerős meséket, de akár kitalálhatunk hozzájuk új történeteket, játékokat is, csak egy kis képzelet kell hozzá. Megvizsgálhatjuk, kinek nagyobb az árnyéka, anyának vagy apának, és megmutathatjuk, hogy ha falhoz közelebb állunk, az árnyék mérete is változik. Egy másik fajta árnyjátékhoz egy fehér lapra, és néhány tárgyra lesz szükségünk. Keressünk olyan helyet a lakásban, ahova besüt a nap, és helyezzük a játékokat a lapra. Az árnyékokat körberajzolhatjuk akár különböző szögből is. A kedvenc kiselefántnak például hosszú kecses, vagy kicsi tömzsi lábai is lehetnek. A nagyobb gyerekekkel meg lehet próbálni, hogy az eltorzult, lerajzolt árnyékokat látva megtalálják-e az eredeti játékokat.

Sokan ismerhetitek a gumi-ugráló játékot gyermekkorotokból. Tudjátok, amikor két gyermek a lábával feszíti ki a két végén összekötött vastagabb gumipertlit. A játékhoz hárman kellenek, ketten egymással szemben állnak, lábukon a gumikötél boka magasságban, a harmadik játékos pedig középen, a szalag mellett áll. Székek lábával helyettesíthetőek a játékosok, ha nincs belőlük elegendő. Próbáljátok meg először a következő feladatot: az ugró álljon a kötél mellé, majd két lábbal ugorjon be a közepébe, majd ki, aztán rá a kötélre, és újra ki. Nehezíthető a játék a gumikötél egyre följebb helyezésével, és az ugrás kombinációk bonyolításával.

Reméljük, sikerül egy kicsit visszarepülni a régi időkbe és kedvetek támad újra játszani, újat mutatni a gyerekeknek.

Széki Nikoletta,
Meseerdő gyermekfelügyelet

This article is also available in English, in the translation of Anita Nagy.
Click here to read it.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.