… és éppen erre van szüksége az apró örökmozgóknak is!
Nagyon szép idén az ősz, gyönyörű színekben pompáznak a fák, a bokrok, itt–ott még virág is mutatkozik. Lepottyantak már a gesztenyék, és hullanak a levelek is. Jó dolog sétálni, nézelődni, beszélgetni a csodás látványról, gyűjtögetni a terméseket, leveleket, majd otthon válogatni, rendezgetni azokat.
Ám sajnos az ősz hűvös is. Már hosszasan nem biztonságos a homokozó, kezd hideg lenni a hinta és a mászóka is. A változatos játék, szaladgálás persze most is kell a kis örökmozgóknak. Éppen erre igyekszik segítséget nyújtani szerdánként a Ficánkoló foglalkozás.
Gyertek játszani, mozogni, tanulni, barátkozni!
Hozzatok magatokkal falevelet, gesztenyét, vagy más termést, hogy közösen megcsodálhassuk, játszhassunk velük.
- Sokat fogunk hintázni – mert kell a mozgás koordinálásához, meg hintázni amúgy is nagyon jó dolog.
- Sokat fogunk mondókázni – mert kell a figyelem, a beszéd fejlődéséhez, miközben az egyenletes ritmusokat hívjuk segítségül a kis- és nagymozgások ügyesítéséhez. A mondókákat mindig mozgássorokkal kapcsoljuk össze, és mozogni, beszélni amúgy is nagyon jó dolog.
- Sokat fogunk közösen a szőnyegen akadálypályát varázsolni, azon mászni, bújni, járni, ügyesedni. Lehet, hogy nem csak a kedvenc plüssmaci vagy kisautó tudja leküzdeni a nehézségeket? Mekkora büszkeség, amikor először egyedül is sikerül!
- Sokat fogunk picit gondolkodós, kisebb figyelmet, mozgásos ügyességet segítő játékokat is játszani, az életkoruknak megfelelően. Tanulni amúgy is nagyon jó dolog.
- Sokat fogunk nevetni, viccelődni, mert együtt lenni, barátkozni amúgy is nagyon jó dolog!
Ha pedig nem volt elég a Ficánkolón a mozgásos játék, akkor a Hetedhét játszószoba várja a kis örökmozgókat a folytatásra, de tudtok játszani, könyveket bújni a kávézóban is, vagy éppen a kiskonyhában – akár a játszótársakkal közösen – elfogyaszthatjátok a tízórait vagy az ebédet.
Sok szeretettel várok minden kis örökmozgót, hároméves korig, izgalmas játékokkal, feladatokkal!
gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus





