Kubovics-Juhász Csilla – prevenciós szakmai vezető, pszichológus, gyermekpszichodramatista

2010-ben végeztem pszichológusként és pszichológia szakos tanárként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az egyetemet követően egyéni és csoportos módszerekben képeztem magam, az EGO Klinikán gyermekterápiás irányban, míg a Magyar Családterápiás Egyesületnél család- és párterápiás irányban tanultam tovább.
Évekig a Bátor Tábor Alapítványnál foglalkoztam krónikus beteg gyerekekkel, segítettem a velük foglalkozó önkéntesek kiválasztását, képzését. Jelenleg az alapítvány Lélekmadár Táborában vagyok gyásszal foglalkozó szakember, gyermeküket elvesztett családokat támogatva.

2 gyermekes édesanyaként a mesék és a játék világa még közelebb került hozzám, talán ezért áll a gyermekpszichodráma módszere közel a szívemhez. Nagyon szeretek együtt játszani, felhőtlenül jelen lenni a pillanatban. 2022-ben gyermekpszichodráma tutorként is levizsgáztam, így munkám folyamán nemcsak használom, hanem oktathatom is a módszert. Mindezek mellett 2020. óta iskolapszichológusként is segítem a hozzám forduló gyerekeket, családokat. Mint ahogy végzettségeimben is látszik, munkám során fontosnak tartom az integratív szemléletet, a sokoldalú megközelítést.

Papp-Huszár Anikó révén a kezdetek óta ismerem a Belvárosi Közösségi Tér munkásságát, szakmai elveit és céljait és lelkesedésem az intézmény iránt azóta is töretlen.  A csapathoz külsős szakemberként 2019-ben csatlakoztam, 2022. szeptember óta pedig prevenciós szakmai vezetőként segítem a BKT mindennapi működését.

Elérhetőség:
tel.: +36-20-455-1645
e-mail: kubovics-juhasz.csilla@segitokezek.com