Kalandozó

Minden hónapban két alkalommal (péntek délután és szombaton napközben) kerül megrendezésre a Kalandozó a Mérleg utcában és külső helyszínen egyaránt. A csoport tagjait egy olyan önismereti, szociális készségfejlesztő utazásra hívjuk, mely során folyamatosan visszajelzést és megerősítést kapnak, és így a tanultakat kamatoztatni tudják a hétköznapi életben is.

A hétköznapok során a gyerekeknek újra és újra döntéseket kell hozniuk, alkalmazkodniuk kell másokhoz, csoportokban kell együttműködniük, el kell fogadni másokat és az eltérő nézőpontokat, de tudniuk kell a saját véleményükért is kiállni, azt megosztani másokkal. Úgy gondoljuk a Kalandozón szerzett tapasztalatok, élmények segítséget fognak nyújtani a gyerekeknek, az élet útjain való könnyebb navigáláshoz.

És hogy pontosan mire is számíthattok?

  • Egy olyan helyre, ahova jó lesz megérkezni és ahol lehet nevetni, kérdezni, felismerni, beszélgetni.
  • Olyan emberekre, akiket érdemes lesz megismerni és akikkel sok közös élményben lesz részetek.
  • Olyan témákra, amik titeket érdekelnek, mint például a barátság, együttműködés, nehézségek kezelése, egyáltalán, hogy „ki vagyok én?”.
  • Olyan kihívásokra, amelyekkel nagy eséllyel nem találkozol az iskolában, vagy otthon, de mégis izgalmasak és lehet belőlük tanulni.
  • Olyan praktikákra, amelyek segíthetnek egy kirándulás során, vagy ha épp egy velociraptor támadás ér.

Foglalkozás vezetők: Pólya Bella és Vámosi Edit
Foglalkozások:
havonta 2 alkalommal, péntek 16:00-18:00, szombat 10:00-15:00
Korosztály: felső tagozatos iskolások és középiskolások
Helyszín: Rendezvényterem és külső helyszínek

A foglalkozás kizárólag V. kerületi lakosok számára látogatható és ingyenes!

Minden foglalkozásunkhoz online bejelentkezés szükséges!

Ha még nem jártál nálunk:
Kérjük, hogy az első alkalom előtt regisztrálj be az online regisztrációs rendszeren keresztül, aktiváld regisztrációd lakcímkártyád bemutatásával recepciónkon, majd jelentkezz be az Órarendben az egyes alkalmakra is.

Ha már rendelkezel aktív regisztrációval:
Jelentkezz be hétről hétre az egyes programokra az Órarendben!