Aktuális, Családbarát
Hozzászólás

Családban gondolkodunk: második alkalommal kaptuk meg a Családbarát Munkahely címet

A Belvárosi Közösségi Térben tapasztalható családbarát szemlélet nemcsak a hozzánk látogató vendégekre, hanem munkavállalóinkra is vonatkozik. A gyermeket nevelő vagy hozzátartozóját gondozó kollégáink számára elérhető – elsősorban nem pénzbeli – juttatáscsomagnak, az igénybe vehető szolgáltatásoknak köszönhetően immár második alkalommal érdemeltük ki a Családbarát Munkahely címet a Miniszterelnökségtől. A pályázaton négymillió forint támogatást nyertünk.

A Segítő Kezek Kft.-nél fontosnak tartjuk a folyamatos fejlődést, ezért az idei évben célként
tűztük ki, hogy a családbarát szemlélet tekintetében is bővítjük a lehetőségeket a
munkatársaink számára. Törekvéseinkhez hatalmas segítséget jelent, hogy a „Családban
gondolkodunk” című pályázati anyagunknak köszönhetően a Miniszterelnökség a 2020-as
évet követően 2021-ben is Családbarát Munkahely címet adott társaságunknak.
Az elismerés mellé a Segítő Kezek Kft. négymillió forint támogatást kapott a családbarát
program megvalósításához.

Stratégiánk kidolgozásakor célunk volt, hogy a juttatások rendszere hozzájáruljon ahhoz,
hogy kollégáink megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Ennek érdekében
többek közt foglalkozásokat szervezünk a munkatársak gyermekei részére a tanítási
szünetekben, külön megállapodás alapján lehetőséget kínálunk az otthoni munkavégzésre,
illetve mentálhigiénés szolgáltatásban részesülhetnek a kollégák. Hírlevélben tartjuk a
kapcsolatot a gyermeknevelés miatt otthon lévő munkatársakkal, a törvényi előírásokon felül
plusz szabadságot biztosítunk a gyermeket nevelő kollégáknak, baba-, tanszer- és
játékcsomag vásárlásához nyújtunk támogatást, valamint játékokkal, könyvekkel fejlesztjük a
Belvárosi Közösségi Teret.

Azért dolgozunk, hogy az V. kerületben élő családok, illetve cégünk munkavállalói a
gyakorlatban is érezzék, hogy a családbarát szemlélet számunkra nem csupán egy szlogen,
hanem a mindennapok része. Továbbra is büszkén viseljük a Családbarát Munkahely címet.

 

Family is a Priority for Us: We Received the Family-friendly Workplace Title Second Time

The family-friendly approach applies not only to the visitors coming to the Downtown Community Center but also to our colleagues. Thanks to the allowance package – that is not only based on money -, and the available services for our colleagues, who have children or relatives to look after, this is the second year when we received the Family-friendly Workplace title from the Prime Minister’s Office. We won four million forint financial support.

Continuous development is really important for us at the Helping Hands Ltd., so our aim for this year was to broaden the available opportunities for our colleagues in terms of family-friendly approaches. It is a significant help that 2021 is the second year when we received the Family-friendly Workplace title from the Prime Minister’s Office thanks to our application file titled “Family is a Priority for Us”. This is a huge acknowledgement of our work but it also means a support of four million forint to implement our family-friendly approaches.

When working on our strategy we wanted to create an allowance system that supports the balance between the work and family lives of our colleagues. We offered for example activities for the children of our colleagues during school holidays; it is possible to work from home on the bases of an extra agreement; and our colleagues can use mental health services, too. We send newsletters for our colleagues who are at home due to parenting; we ensure extra days off for our colleagues who have children; support the financial costs of baby, school and toy supplies; we also develop the Downtown Community Center by buying toys and books.

The family-friendly approach is not only a slogan for us, but part of our everyday life. Families from the 5th district and our colleagues shall feel this every day in practice. We are really proud of our Family-friendly Workplace title.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük