Mi, a Meseerdő legkisebb lakói, egy ideje már észrevettük, hogy novemberben valami megváltozott nálunk.  Tudjuk, hogy Betti és Merci már ezer éve itt vannak velünk – vagy legalábbis nagyon régóta –, ők már pontosan ismerik az összes titkos kedvencünket, meg tudják, melyik kisautónak jár ki néha a kereke. Ők a mi biztos pontjaink, akik mellett mindig tudjuk, hogy nagy baj nem történhet. De képzeljétek, nemrég Betti és Merci mellé két új lány is érkezett az erdőbe!

Mi már alaposan megvizsgáltuk őket, és úgy döntöttünk: maradhatnak, mert nagyon értenek a játék nyelvén. Hadd meséljünk nektek róluk, mert szerintünk nagyon izgalmas történetük van, és bár felnőttek, néha úgy érezzük, közülünk valók.

Itt van például Dorcsi, aki szerintünk titkos felfedező lehetett korábban. Mesélte nekünk, hogy régen hatalmas hegyekre mászott fel, sőt, még a sziklákon is tud kapaszkodni! Olyan bátor, hogy idegen országokban is járt, ahol gyerekeket tanított úszni, és még azt is tudja, hogyan kell a vadonban kempingezni. Ez látszik is rajta, mert semmilyen játéktól nem ijed meg. A kedvencei a mágneses építőkockák, és elárulunk egy titkot: Dorcsi akkor is kitartóan épít velünk, ha mi már tizedszerre döntjük le a tornyot.  Néha csak nézzük, ahogy rakosgatja a színes elemeket, és azt gondoljuk: „Hűha, Dorcsi néni türelme biztosan gumiból van, mert sosem szakad el!” Azt mondja, a képzeletünknek semmi sem szabhat határt, és szerintem ez igaz is, mert nálunk egy mágnestoronyból pillanatok alatt űrhajó lesz. Tiana hercegnőre emlékeztet a meséből, mert mindig tele van energiával, imád dalolni, táncolni, és a játékkonyhában is úgy tesz-vesz, mintha a saját éttermében készítené a legfinomabb ételeket.

Dorcsi mesélni is nagyon jól tud. Amikor előveszi a kedvenceit, – mint a Bot Benőt, a Bandita patkányt vagy a Zog, a sárkányt, – teljesen megváltozik a hangja, és minden karakternek saját egyéniséget ad. Szereti, ha mi is segítünk neki mesélni és ő velünk együtt nevet a rímeken. Még a Sárkánylovas csoporthoz is bepillantott, és nagyon tetszett neki, ahogy ott a gyerekek jelmezekbe bújva győzik le a félelmeiket. Van egy különleges szokása is: gyakran hív minket úgy, hogy „kisasszony”. Őszintén szólva nem nagyon tudjuk, mit jelent ez a szó, egy kedves, sziszegő kígyó jut eszünkbe róla, ezért mindig mosolyt csal az arcunkra, amikor mondja. Ha pedig valami nagyon izgalmas dologba kezdünk, csak annyit mond: „dirr-durr piff-paff-puff”, és már indul is a kaland! Még arra is figyel, hogy ha valaki szomorú, ne csak úgy elterelje a figyelmünket egy játékkal. Van, hogy látjuk rajta, hogy nagyon gondolkozik: „Vajon ennek a gyerkőcnek most egy ölelés kell, vagy inkább az, hogy hagyjam egy kicsit békén?” És valahogy mindig eltalálja.

Aztán ott van Fanni, aki november közepén érkezett közénk, és olyan a mosolya, hogy attól még a borús reggeleken is kisüt a nap a Meseerdőben. Ő egy nagy egyetemen tanulta meg, hogyan kell segíteni az embereknek, és bár egy kicsit másfelé kanyarodott az útja, szerencsére rájött, hogy nekünk van rá a legnagyobb szükségünk. Fanni szerintem pont olyan, mint Ariel, a kis hableány. Nagyon kíváncsi mindenre, sokat kérdez tőlünk, és látszik rajta, hogy mindig a szívére hallgat. Ezt múltkor láttuk, amikor szaladgáltunk a Meseerdőben – amit ugye tilos -, és ő már századjára szólt ránk kicsit feszülten, de aztán a végén csak megölelt minket. Sokszor azt gondoljuk, hogy Fanni látja a gondolatainkat is, mert pontosan tudja, mikor kell egy kis móka. Nagyon szeretünk vele táncolni, mert ha megszólal a zene, Fanni az első, aki velünk együtt ropja, és ilyenkor olyan jókat nevetünk, hogy még a hasunk is megfájdul.

Van egy kedvenc plüssmajma, aki nagyon puha, és gyakran bevonja őt is a játékba – szerintünk a majom is titokban Fanni-rajongó. A falon lakó állatok közül pedig Csipkebogyót, a pici sünit szereti a legjobban. Fannival még egy átlagos nap is ünnepnap lehet! Képzeljétek, egyszer valaki kitalálta, hogy Fanninak éppen születésnapja van. Ő nem ellenkezett, pedig már réges-rég elmúlt, hanem boldogan hagyta, hogy mi ezt higgyük, és hogy négyszer is felköszöntsük. Mi meg csak néztünk: „Nahát, Fanninak milyen sok szülinapja van egy nap alatt, ez aztán a mázli!” Még a játékkonyhában is főztünk neki ünnepi ebédet ajándékba. Ő az, aki mindenért megdicsér minket, és olyan sokszor mondja, hogy „nagyon ügyes vagy”, hogy a végén tényleg elhisszük, hogy bármire képesek vagyunk. Ha valaki pityereg, ő rögtön hozza a kedvenc plüssünket, vagy kitalál valami mókás dolgot, hogy újra lássa a mosolyunkat.

Néha látjuk rajtuk, hogy nem is olyan könnyű az életük, amikor egyszerre nyolcféle játékot kell kitalálniuk nekünk. Mi ilyenkor csak megvonjuk a vállunkat: „Szegények, biztos elfáradnak, de hát mit csináljunk, ha egyszer ennyi minden érdekel minket!” Dorcsi és Fanni valahogy mindig megoldják, Betti és Merci pedig ott vannak a hátuk mögött, ha valami nagy erdei tanácsra lenne szükség. Szóval, ha jöttök a Meseerdőbe, keressétek a már jól ismert Bettit és Mercit, és köszönjetek bátran a két új, varázslatos „óriásnak” is, mert velük lett teljes a mi nagy, közös erdőnk!