Aktuális, Tábor
Leave a comment

Időutazók a Belvárosi Közösségi Térben

Létezik egy fantasztikus módszer, egy 20. századi találmány, ami sok mindenre gyógyírt jelenthet – a pszichodráma. A pszichodrámában szinte bármi előfordulhat, megélhetünk számtalan olyan helyzetet, ami a valóságban nehezen elképzelhető, vagy egyenesen lehetetlennek tűnik.

Tudják ezt a Belvárosi Közösségi Térbe járó gyerekek is, akik közül sokan rutinosan írnak maguknak különféle szerepeket, történeteket. Az átlényegülést sok-sok ruhadarab, akár egyszerű sálak, vásznak segítik, de az első és legfontosabb eszközünk a képzeletünk.

Az augusztus 4-8-ig tartó Varázskavics pszichodráma táborunkban 9-11 éves gyerekek, sokan már tapasztalt drámások, fantáziájuk segítségével történelmi korokat jártak be, majd délutánonként kreativitásukat is igénybe véve fantasztikus alkotásokat hoztak létre. Aki eddig nem ismerte a pszichodráma módszerét, a gyakorlottabbak és a felnőtt kísérők segítségével hamar lendületbe jött, és már az első naptól kezdve élvezettel lubickolt a szerepekben.

Először is tettünk egy kis kitérőt az őskorba, ahol mamutháton utazhattunk, feltaláltuk a tüzet, majd az ókorban görög istenekkel találkozva oldottunk meg problémákat, de kipróbáltuk a múmiakészítést is. Megtapasztaltuk, hogy a középkori boszorkányok varázsereje sok vicces helyzetet eredményezhet, vagy hogy egészen fiatalon, gyerekként uralkodóvá válni a felelősség mellett hatalmas erőt és önbizalmat adhat.

Két kezünk és fantáziánk délutánonként alkotásban teljesedhetett ki, bámulatos agyagedények, papírlámpások kerültek ki a gyerekek kezei közül, és az itt készített öröknaptárra tekintve a gyerekek minden nap felidézhetik felhőtlen hetünk vidám eseményeit.

Nagyon jó móka volt „időgépet” építeni, de együtt megállapítottuk azt is, hogy semmi nem ér fel azzal az élménnyel, hogy a jelenben vagyunk, megéljük saját erőnket, hatékonyságunkat, önfeledten játszunk, szívből nevetünk, új élményekkel és barátokkal gazdagodunk. – Erről szólt ez az egy hét, ami mindannyiunknak feledhetetlen volt!

Köszönjük a gyerekeknek és kitartó egyetemista önkénteseinknek ezt a fantasztikus játékos 5 napot!

Éva és Dóri

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük