Aktuális, Könyv és játékajánló
Leave a comment

A kalandok kora – könyvajánló kisiskolástól felnőttkorig

Könyvmoly szülőként mindig arra vágytam, hogy a történetek iránti lelkesedésemet megoszthassam a gyermekeimmel is, hogy kezükbe adhassam azt a varázskulcsot, amivel aztán egész életükben szabadon járhatnak abba a millió különleges világba, amely a könyvekben várja őket. Hiszen van-e nagyobb szabadság, mint az olvasó ember szabadsága?

Kicsikoruktól fogva tudatosan fonogattam azt az aranymadzagot, amely a mesékhez, történetekhez, könyvekhez kapcsolja majd őket. Ennek az építkezésnek leghatásosabb eszköze volt a közös meseolvasás meghitt, örömteli élménye.

Azután ahogy iskolába mentek és megtanultak olvasni, kíváncsian vártam, mikor érkezik el az a pillanat, amikor már önállóan választanak könyveket. Sokat gondolkodtam rajta, meddig olvassak majd nekik, mikor jön el az idő, amikor rám már nem lesz szükség, s hogy vajon nem hátráltatom-e az önálló olvasást azzal, hogy csupán a magam kedve miatt tovább folytatjuk a közös meseolvasást.

Így utólag visszatekintve, az átmenet az önálló és a közös olvasás között sokkal gördülékenyebben ment, mint arra számítottam. Bár a gyerekek 1.-2. osztályban elsajátítják az olvasás technikai részét, a valódi, értő és élvezetteli olvasás a kitartó gyakorlásnak köszönhetően (gyerektől függően) 1-3 évet vesz igénybe. Így mindenkit bíztatnék arra, hogy az átmeneti években, amíg az „olvasóizmok” meg nem erősödnek, amíg be nem következik az az állapot, amikor elegendő rápillantani egy szövegre, és az máris értelmet nyer, olvassatok tovább gyermekeiteknek, és tanítsátok őket arra, hogyan lehet elmerülni a történetekben!

A Belvárosi Közösségi Tér ajánlópolcán a kisiskolás korosztály számára is találtok új könyveket.

Imre Eszter Napsugár kisasszony tizenkét madara című könyvének különleges hangulatához tökéletesen illeszkednek Kürti Andrea jellegzetes illusztrációi. A tizenkét hónapon átívelő történet egy kislányról szól, aki mindentől fél, s hogy az életét átitató szorongástól megszabadulhasson, tizenkét különleges madarat kell összegyűjtenie. A könyv komoly, lírai hangvételű, szép olvasmány a 8-11 éves korosztály számára, akár együtt, összebújva olvasva, akár egyedül elmerülve benne.

Kovács Tamás György és Szinvai Dániel A metró – A fúrópajzstól a mozaikcsempékig a konkrétabb érdeklődésű gyerekeknek és kíváncsi szüleiknek kínál izgalmas olvasmányt. A szép kivitelezésű könyv telis-tele van érdekes részletekkel, történetekkel és tudnivalókkal a világ metróiról, s ezeket egyáltalán nem szárazan tálalja. Szintén a 8-11 éves korosztálynak ajánljuk, szülővel együtt, vagy külön olvasásra.

A kisiskolások olvasási kedvét és a megfelelő olvasási rutin kialakítását segíthetik a képregények is, amelyekből szerencsére egyre több igényes darab kerül a magyar könyvesboltokba. Legújabb kedvencem a Fehér Mancs, a jegesmedveherceg, amelyet íróként a már filmen is látható Hónővér írója, Maja Lunde fémjelez, a derűs, kedves képeket pedig Hans Jorgen Sandnes rajzolta. A történet alapja egy norvég népmese, a Valemon királyfi, a jegesmedve, vagy más változatban a Keletre a Naptól, nyugatra a Holdtól, amelyben a főhősnőnek egy jegesmedvebőrbe átkozott herceget kell megváltania. A képregény csak a mese vázát emeli át, a könyv számtalan ponton tér el az eredeti mesétől, de minden megvan benne, ami egy fordulatos történethez kell. Ami igazán szerethetővé teszi, az a főhős, Liv szertelen személyisége. Liv egy olyan kislány, aki mindenre kíváncsi, de szétszórtsága miatt mindig bajt kever, s bár jó szándék hajtja, azzal szembesül, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak. A mese végére épp kíváncsisága, tiszta szíve és megingathatatlan hűsége lesz az, amelynek köszönhetően nem csupán a királyfit, de az egész birodalmat megmenti. A könyv a gyönyörű képeknek köszönhetően már akár óvodás kortól érdekes lehet a gyerekeknek, egészen kamasz- vagy felnőttkorig.

Egy másik, kicsit nagyobbaknak való képregényt is megtaláltok kávézónk ajánlópolcán, a klasszikusnak számító Robin Hood kalandjait, amelynek szövegét Russell Punter, képeit Matteo Pincelli alkotta. A jól ismert történetet gyerekbarát módon, jó stílusban megírva, színes, szép illusztrációkkal megjelenítve vehetik kézbe gyerekek és felnőttek egyaránt.

A legfelső polcon végül két kamaszoknak szánt regényt találtok, mindkettőt tízéves kortól ajánljuk.

Annet Schaap Emilia és a tenger fia című regénye egy igazán kivételes könyv, ami már az első oldalaknál belopta magát a szívembe. Olyan történet ez, ami az igazi gyerek klasszikusok, A titkos kert, vagy akár a Narnia krónikák módján mozgatja meg a lelkünket és éli tovább bennünk önálló életét. A könyv főhőse egy kislány, Lámpácska, aki igazi gyerekhőshöz méltón nagyon magányos és bátor. A regény kezdetén sorsa dickensi módon reménytelennek látszik, majd ahogy a történet szélsebesen kanyarogva újabb fordulatokat vesz és kibomlik, Lámpácska szokatlan barátokra tesz szert, és igazi aktív hősként megküzd minden veszéllyel. Ez a könyv amellett, hogy izgalmas és sokszor meglepő, telis-tele van érzésekkel, régimódi vadregényes romantikával, kalandokkal, olyan, mint egy finoman festett akvarellkép, ahol a színek lágyak, egymásba mosódnak és mégis ragyogóak. Mindenkinek szeretettel ajánlom.

Kevésbé mesebeli, ám szintén fantasztikus elemekben bővelkedő könyv Ross Welford Ezt ne csináld, ha láthatatlanná válsz! című regénye, egy igazi kiskamasz regény. A történet főhőse Ethel, aki tizenkét évesen pont azokkal a problémákkal küzd, amikkel mi is küzdöttünk hasonló korunkban, ám valami olyasmi történik vele, amiről mi csak álmodozhattunk: egy napon láthatatlanná válik. A könyv humoros, a fejezetek rövidek, olvasmányosak, így a fiatal olvasók szinte észrevétlenül, könnyedén gördülnek végig az izgalmas történeten.

Ha kíváncsiak lettetek a cikkeinkben ismertetett könyvekre, gyertek el a Belvárosi Közösségi Tér családbarát specialty kávézójába, és olvasgassatok egy jó kávé, forrócsoki, vagy egy-két finom falat mellett!

Szirtes-Szabó Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük