Aktuális, Egyéb
Hozzászólás

Belvárosi Családi Piknik 2022

Idén májusban ismét megrendeztük a Belvárosi Családi Pikniket. Sok-sok színes és érdekes programmal, koncertekkel, bábszínházzal, ügyességi és kreatív játékokkal. Jó volt látni a sok mosolyt és jókedvet. A következő képeken nézzétek meg ti is! 😉

Az érdeklődők több koncertet is megtekinthettek. A képen Danny és Béla duóját láthatjátok, akik számos hangszerrel ismertették meg a gyerekeket.

Méhes Csaba és a Brass in Five egy feledhetetlen előadással örvendeztették meg a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ebben az évben sem maradtak el a Tintaló Cirkusz előadásai, amit a szülők csak kukucskálva leshettek a sátoron kívülről.

A bűvészet iránt érdeklődő fiatalokat Rolando bűvész kápráztatta el. A bátrabbak több trükköt maguk is kipróbálhattak. 

A színház kedvelői több előadást is megtekinthettek többek között a Kalimpa Színház és az alábbi képen látható Ládafia bábszínház jóvoltából.

A legkisebbek szórakoztatásáról a Ringató zenészei gondoskodtak, volt sok höcögés és kacagás.

A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a szlalompályát is, ahol a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület munkatársai segítették a gyerekeket a helyes közlekedés gyakorlásában. Ezen felül lehetett jógázni, hulahoppozni, önfeledten ugrálni és körhintázni, de nem maradhatott el a gyerekek nagy kedvence, az arcfestés sem. 

A cakepop nyalókát mindenki megkóstolhatta, nagy volt a tolongás a nem csak szép, de finom édességek körül.

A fagyis kocsinál is folyamatos volt a sorban állás, a jó időben sokan megkívánták a hűsítő finomságot.

A Belvárosi Kutyafesztiválon Paulina énekelt a gazdiknak és négylábú barátaiknak.

Trokán Nóra színésznő és fotóművész pedig minden kutyatulajdonost megörökített kedvencével.

Köszönjük, hogy velünk voltatok, találkozzunk jövőre is! Addig pedig szakembereink várnak titeket minden hétköznap foglalkozásainkra a Belvárosi Közösségi Térben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.