Tanácsadó szakpszichológusként az ELTE-n végeztem. Pszichológiai tanulmányaimat pedig több forrásból gazdagítottam. Debrecenben kezdtem tanulmányom, majd ösztöndíjjal tanultam az Egyesült Államokban, Lengyelországban és végül az ELTE-n fejeztem be. Emellett gyermek pszichodramatista vagyok, jelenleg az EMDR traumafeldolgozó képzésben veszek részt.
8 éve dolgozom pszichológusként az óvodás korosztálytól a középiskolásig segítem, segítettem a gyerekeket és az őket körülvevő felnőtteket. Dolgozom pszichodramatistaként csoportokkal és terápiás falmászás foglalkozásokat is tartok gyerekeknek.
A táborozás közel áll hozzám, nagyon szeretem az intenzív, egész hetes együttlétet a gyerekekkel. Jó látni mennyi minden történhet velük egy hét alatt, ami hozzáad a fejlődésükhöz, a világról kialakított képükhöz.