All posts filed under: Tábor

Nyári táborok 2025-ben a Belvárosi Közösségi Térben

Táborozzatok velünk a Belvárosi Közösségi Térben 2025-ben is! Most, hogy végre tavaszodik, már nem is tűnik olyan távolinak a nyár. Sokan érdeklődtetek napközis táboraink felől, most végre hivatalosan is kihirdetjük táboraink időpontját! Bízunk benne, hogy ez segítséget jelent majd nektek a szabadság, a nyaralás, a gyerekek felügyeletének megeszervezésében. Ebben az évben a táborokba való jelentkezés március 20-án (csütörtökön) indul.

Filmforgatás és rengeteg játék a Felforgató táborban

Augusztus közepén, a belvárosi utcákon tomboló perzselő hőséggel dacolva, 12 kamasszal és 4 önkéntessel közösen filmforgatási helyszínné változtattuk a Belvárosi Közösségi Teret. A Felforgató táborban idén is 11-14 éves kamaszokkal együtt töltöttünk el öt napot. Az első nap az ismerkedésé volt. Ekkor kellett meghoznunk közösen a nagy döntést is, hogy miről szóljon a filmünk, aminek azonnal világpremiert is szerveztünk, amit a tábor utolsó napjára hirdettünk meg. A gyerekeknek felkínált lehetőségek közül az olimpia évében az olimpia témája került ki győztesen, a résztvevők többségének ez mozgatta meg leginkább a fantáziáját és a lelkesedését. Volt a csoporton belül egy kisebb csapatunk is, akik más témát választottak, ők egy izgalmas, időutazásos, drámai hangvételű kisfilm ötletét vetették fel. A Felforgató tábor többek között arról szól, hogy minden résztvevő kibontakoztathassa a benne rejlő kreativitást, magáénak érezze a célt, és örömmel vegyen részt a közös film megalkotásában, ezért úgy döntöttünk, idén két filmet készítünk párhuzamosan. A két forgatócsoport között persze volt átjárás, sokszor segítettek egymásnak a gyerekek a tervezésben és a megvalósításban is. A napjaink középpontjában ugyan a filmkészítés állt, de …