Szeretem a tündérmeséket. Elvarázsol az utazás az ismeretlenbe, az, hogy bármi megtörténhet, a lények, akikkel találkozhatok, szeretem a szöveg cikornyás szépségét, az alap szerkezet kiszámíthatóságán burjánzó finom változatosságot, az ártatlanságot. Ilyenkor gyermekké változom, ellazulok, és tágra nyílt szemmel hagyom magam elvarázsolni és az évek elmaradnak mögöttem. – Szirtes-Szabó Kata ez alkalommal Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg című könyvét mutatja be nektek.

Ilyen csodára persze csak a legjobb mesék képesek, a tiszta, minőségi, hiteles, őszinte mesék, amiket vagy átmostak az évszázadok, mesemondóról mesemondóra vándorolva, vagy azok, amelyeknek az írója is hasonló belecsobbanással és őszinte alázattal közelíti meg a történeteket.

Kiss Judit Ágnes olyan könnyedén bánik a szavakkal, olyan szeretettel, hogy írásai fénylenek, játékossága néha elbűvölő, néha meglepő, de soha nem unalmas. Felnőtteknek írt műveire jellemző a sokszínűség, a formai alázat, s szerencsére ezt az igényes, könnyűkezű stílust gyermekkönyveiben is megőrizte, nem becsüli le olvasóját.

Ez a mese egy ízig-vérig mai kislányról szól, aki valójában – ahogyan A padlásszoba kis hercegnője óta tudjuk, éppúgy, mint minden lány a világon – hercegnő, s aki egy tündérrel unikornisháton útra kel, hogy megmentsen egy távoli, mesebeli birodalmat és egy királyfit. A történetben a hétköznap és a varázslat összeér, kezdetét veszi a kaland.

A Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg olyan gyermekregény, amit bár nagyóvodás, kisiskolás gyerekeknek ajánlják, felnőttfejjel is nagy élvezettel olvastam el. Tetszett a szöveg nyelvi igényessége és ami nagyon ritkán esik meg velem gyerekkönyvek terén, tetszettek a versek. Milyen jó is az, amikor versekkel szeretettel bánó költő ír lírai betéteket egy mesébe, nem pedig egy prózaíró próbálja kínkeservvel belegyömöszölni a szótagokat bokorrímekkel operáló négysorosokba. Szerettem Kiss Judit Ágnes áradó képzeletét, a találkozásokat különböző mesebeli lényekkel, akik lehetnek bár rendhagyóak, mégis tudják helyüket a mesei rendben, mint az erdei keresztút boszorkánya, aki kellőképp sötét, de célja nem a pusztítás, hanem a próbára tevés, beavatás. Szerettem a kalózokat – de szeretnék én is megszökni az iskola és a munka elől, gyerekeimmel törvényen kívüliként hajózni a végtelen tengeren és csak nevetni, ha támad a vihar!

Legjobban mégis az tetszett ebben a történetben, hogy nem próbál megkímélni az érzésektől. Nem varázsol habos-babos, tündérportól csillámló szirupvilágot körénk, megengedi, sőt követeli, hogy valljuk be, mi is félünk néha. Bölcsen elfogadja, hogy az, aki unikornisokról hadovál egy iskolában, bizony kiteszi magát a gúnyolódásnak. És nem fordítja el az arcát attól, hogy nincs rettenetesebb annál, mint amikor egy szülő saját éveit és hatalmát félti a gyermekétől, s visszaél erejével. Kiss Judit Ágnes csodálatos, kalandos, varázslatos világában igenis léteznek bántalmazó király apák és megalkuvó, félrenéző királyné anyák, a könyv mégsem lesz túl sok vagy nyomasztó, csupán elmondja, hogy ez nincs rendjén, alapot teremt a beszélgetésre, de nem traumatizál. Megmutatja, hogyha egy sárkány a segítőnk, és van valaki, aki mellénk áll, a zsarnok bántalmazók is legyőzhetőek, így helyreáll a rend a világban.

Szimonidesz Hajnalka derűs, szép, finom illusztrációi segítenek abban, hogy a mély érzéseket, nehéz témát is bátran felvállaló mese végén azt érezzük, a világ tele van varázslattal és higgyünk abban, egy nap találhatunk majd egy unikornis tojást. Ajánlom ezt a könyvet bátor és félénk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

„Kőbe, fába, fűbe, bogárba
rejtsd magad el, mikor űz a gonoszság!
Régi csillag lángol az égen,
alvó szívedet fényei mossák.”

Szirtes-Szabó Kata – prevenciós vezető, meseterapeuta, gyógypedagógus