Elérkezett hát a szeptember, amitől az iskolába készülő gyerekek szülei egyszerre rettegtek és amit vártak. Beszereztük a tanszereket, megvettük a hegyezőt, a háromszög vonalzót, a postairónt, véres verejtékkel műanyag borítással vontuk be a tankönyveket – elláttuk őket a kihagyhatatlan starwarsos / cuki cicás vinyettákkal –, bekészítettük az uzsonnás dobozt, a kulacsot, a tornazsákot. Megtörténtek az első szülői értekezletek, ahol támogatást várva fürkésztük az ismeretlen szülőtársak arcát, és túléltük az évnyitót is, ahol – bízzunk benne – nem a mi szemünk fénye zokogott vigasztalanul. Elkezdődött hát életünknek az a szakasza, ami a következő tizenkét évet foglalja magában… – Szirtes-Szabó Kata írása.

Mindenkinek megvannak a saját szép és rettenetes emlékei az iskoláról. Itt az idő, hogy a gyerekeink is összegyűjthessék a sajátjaikat. Akár magániskola, akár állami, jó és rossz dolgok egyaránt történnek majd velük, és ez elengedhetetlen ahhoz, hogy épp azok az emberek váljanak belőlük, akik majd válnak. Kell a tapasztalás, kell, hogy pórul járjon, hogy beletörjön a bicskája, hogy csalódjon, hogy kiboruljon, hogy kinevessék, bátor legyen, hogy felvállalja magát, hogy megküzdjön, hogy barátokat találjon, hogy kiálljon mellettük, hogy balhéba keveredjen, hogy megússza, hogy hazudjon, hogy rajtakapják. Nem tudjuk ezektől megkímélni, mert akkor az élettől, a tapasztalástól kíméljük meg, attól, hogy megerősödhessen. De ahhoz, hogy ezeket a folyamatokat jól élje meg, hogy a csalódásokon túl tudjon lépni, és a megfelelő tapasztalatokat vonja le, szükség van rá, hogy mellette álljunk, kell egy olyan család, ami megtart.

Hat olyan ötletet, gondolatot gyűjtöttünk össze, ami segíthet abban, hogy jól induljanak a kisiskolás évek, és gyermekünk biztonságban érezhesse magát a megnövekedett elvárások és kihívások közepette.

1.) Nyugodt reggelek

Felnőttként is nehéz megélni, ha a reggelek zaklatottak, egy kisgyereknek kiemelten fontos, hogy legyen ideje megérkezni a napjába. A háromnegyed nyolcas iskolai kezdés emberpróbáló kihívás elé állítja a családokat, ezért nem meglepő, ha hétköznap reggelente sokkal több a veszekedés, mint a nap bármely más időszakában.
Teljesen normális az, ha egy gyerek reggelente szeretne játszani, sokáig üldögélni a kakaó felett, és nem képes néhány perc alatt magára kapni a ruháját. Itt is érvényes az a gondolat, amit a szakemberek a pedagógusoknak szoktak emlegetni: az iskolába óvodás gyerek érkezik, nem várható el azonnal a teljes önállóság és hatékonyság. Legyünk hát türelmesek a kicsikkel!
Nem baj az, ha egy elsős gyereknek még segítünk az öltözködésben, vagy ha időt hagyunk az ébredésre. Igyekezzünk minél több mindent előkészíteni, és megőrizni a hidegvérünket. Ilyenkor nem érdemes veszekedni, okítani!
Vegyük elő a megértő szülői énünket, és inkább délután térjünk vissza a kritikus pontokra, ha nem tudunk kedvesen és türelmesen érvelni, annak érdekében, hogy gyermekünk ne egy kiadós veszekedéssel a batyujában induljon útjára. Érdemes a reggelire is időt hagyni. Bár ilyen korán még sokszor nem éhesek a gyerekek, maga a rítus a fontos, az, hogy megtanulja, étkezés nélkül nem indulunk el otthonról.
Ha mást nem, legalább némi gyümölcsöt, és kellő mennyiségű folyadékot tegyünk gyermekünk elé, és ne felejtsük, a korai szokások kialakításával tudjuk befolyásolni a későbbi viselkedést – márpedig a rendszeres étkezés kamaszkorban is fontos lesz.

2.) Iskola után friss levegő, felszabadító szaladgálás

A kisiskolás gyerekeknek ahhoz, hogy idegrendszerük megfelelően fejlődjön, mind fizikailag, mind szellemileg bírják az iskolával járó terhelést, nagyon sok szabad levegőn történő mozgásra van szükségük. Azzal nagyon sokat segíthetünk nekik, ha iskola után egy játszótéren tombolhatják ki a felhalmozódott feszültséget, ahol szabadon lehet ordítani, rohangálni, elvárások nélkül, a játék öröméért játszani. Ez fokozottan igaz télen, amikorra elfogy a lendület a kis nebulókból, és egyre nehezebben megy a reggeli felkelés.

3.) Kiszámítható, átlátható rendszer

Egy kiszámítható rendszer biztonságot nyújt a gyerekeknek. Bár ideális esetben, alsó tagozatban (és főleg első osztályban) a napközi után már nem marad házi feladat, azt a legtöbb tanító kéri, hogy az olvasást gyakoroljuk a kicsikkel minden nap.
Teremtsük meg a tanulás idejét a szabad játék és az uzsonna után, lehetőleg minden nap ugyanakkor, és szép fokozatosan szoktassuk hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy az iskolával kapcsolatos feladatokat majd nekik maguknak kell ellátni.
Tanítsuk meg nekik, hogy a ceruza kihegyezése, a táska bepakolása, a másnapi ruhák kikészítése ugyanúgy az ő feladatuk lesz, mint a házi feladat megírása. Ez nem megy egyik napról a másikra, amennyire lehet, legyünk türelmesek, segítsünk, de ne vegyük át tőlük ezeket a feladatokat, ha azt szeretnénk, hogy mindez idővel természetessé váljon. Az önállóság, és annak megélése, hogy a szülő bízik abban, hogy a gyerek képes a saját feladatait ellátni, építi az önbizalmat. Legyünk előrelátóak: kiskamasz gyerekünkkel veszekedni az alapvető elvárások miatt, ha addig mindenben kiszolgáltuk őt, sokkal többet árt, mint most rögtön lefektetni az iskolai szabályokat!

4.) Idő a feldolgozásra, semmittevésre

Természetes, hogy a szülő a legjobbat szeretné a gyerekének: fontos, hogy a gyerekek sportoljanak, úszni például muszáj megtanulni. Nyelvtudás nélkül biztosan nem boldogul majd felnőtt korában, a zenetanulás segíti a matematikai készségek kialakulását is, a képzőművészetben, agyagozásban, festésben kreatív energiáit szabadíthatja fel.
A szakemberek esetleg igyekeznek megtámogatni az iskolakezdést mozgásfejlesztéssel, s van, hogy a pszichés támogatás miatt javasoltak egyéb foglalkozások is. Mindezeket minél előbb érdemes elkezdeni, és a szülő csak kapkodja a fejét, hogyan szervezze meg az utazgatást, hogyan teremtse elő a foglalkozások anyagi hátterét.
Igen, mindez nagyon fontos, de még ennél is fontosabb, hogy a gyerekeknek – első osztályban különösen – legyen idejük az élmények feldolgozására, a tanultak beépítésére. Ehhez üres időkre van szükség, amikor kötöttségektől mentesen játszhatnak – babázhatnak, legózhatnak, autózhatnak, rajzolhatnak, vagdicsálhatnak, szerepjátékozhatnak a tesóval. Mert mindez, bár játéknak és „haszontalannak” tűnik, a tanulási, integrálási folyamat része. Próbáljuk megoldani, hogy hetente legyen 2-3 hétköznap, amikor a táska bepakolása után semmi „fontos” nem történik, csak időt adunk a regenerációra. Így legalább szülő és gyerek együtt tanulnak szelektálni a foglalkozások között, rangsorolni azokat.

5. ) Idő a meghallgatásra

A gyerekek különböző időkben, helyzetekben, módokon és mélységekben tudnak megnyílni és mesélni a napjukról. Van, akinek ez elalvás előtt az ágyban összebújva sikerül, van, aki még le sem tette a táskáját, és már mondja is. Ne faggassuk a gyereket, ha nem akar mesélni, de merjünk kérdezni a megfelelő pillanatban – és hogy melyik ez a pillanat, azt csak a szülő tudhatja. Legyen a délutánnak, estének olyan ideje, amikor félretesszük a telefont, kikapcsoljuk a számítógépet, a tévét, és csak arra figyelünk, amit a gyermekünk meg szeretne osztani velünk. Ha most nem figyelünk oda az élménybeszámolójára, nem hallgatjuk meg gondját-baját, később már nehéz lesz kialakítani az ehhez szükséges bizalmi légkört.
Amikor pedig elkezd mesélni, vegyük komolyan, amit mond! Ne legyintsünk, kicsinyeljük le, ami foglalkoztatja. Ha elmondja, hogy nem vették be a focicsapatba, vagy a hercegnős játékba, értsük meg, hogy ez neki ugyanolyan súlyos, és nyomasztó probléma, mint amikor mi nem tudjuk, hogyan legyünk része a munkahelyi közösségnek. Persze túl nagy hűhót sem jó csapni a problémák körül, de meg lehet kérdezni tőle, ő mit érzett, amikor ez történt vele, mit szeretne, hogyan gondolja megoldani a helyzetet. Így segítjük abban, hogy képes legyen megosztani az érzéseit, és konstruktívan hozzáállni a felmerülő problémákhoz. Ilyenkor fejleszthetjük az empátiás készségét azzal, hogy visszakérdezünk: „Szerinted mit gondoltak a többiek, mit éreztek ők?” „Szerinted, amikor a Pisti rosszul viselkedik órán, miért csinálja?” Megdöbbentő, hogy a gyerekek milyen hamar rátanulnak erre a gondolkodásmódra, és milyen jól értik a másik motivációját, ha ebben segítséget kapnak. Hamar ki fogják mondani, hogy a Pisti csak azt akarja, hogy a tanító néni rá figyeljen, vagy hogy neki is legyenek barátai az osztályban. A helyzet megértése, bár nem feltétlenül változtat a szituáción, csökkenti a gyermek ezzel kapcsolatos frusztrációját, szorongását.

6.) Esti rítusok

Bár gyermekünk iskolás lett, a kialakított esti rítusokat érdemes megtartani. Mielőtt azt várnánk, hogy elaludjon, legyen meg a lecsendesedés útja – ami persze minden családnál másként zajlik. Mindenképpen tartsuk meg a meseolvasást, mesemondást, éneklést, ami eddig a biztonságot jelentette, ezen a téren ne most akarjuk „felnöveszteni” a kicsiket. Gyakran előfordul, hogy az iskolába kerülő nagylány, vagy nagyfiú egy darabig babásabb viselkedést vesz fel, ismét igényelni kezdi azokat a szokásokat, miket előtte már elhagyott. Esetleg több érintésre, ölelésre, összebújásra van szüksége, előkerülnek a rongyik, a plüssök, amikre már rá se nézett. Ez teljesen természetes! Az iskolába kerülés hatalmas lépés a fejlődés útján, amihez ideig-óráig kellhetnek még a kapaszkodók. A meseolvasást érdemes megtartani alsó tagozatban, részben azért, mert idő, mire az olvasási készség odáig fejlődik, hogy a gyermek valóban élvezettel tudjon hosszabb történeteket is befogadni, részben pedig azért, mert az együtt töltött idő ebben a korban már nagyon lerövidül, ezt tudjuk kibővíteni a közös meseolvasással.

Végezetül mindenkit szeretnék megnyugtatni: igen, az első év ugyan nehéz, de tökéletes alkalom arra, hogy az aggodalmakon túl rácsodálkozzunk növekvő gyermekünk önállóságára, talpraesettségére, okosságára. A gyerekek alkalmazkodó készsége, rugalmassága nagyon jó, így mire a második év eljön, igen jó eséllyel már egy magabiztos, határozott nagyfiunk vagy nagylányunk lesz, aki tökéletesen eligazodik az iskolai élet labirintusában!