Februárban számos új programmal készülünk a belvárosi családok számára. Két új Ringató foglalkozás indul; az iskolába készülőknek, illetve az 5-7 éves korosztálynak is indítunk 1-1 fejlesztő csoportot; elindul hordozási tanácsadásunk és babamasszázs tanfolyamunk, illetve ismét lesz mesekör és Apa Akadémia is. Emellett természetesen állandó programjainkra is várjuk az érdeklődőket, és egész héten látogatható családi játszószobánk, illetve előzetes bejelentkezéssel gyermekfelügyeletünk.
Kiemelt programok
Farsangi hét a Belvárosi Közösségi Térben!
Február 5-e és 9-e között egy hetes farsangi sürgés-forgás lesz a Belvárosi Közösségi Térben. Minden nap más-más tematikájú jelmezzel lehet készülni, be lehet öltözni a foglalkozásokra is. Heti tematika itt.
Apa Akadémia – ÚJ PROGRAM
Február 20-án „Az apaság születésével” indul el az Apa Akadémia előadássorozata 17:30-tól a Belvárosi Közösségi Térben. Az első alkalmon áttekintik az apasággal kapcsolatos alapvető szakirodalmat, a meghatározó kutatásokat és természetesen sokat beszélgetnek a jelenlévőkkel saját tapasztalataikról. Olvassák el interjúnkat az Apa Akadémia alapítójával és előadójával, Léder László pszichológussal! Előzetes regisztráció nem szükséges az ingyenes programra, V. kerületi lakosokat várunk!
Ringató foglalkozások februártól édesapáknak és nagyszülőknek – ÚJ PROGRAM
Februártól egyedülálló szolgáltatásként péntek délutánonként, havi egy-egy alkalommal kifejezetten apukás-családi és nagyszülős Ringató foglalkozások is lesznek a Belvárosi Közösségi Térben, hogy a család minden tagja részt tudjon venni a közös ingyenes programon. Részletek és időpontok itt. Előzetes regisztráció nem szükséges, V. kerületi lakosokat várunk!
Bagoly csoport az iskolába készülőknek – ÚJ PROGRAM
Január 30-ától játékos, mozgásos képességfejlesztő foglalkozást indítunk Szilágyi Ildikó vezetésével Bagoly csoport néven az ősszel iskolába készülő gyermekek részére. Még várjuk a jelentkezőket! Részletek és regisztráció itt.
Mozgásfejlesztő foglalkozás 5-7 éveseknek – ÚJ PROGRAM
Mozgásfejlesztő foglalkozás indul a Belvárosi Közösségi Térben 5 éves kortól. A kiscsoportos foglalkozás 2018. január 29-étől, hétfőnként, heti rendszerességgel 17.00-kor a Bíbola szobában lesz megtartva. Már csak néhány helyünk van! Részletes információk itt!
Hordozási tanácsadás – ÚJ PROGRAM
Február elején kezdődő tanácsadásunkra már csak várólistás helyekre lehet jelentkezni Poich Magdolnánál az alábbi elérhetőségeken: +36-30-727-7893, poich.magdolna@segitokezek.com.
Részletes tematika és időpontok itt.
Útkereszteződés pályaorientációs készségfejlesztő tréning február 8-ától – ÚJ PROGRAM
5 alkalmas pályaorientációs készségfejlesztő tréningre várjuk a 7-8. osztályos diákokat, amely segítséget nyújt a továbbtanulással kapcsolatos kérdésekben, önismeret fejlesztésében. Ebben segíti őket a két pszichológus tréner/szakember, akik az élménypedagógia eszközével, játékokkal, rengeteg izgalmas kihívással várják őket február 8-tól, 5 héten keresztül! Részletek és jelentkezési információk itt.
Bontakozó – Integrált kifejezés- és táncterápiás csoport várandós kismamáknak – ÚJ PROGRAM
A Bontakozó egy zárt csoport, aminek 6 alkalma során a kismamáknak terük és idejük van mélyebben megélni és megérteni azokat a testi és lelki állapotokat, ahol éppen tartanak a várandósságukban. Csoportvezetők: Páll Orsolya (pszichológus, kiképző IKT-terapeuta) és Laszlovszky Ágnes (pszichológus, IKT-terapeuta). A foglalkozásra csütörtökönként várjuk az érdeklődőket 2018. február 15-étől 17 és 19 között. A csoportkezdést megelőzően minden jelentkezőt várnak egy egyéni ismerkedős beszélgetésre, amelyre február 8-án, csütörtökön kerül sor. Részletek és jelentkezési információk itt.
Mesék minden korosztálynak a Belvárosi Közösségi Térben!
Mostantól a mese nem csak a gyerekeké! Havonta egyszer a Belvárosi Közösségi Térben megidézzük azokat az időket, amikor a tűz körül mesét mondtak egymásnak az emberek. Mesék kalandokról, szeretetről, gyűlöletről, félelemről és bátorságról, magáról az életről. A Világjáró Mesekör felnőtteknek szóló programja február 28-án 17:30-tól lesz. Emellett Családi mesedélutánunkon téli mesékkel várják a kicsiket és nagyokat szenior mesemondóink február 14-én 16:30-tól.
Állandó programjaink
Változás a Gyermekfelügyelet időpontjában!
Februárban a farsang jegyében tematikus programokkal készülnek gyermekfelügyeletünk munkatársai. Ha jól jönne egy kis segítség, az V. kerületi szülők hetente háromszor, kortól függő időtartamban vehetik igénybe szolgáltatásunkat. Fontos, hogy minden pénteken 12 óráig lehet jelentkezni a következő hétre! Február 5-étől meghosszabbított nyitva tartással várjuk a gyerekeket, hétfőtől csütörtökig 19 óráig, pénteken 13 óráig!
A szeniortánc zenére történő, az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes
„sporttevékenység”. Sem előzetes tánctudásra, sem partnerre nincs szükség, bármikor be lehet csatlakozni! Minden csütörtökön 14 órától várjuk az 50 év feletti V. kerületi lakosokat a Belvárosi Közösségi Térben. Előzetes regisztráció nem szükséges! Részletes leírás itt.
Kávézó és Hetedhét Családi Játszószoba
Kávézónkban mesekönyvek és gyerekekkel kapcsolatos olvasnivalók, adamo hinták, etetőszékek, és kávéautomata várja a szülőket. A szoptatós szobában megetethetik és átpelenkázhatják babájukat. A családi játszószobában pedig rengeteg játékot találnak. Előzetes regisztráció nem szükséges a szolgáltatások igénybevételéhez, V. kerületieket várunk!
További programjaink
Maximális létszámmal működnek zárt gyermek pszichodráma, mese és mozgásfejlesztő csoportjaink. A legkisebbeket és szüleiket regisztráció nélküli foglalkozásainkat ajánljuk: szerdánként a Totyogóvalt, csütörtököként a Ringatót. A részleteket megtalálják az eseménynaptárban.
Egyéb kerületi események
Mangalica Fesztivál – Szabadság tér, február 9-11.
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, családi vállalkozásokkal. Emellett élőállat kiállítással, iparművészek bemutatkozásával, gasztronómiai programokkal és koncertekkel is készülnek.
Világjáró gyerekek: Skócia – Deák17 Galéria, február 10., 9:30
Világjáró Gyerekek című családi programsorozaton a világ különböző országainak meséi, szokásai elevenednek meg, sőt a gyerekek kreatív foglalkozások keretén belül még jobban elmerülhetnek a nemzetek kultúrájában, hagyományaiban. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: regisztracio.deak17galeria@gmail.com címre küldd!
Belvárosi betyárok: Farsangi koncert – Puskin mozi, február 11., 10:00
A zenekar visszatér lemezbemutató koncertjének helyszínére – februári műsoruk a farsangot ünnepli a Puskin Kuckó közönségével. Kicsikkel és nagyokkal együtt énekelnek kicsiknek és nagyoknak, hangszerbemutatóval, új dalokkal, vidámsággal és farsangi hangulattal!
Fabula Bábszínház: Vitéz László – Puskin mozi, február 18., 10:00
„Szervusztok, pajtikák!” A Fabula Bábszínház paravánjára is elérkezett vándorútján a méltán világhírű magyar népi hős: Vitéz László. Megküzd az ördögökkel, és természetesen most is győz.