Minden évben nagy érdeklődés kíséri zárt csoportjaink indulását, amikre idén a jelentkezés szeptember 18-án indul. A foglalkozások egy része egész tanéven át tart, míg mások 6-10 alkalmat ölelnek fel.
A gyermek- és kamaszfoglalkozások esetén a regisztráció után az első csoportalkalmat szülőkonzultáció előzi meg. A folyamat hosszától függően félévkor szintén tájékoztató alkalmat tartunk a szülőknek, és a lezárás is egy szülőkonzultációs alkalom.
Idén is igyekeztünk úgy összeállítani kínálatunkat, hogy minden korcsoportnak tudjunk lehetőséget biztosítani a rendszeres feltöltődésre. Újdonság, hogy mostantól az iskolás korosztálynak szóló pszichodráma csoportjaink 90 percesek lesznek.
Az ősz folyamán több olyan kezdeményezéssel is találkozhattok, melyek aktuális kérdésekre, problémafelvetésekre válaszolnak. A tudatos internethasználattól a munkába visszatérők tréningjén át a kreatív horgolókörig igen széles és színes a paletta. Tekintsétek át foglalkozásaink leírását, válogassatok, és szeptember 18-ától indulhat a jelentkezés!
Zárt csoportjaink októberi indulással
Zárt csoportjainkra való jelentkezés esetén vegyétek figyelembe, hogy az elköteleződés a teljes folyamatra szól! A foglalkozások tematikája egymásra épül, emiatt a rendszeres részvétel fontos. Gyerek- és kamaszcsoportok esetén az első alkalmat szülőkonzultáció előzi meg.
Foglalkozások óvodás gyerekeknek
A Varázsmanó Gyermekpszichodráma csoportot elsősorban azoknak az 5-7 éves nagycsoportosoknak ajánljuk, akik már iskolába készülnek. A gyerekek egy általuk kitalált szereplő bőrébe bújva csodálatos kalandokat élhetnek át, miközben a spontán játékban fejlődik kreativitásuk, személyiségük, egyre nyitottabbak és bátrabbak lesznek. Így jutunk el olykor a visszahúzódó nyuszi szerepétől a világért is harcba szálló szuperhősökig. Október 2-től minden hétfőn 8.30-9.30-ig vár a Varázsmanó, gyertek, kalandozzunk együtt!
Számos jel utalhat arra, ha egy gyermek mozgásos fejlettsége nem felel meg az életkorában elvárhatónak. Ha ezzel kapcsolatban kételyeid vannak, vagy felmerült benned a kérdés, hogy gond lehet-e, ha nem kúszott a gyermeked, vagy még mindig „kétkezes”, esetleg későn kezdett beszélni, akkor javasoljuk, hogy jelentkezzetek be hozzánk a gyermek mozgásállapotának felmérésére! Szakembereink vezetésével kiscsoportos formában történik a pszichomotoros fejlesztés, a lehetséges problémák megelőzése céljából. Az 5-7 éves óvodások Mozgásfejlesztő csoportja október 2-től hétfőn és szerdán délután 15.30-kor kezdődik.
A Csillagszem feszültségoldó, stresszkezelő zeneterápiás foglalkozáson a nagycsoportos óvodás és az 1.-2. osztályos alsó tagozatos gyerekeket várjuk. Október 3-tól keddenként 17 órai kezdettel zenehallgatás, éneklés, mozgás és alkotás közben, Kokas Klára módszere alapján oldódik a gyerekek feszültsége, miközben kapcsolatokat teremtenek és mélyítenek el, és megtapasztalják az együttműködés örömét is.
Az 5-6 éves óvodás korosztály számára a Belvárosi Meseműhely ideális első kiscsoportos élményt nyújt. Október 4-től minden szerdán 8.30-9.30-ig mozgással, mondókákkal, alkotással dolgozzuk fel a világ minden tájáról származó népmeséket. A csoport a Metamorphoses Meseterápiás Módszerre épül, a mesék kiválasztásában nagyon fontos szempontot jelentenek az oda járó gyerekek igényei. Ha még bátortalan, vagy éppen túl aktív, nehezen szabályozható a gyermeketek, esetleg nem tudjátok, hogy nagycsoportosként megérett-e már az iskolára, itt biztosan jó helyen lesz!
Foglalkozások az általános iskolás korosztálynak
Előfordul, hogy egy gyermek mozgásos fejlettsége nem felel meg az életkorában elvárhatónak. Ennek számos jele lehet, melyek az iskolában is okozhatnak nehézségeket. A Mozgásfejlesztő csoporton a lehetséges problémákat szakemberünk feltérképezi, a pszichomotoros fejlesztéssel a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Október 2-től minden hétfőn és szerdán 16.30-17.30-ig a foglalkozások a nagymozgásokon, rugalmasságon, egyensúlyon keresztül fejlesztik a 6-9 éves kisiskolások idegrendszerét.
Az éppen iskolába kerülő gyerekek számára az új élmények feldolgozása, a saját egyensúly megtalálása olykor hosszú időt igényel. A Sárkánylovas gyermekpszichodráma foglalkozáson a 6-9 éves gyerekek egy általuk kitalált szereplő bőrébe bújva csodálatos kalandokat élhetnek át, különféle helyzetekben kipróbálva magukat. A spontán játék közben fejlődik kreativitásuk, személyiségük, együttműködő képességük. A módszer számtalan jótékony hatását az 1.-2. osztályosok mostantól 90 percben, október 2-től minden hétfőn 15.30-17.00-ig tapasztalhatják meg.
Az 1.-2. osztályosokat is várja Csillagszem feszültségoldó zeneterápiás foglalkozásunk, ahol a zene, az éneklés, a mozgás és az alkotás eszközeivel mutatjuk meg az együttműködés, az egymáshoz kapcsolódás örömét, egyben jótékony hatásait a stresszre.
A Varázsecset alkotó-fejlesztő mesecsoporton lehetőség nyílik a feszültség oldására és az önbizalom erősítésére. Október 4-től szerdánként 15.00-16.15-ig olyan 8-11 éves (2.-5. osztályos) iskolásokat várunk, akik szeretik a meséket, és szívesen alkotnak. Alkotás közben beszélgetünk a mesékről, a gyerekek saját történeteiket, feszültségeiket, érzéseiket is behozhatják a csoportba, ahol biztonságos, támogató közegben tárjuk fel erőforrásaikat is.
Nehezen indultok reggelente az iskolába? Gyakran panaszkodik gyermeked fej- vagy hasfájásra, hányingerre? A teljesítményhelyzetekben feszült, olykor leblokkol? Ha gyermeked 8-10 év közötti, 2. vagy 3. osztályos, akkor szeretettel várjuk most induló új foglalkozásunkon! Szerdánként 17.00-18.00 óráig a nyugalom, a béke szigete várja a Gondűző relaxációs csoporton, ahol egy relaxációs technika, az autogén tréning elsajátítása a cél.
A Fecskefészek tanulástámogató csoport 9-11 éves, 3.-4. osztályos gyerekeknek segít a hatékonyabb tanulásban, fejlesztő mozgásformák és relaxáció elsajátításával. Megtanulhatnak lazítani, figyelmüket fókuszálni, miközben biztonságos, zárt közegben megtapasztalhatják a csoport támogató, megtartó erejét is. A foglalkozás célja, hogy a gyerekek önbizalma erősödjön, eszközöket kapjanak a kezükbe, amikkel könnyedebb, zökkenőmentesebb lehet a tanulás és az átmenet a felső tagozat felé. Október 5-től minden csütörtökön 16.30-17.30-ig várjuk a kis fecskéket!
Várjuk a 10-12 éves, 4.-5. osztályos gyerekeket október 5-től csütörtök esténként 17.30-19.00-ig a Világépítő Kamaszdrámán! Teremtsünk közösen egy olyan világot, amiben a kulcsszó az elfogadás: megtanulják elfogadni egymást és önmagukat a folyamatos változásban, és ezzel együtt az új helyzeteket is. Mindezt játékokon, alkotáson keresztül, a pszichodráma és az élményterápia eszközeivel.
Várjuk a kamaszokat egy játékos, vidám foglalkozásra, ahol mindenki a saját ritmusának megfelelően tudja a filmes alapkifejezéseket, és a történetmesélést gyakorolni barátságos, elfogadó és támogató közegben. A Forgatócsoport egy kamaszoknak szóló filmkészítő önismereti csoport, mely október 6-tól péntekenként 16.00-17.30-ig várja azokat a 11-14 éveseket (5. osztálytól), akik szeretnék elsajátítani a filmkészítés alapjait, miközben önmagukat és társaikat is egyre jobban megismerhetik.
Zárt csoportjaink októberi indulással
Zárt csoportjainkra való jelentkezés esetén vegyétek figyelembe, hogy az elköteleződés a teljes folyamatra szól! A foglalkozások tematikája egymásra épül, emiatt a rendszeres részvétel fontos. Gyerek- és kamaszcsoportok esetén az első alkalmat szülőkonzultáció előzi meg.
Foglalkozások felnőtteknek
Anyának lenni örökös kihívás. Küzdelmes, gyönyörű, sokrétű szerep, amiben olykor hullámvasúton érezheted magad. Az Anyamesékre szeptember 25-től nyolc hétfőn keresztül 17.30-tól most azokat az édesanyákat várjuk vissza, akik korábban már részt vettek velünk egy utazáson. Másfél órában egy kicsit még beljebb utazunk lelkünk mélyére, vagy kicsit másfelé kalandozunk, ahogyan ti szeretnétek. Továbbra is a mesék, az anyatársak, és a szakemberek lesznek az iránytű, hogy megtalálhassuk a harmóniát, megküzdjünk a nehézségeinkkel. Ha van kedved velünk együtt tovább utazni, tarts velünk nyolc héten át a Haladó Anyameséken!
Éppen visszatérnél a munka világába a kisgyermeked mellől? Vagy már nem érzed jól magad a jelenlegi munkahelyeden? A hatalkalmas Útkeresőn együtt próbálunk kiigazodni döntéshelyzetekben, közösen készülünk a változásokra, vagy éppen (más) irányt választani. Honnan, hová tartunk, milyen úton haladunk? Szeptember végétől novemberig haladjunk együtt! Térképezzük fel együtt motivációinkat, tudatosítsuk a kommunikációs stratégiákat, próbáljuk ki, mi történhet egy állásinterjún! Röviden: keressük együtt az utunkat!
Egyéb zárt csoportjaink
Szeretsz alkotni, szeretnél új technikákat elsajátítani? Várjuk a vállalkozó szellemű kamaszok, lelkes édesanyák, gondos nagymamák jelentkezését, hogy a horgolás egyszerűbb és bonyolultabb fogásait együtt, egymástól sajátítsuk el! A Belvárosi Horgolókörön a láncszemek, kúszószemek, rövidpálcák közben beszélgetünk, akár a fonóban…
Az október közepétől májusig tartó 15 alkalmas, 60-90 perces szakkörön többek között arctisztító korongot, hópelyhet, babakendőt, mikulászsákot, játék cicát horgolunk. Az eszközöket mi biztosítjuk, az alkalmak pontos időpontját a jelentkezőkkel együtt egyeztetjük.
Ha szeretnél részt venni a programon, írj Poich Magdinak a poich.magdolna@segitokezek.com címre, vagy hívd telefonon (+36 30 727 7893), ő minden kérdésedre választ ad majd.
Egyéb programlehetőségek a Belvárosi Közösségi Tér termeiben
A Belvárosi Közösségi Térben egyre több olyan szolgáltatással találkozhattok, amit külső szakemberek tartanak intézményünkben. Ezek nem csak kerületi lakosok számára elérhető csoportok, amiket térítés ellenében vehettek igénybe.
A foglalkozásokról mi is hírt adunk, ajánljuk figyelmetekbe, és minden esetben feltüntetjük, hogy külsős, fizetős szolgáltatásról van szó.
Fejlesztő falmászó csoport a Hópárduc Alapítvánnyal
4-7 éves gyerekeknek (külsős, fizetős foglalkozás)
Októbertől keddi napokon 16-19 óráig a Hópárduc Alapítvány szakemberei intézményünkben egyórás Fejlesztő falmászó csoportokat indítanak, 4-7 éves gyerekeknek. A fejlesztő falmászás segít gyermeketeknek, hogy jobban tudjon teljesíteni, és életre szóló élményeket szerezzen. Ha szeretnétek megtapasztalni ezt, részletekért keressétek fel a Hópárduc Alapítvány honlapját, ahol minden szükséges információt megtaláltok, és próbaórára is be tudtok jelentkezni!
V. kerületi lakosként a foglalkozások árából 10% kedvezményt kaphattok
Aktuális
Magyar Népmese Napja – Kunyhók, vityillók, paloták
Szeptember 29. 16.30-19.30
Közeledik a Magyar Népmese napja, amit Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünneplünk. Ahogyan azt már megszokhattátok, ilyenkor mi is mesés programokkal várunk benneteket, unatkozni senki nem fog!
• 16.30-17.00 – a legkisebbeket Hazay Ancsa várja mondókákkal, énekléssel, zenével, Pöttöm mesékkel.
• 17.00-18.00 – az óvodások, kisiskolások figyelmére számítunk papírszínházzal, szenior mesemondással és egy rövid, alkotással egybekötött mesefoglalkozással.
• 18.30-19.30 – a felnőtteket hívjuk egy meghitt, élőszavas, zenés meseestre.
Rajzpályázatunkon várjuk a mesés alkotásokat „Kunyhók, vityillók, paloták” témában a Belvárosi Közösségi Tér recepcióján – természetesen senki nem marad ajándék nélkül!
Ünnepeljük együtt a Hild tér megújítását!
Szeptember 17. 11.00-19.00
Az V. kerületbe költöztek Dániel András közkedvelt Kuflik mesesorozatának szereplői, ennek örömére és a Hild tér teljeskörű megújítása alkalmából szeptember 17-én 11:00 órától egésznapos megnyitó ünnepséget tart Belváros Önkormányzata. Az eseményen a Kuflik mesesorozat szerzője, Dániel András felolvassa a Hild tér megújítása ihlette meséjét, amelyet mesefüzet formájában hazavihetnek a gyerekek. A nap folyamán lesz arc- és testfestés, a Kiskalász Duó gyermekműsora, Kolompos koncert, kézműves foglalkozások, bábautomata, kvízjáték, szeniortánc, hangulatos akusztikus koncert, amelyekre sok szeretettel várják Belváros lakóit. Vendégváró csemegével is készülnek a gyermekeknek. A rendezvényen a Belvárosi Közösségi Tér Specialty Kávézója is ott lesz, így személyesen is találkozhatunk az igazán tartalmasnak ígérkező napon!
A teljes cikk a Hild térről itt olvasható.
Októberi programelőzetes
Gyerek a neten – interaktív előadás szülőknek a legkisebbek digitális eszközhasználatáról és biztonságáról
Felnőtteknek
Október 2. 18.00-19.30
A szülői lét egy soha véget nem érő feladat. A mindennapok egyik, ha nem a legnagyobb kihívása, hogy a digitális világgal és a kütyükkel lépést tartson egy felnőtt. Vegyünk saját tabletet a 8 évesnek és legyen okostelefonja egy 10 évesnek? Mikor engedjem a virtuális térbe és egyáltalán mozoghat-e ott egyedül? A 3 éves fejlődését segíti, ha tableten nézi a kedvenc meséjét, vagy csak pár percre megkapja a szülő telefonját, hogy nyugton legyen? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket járunk körbe dr. Baracsi Katalin internetjogásszal október 2-án 18 órától a Belvárosi Közösségi Tér Rendezvénytermében.
Ha érintett vagy a kérdésben szülőként, nagyszülőként, vagy szeretnél időben felkészülni a digitális világ kihívásaira, gyere el az előadásra, amire itt tudsz bejelentkezni.
Tinik a neten – interaktív előadás szülőknek az általános iskola felső tagozatos és középiskolás korosztályú fiataljainak digitális mindennapjairól
Felnőtteknek
Október 9. 18.00-19.30
Gyermeked folyamatosan a telefonját nyomkodja, számítógépes játékokkal, YouTube videók nézegetésével tölti az idejét, vagy épp TikTok-ozik? Szeretnél jobban eligazodni az online appok, bántalmazás (cyberbullying) és más internetes bűncselekmények világában? Megismernéd a digitális családi megállapodás sikerét és az online tér segítő helyeit? Ha bármelyik témában is érintett vagy és szeretnél felelős és tudatos szülőként jelen lenni gyermeked digitális mindennapjaiban, akkor kérdezd dr. Baracsi Katalin internetjogászt 2023. október 9-én 18 órától a Belvárosi Közösségi Tér Rendezvénytermében! Ha érdekel a téma, vagy érintett vagy benne, az előadásra itt tudsz bejelentkezni.