Nők, egymás közt – mi sem természetesebb, mégis, a feszített munkatempó, különböző szerepeinkben való megfelelés, a mindennapok sodrása nehezen teszi lehetővé a spontán alakuló együtt töltött időt.

A Napkerekítő tábor azért született, hogy a hasonló élethelyzetben lévő anyák megmerítkezhessenek abban az élményben, amit a közösség, az önmagunkra figyelés, a lelassult ritmus, és az ezáltal való feltöltődés jelent.
Ehhez hozzájárul az is, hogy a tábor egyszerre biztosít kikapcsolódást a szülőnek és kalandot a gyerekeknek, hiszen a tábor része a gyerekek számára nyújtott változatos program is.

Erről Nesztor Anna mesélt nekünk: „A gyerekekkel a feltöltődés mellett érzelemkifejezéssel, stresszkezeléssel is foglalkoztunk, és a külső programok mellett egy különleges érzékenyítő élményben is részünk lehetett. A második turnusban ellátogatott táborunkba Annamari és vakvezető kutyája, Szikra, akik egy nagyon izgalmas interaktív foglalkozást tartottak nekünk. Sokmindent megtudhattunk a mindennapjaikról, és közösen gondolkodtunk arról, hogy szükség esetén hogyan tudjuk segíteni a vakvezető kutyával közlekedőket. Az önuralmunkat is fejleszthettük, hiszen Szikra kutyát csak olyankor szabad simogatni, amikor nem viseli a munkájához szükséges hámot – olyankor viszont nagyon szereti és igényli is a figyelmet.”
Arról, hogy a gyerekek mennyire jól érezték magukat, míg szüleik is töltődtek, meséljenek képeink:

A Napkerekítő az anyák számára egy rekreációs sajátélmény a befelé fókuszálás, erőforrásgyűjtés lehetőségével. Ennek szükségességét mi sem mutatja jobban, mint, hogy idén egy haladó tábor is szerveződött a tavalyi résztvevők igényének megfelelően.

A kérdések, amit a három nap során körül jártunk az első alkalommal érkezőknek a „ki vagyok és kivé válhatok” tengely mentén mozogtak, a haladó csoportban pedig saját történetünket gondoltuk végig, a „ha az életünk egy könyv volna” koncepció szerint.

Az elmélyülést segítették az élőszavas mesemondással hallgatott népmesék, az alkotás és testtudati gyakorlatok. A három nap során a résztvevők megtapasztalhatták a közösség és az önmagukkal eltöltött idő erejét. Kiszakadni a feladatok körforgásából, ellazulni, megnyílni egymásnak, könnyedséget és örömöt megtapasztalni – ilyen célokkal indultunk útnak, és a visszajelzések alapján mindezt sikerült megvalósítanunk.

Sőt, még ennél is többet: Játszottunk, alkottunk, nevettünk. Dolgoztunk és pihentünk.
Végtelenné nyújtottuk az időt, ami eltelt egy szempillantás alatt.
Együtt voltunk, nők, anyák, sorsok és utak találkoztak, és a harmadik nap végére szálak szövődtek, finom, láthatatlan szálak, mégis erősek, nyomukban járva mostantól felismerjük, megtaláljuk egymást.