Aktuális, Könyvkuckó
Hozzászólás

KönyvKuckó: Mennyi minden fér egyetlen napba?

Ahogyan nőnek a gyerekeim, gyakran próbálok visszaemlékezni arra, milyen volt olyan idősnek lenni, amilyenek ők éppen. Nektek milyen volt 12 évesnek lenni? Amennyire én emlékszem, nekem épp olyan, mint 43 évesnek, csak talán több volt a kínos szituáció, amibe legtöbbször hirtelen természetemmel és meggondolatlan szavaimmal sodortam magam. De a szeretet, a félelem, a kétségek, szorongások, az öröm, a bánat és a szerelem pont ugyanilyen volt akkor is. -Szirtes-Szabó Kata ezúttal Anna Woltz Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot? című könyvét ajánlja.


Anna Woltztól eddig négy könyv jelent meg magyarul – kettő nagyobb kamaszoknak, kettő a 10-12 éves korosztálynak – és én elsőként a Gipszet olvastam el. Igen, a lányomnak választottam, és nem, ő még nem olvasta. (Ti sem tudjátok kivárni, hogy az elfoglalt gyerekek kezükbe vegyék végre azokat a szuper izgalmas és ígéretes könyveket, amiket hosszas bogarászás után vásároltatok nekik?) Biztosak lehettek benne, hogy addig fogom nyaggatni, amíg rá nem fanyalodik, ahogyan abban is, hogy már bekészítettem a következő Woltz kötetet a virtuális kosaramba. Mert a Gipsz nagyon jó, nem véletlenül kapta meg 2016-ban a holland Gouden Griffel gyermekirodalmi díjat.

A történet főszereplője egy tizenkét éves kislány, Fitz, aki egy ijesztő baleset miatt egy kórházban találja magát arra várva, hogy kishúga ujját visszavarrják. A könyv a következő egy nap eseményeit mondja el a behavazott kórházban, s mi megismerjük a kislány családját, találkozunk beteg gyerekekkel, orvosokkal és hozzátartozókkal. A könyv lényegét pedig nem a történések, kalandok és izgalmak adják, hanem a találkozások, kapcsolódások, érzelmek finom hálózata. Bepillantást nyerhetünk Fitz kis életébe, megtudhatjuk, hogy mit érez egy kislány, amikor elválnak a szülei, s végig kísérhetjük, hogyan köt új barátságokat, majd lesz minden szándéka ellenére szerelmes. Fitzen keresztül látjuk a szülők és a kishúg vergődését, saját hullámzó érzelmeit, bölcs és komolytalan gondolatait s kerülünk közelebb két másik gyerek életének fordulópontjaihoz, hiszen mint az elején már utaltam rá, a gyerekek nehézségei és érzései semmivel sem kevésbé földrengésszerűek, mint a felnőtteké.

Szép ez a könyv. Szeretem azokat a történeteket, amelyek rövid időtartamot írnak le kevés szereplővel és kisléptékű történésekkel. Az egyszerűségéből adódóan jobban lehet az érzésekre és a gondolatokra fókuszálni, főként, ha valaki olyan letisztult gondossággal fűzi össze a szavakat, mint a holland írónő. Anna Woltz hősei szerethetőek, emberiek és esendőek (plusz pont jár azért, hogy egyik szülő sem „rossz”, csak épp élik az életüket úgy, ahogy tudják), kapcsolataik nem fekete-fehérek, és annyi minden belefér ebbe a másfél napba! Rengeteg nevetés, öröm, bánat, fájdalom, sírás, düh, irónia és bénázás. A Gipsz egyszerre finom, érzékeny, komoly és tréfás, tehát tökéletes egy kiskamasz gyereknek, aki saját szélsőséges érzelmeivel és a világ végtelen sok árnyalatával ismerkedik. És tökéletes azoknak a szülőknek is, akik szeret(né)nek visszaemlékezni arra, milyen is volt kiskamasznak lenni.

A kedvenc mondatom pedig: „Nem érdemes félni a csókolózó szülőktől. Inkább az veszélyes, ha már nem csókolóznak többé.

Szirtes-Szabó Kata könyvajánlóját olvashattátok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.