Végre itt a nyár!
Mi, felnőttek, örülünk a jó időnek, a gyerekek pedig boldogok, hiszen közeledik a tanév vége. A Belvárosi Közösségi Tér programok tekintetében fokozatosan áll át a nyári menetrendre. Zárt csoportjaink május 31-ig tartottak, míg nyitott csoportjaink nagy része június 12. és 16. között várja utolsó alkalommal az érdeklődőket. A Baba-mama Klub jelent csak kivételt, ennek záróalkalma június 20-án kerül megrendezésre.
A szülések/születések nem mennek nyári szünetre, nyáron is gondolunk a várandósokra, családjaikra, valamint a kisgyerekes családokra. A Hangolódó és a Baba- és kisgyermek hordozási tanácsadás folytatódik, emellett Segesdi Edina júniusban három alkalommal is szervez beszélgetéseket a babavárás, a szoptatás, a gyermekágyas időszak és a babás mindennapok témakörében.
Júliusban ismét kiderül, melyik szerencsés V. kerületi család birtokába kerül négy hónapra a Belvárosi Vándorbölcső – melynek elnyerésére már lehet jelentkezni honlapunkon keresztül!
Június végén indulnak táboraink – a júliusban megrendezendő, kamaszoknak szóló FelForgató Táborunkban még akad néhány hely, amire szeretettel várjuk 11-15 éves gyerekeiteket! Ne hagyjátok őket unatkozni, használjátok ki a nagyszerű lehetőséget, a jó szórakozás, a jó társaság garantált!
A felnőtteknek szóló foglalkozások is búcsúznak egy időre, aki nem jön a Napkerekítő táborokba, annak június 9-én a Most én jövök! záró meseterápiás alkalmán lesz még lehetősége meséken keresztül találkozni önmagával, illetve június 7-én Nyári Meseestünkön körbeülhetitek még képzeletbeli tábortüzünket – mesehallgatással, zenével és énekszóval a Napot, a Holdat és a csillagokat is megidézzük. Ám aki nem szeretne sokáig mese nélkül maradni, június 24-én a Mesék éjszakáján előre töltekezhet Szirtes-Szabó Katával, külső helyszíneken!
Nyitott csoportjaink
Az alábbi csoportokhoz bármikor csatlakozhattok, ám minden alkalommal regisztrálni szükséges honlapunkon, a foglalkozás oldalán!
Zenés foglalkozások
Nyári szünet előtti utolsó alkalmak
„Vedd ölbe, ringasd, énekelj!” – hangzik a Ringató mottója. Sok 0-3 éves gyerek és szülője tett így nálunk ebben az évben is. A Belvárosi Ringató hamisítatlan hangulatát idén még három csütörtökön 10 órától és 10.45-től tapasztalhatjátok meg, a nyári szünet előtt utoljára június 15-én találkozhattok Gál Viktória Emesével. A kicsit nagyobbakat (1-4 évesek) és szüleiket a Harangjáték zeneterápiás foglalkozáson június 13-ig keddenként 16-17 óráig várja Megyesi Renáta vidám zene- és énekszóval, hangszerekkel és alkotással. A kéthetente jelentkező Kék Katica az 5-7 évesektől Németh Róbert megzenésített kortárs verseivel június 14-én búcsúzik el egy időre.
Most én jövök! – Csillagháló
Felnőtteknek
Június 9. 16.30-19.30
Senki sem önmagában forgó, magányos bolygó az univerzumban. Kapcsolatok hálójában létezünk, mozdulataink közös tánccá szövődnek egybe. Családunk, szeretteink a naprendszerünk, mind egymás körül keringünk, hatással vagyunk egymásra. Hogyan működnek külső és belső kapcsolataink? Van-e elég helyünk a saját pályánkat járni, vagy újra meg újra eltérítenek, kizökkentenek a körülöttünk keringő égitestek?
A Most én jövök! júniusi alkalmán arra nyújtunk lehetőséget, hogy a mesék és a meseterápia segítségével pillantsunk rá, hogyan is működünk kapcsolataink hálójában, mennyire vagyunk a számunkra komfortos helyen. A foglalkozásra itt tudtok regisztrálni.
Könyvkuckó
Felnőtteknek
Június 5. 10.30-11.30
Szereted a könyveket? Szeretsz olvasni? Te is szívesen ajánlasz másoknak olvasnivalót? Gyere, tarts velünk a Könyvkuckón! Nálunk havonta csupa könyvszerető ember ül össze, hogy megvitassa olvasmányélményeit. Június 5-én találkozunk legközelebb, majd egy időre elbúcsúzunk egymástól. Közös olvasmányunk a Csillagok sercegése, Jón Kalman Stefánsson különös hangulatú írása, egy gyermek elbeszélése és egy dédapa sorstörténete. Gyertek, osszuk meg egymással, kinek mit adott ez a több szálon futó családregény! A Könyvkuckóra itt tudtok bejelentkezni.
Kenguru Baba-mama torna és Lendülő
Felnőtteknek
Minden hétfőn 10.15-11.15 és 11.15-12.15 (utolsó alkalom: június 12.)
Gyerekkel vagy gyerek nélkül tornáznál? Nálunk mindkettő lehetséges! Indítsd lendületesen a hetedet Szabó-Szenczi Zsuzsival! A Kenguru baba-mama tornán a kicsik is jól szórakoznak, míg anyukájuk tornázik, a Lendülő pedig kifejezetten az édesanyáknak segít az önmagukra koncentrálásban. Ideális hétindító program bármelyik torna, az erősítés mellett dinamikus, kardio típusú gyakorlatok, az óra végén pedig relaxáció vár. Így a család egy energikus, vidám, felszabadult anyát kaphat vissza. Míg ti formába lendültök, a gyerekeknek kitűnő szórakozási lehetőséget nyújt a Meseerdő Gyermekfelügyelet. A foglalkozásra minden alkalommal szükséges bejelentkezni.
Hangolódó / Baba- és gyermekhordozási tanácsadás nyáron is!
Várandós és kisgyermekes családoknak
Minden pénteken 8.00-14.00 / Minden csütörtökön 11.30-15.30
A szüléssel/születéssel kapcsolatban számtalan kérdés felmerülhet bennetek, ahogyan az azután következő időszak is sok meglepetést tartogat. A várandósságtól kezdődően az élet számos területén nagy változásokra számíthatunk önmagunkban és környezetünkben. A testi-lelki változások mellett a kapcsolati háló is átrendeződik, egész életünk átalakulást kíván. Ha szeretnél felkészülten belevágni életed nagy kalandjába, és kérdéseidre választ kapni, mi lehetőséget kínálunk erre!
Hangolódó foglalkozásunkon a babás létre készülünk, hangolódunk, a kezdetektől a baba első három életévében. Erre a foglalkozásra itt tudtok bejelentkezni.
Ha pedig érdekel a hordozás, vagy még keveset tudsz róla, ebben is tudunk segíteni. Több mint 30 féle hordozót kipróbálhatsz, és Segesdi Edina segítségével a számotokra legideálisabbat is egészen biztosan meg fogjátok találni! Baba- és gyermekhordozási tanácsadásunkra itt tudtok bejelentkezni.
Egyéb programjaink
Nyári Kávéházi Meseest – Mesék az égboltról
Felnőtteknek
2023. június 7. 18.30-19.30
Eljött a nyár, a csillagfényes, tücsökciripeléstől hangos éjszakák ideje. Nyári Meseestünkön Napról, Holdról, csillagokról mondunk majd meséket képzeletbeli tábortüzünk fényénél, élőzene mellett. Gyertek el, vegyetek rész ti is ezen a különleges, felnőtteknek szóló programon, ahol együtt merítkezünk meg a mesék léleksimogató folyamában, és hagyjuk, hogy a zene és a történetek megtisztítsák a szívünket! Az élőszavas mesemondásról a közelmúltban olvashattatok honlapunkon. Várunk szeretettel minden érdeklődőt, nem csak kerületi lakosokat!
Készüljünk együtt a babázásra!
Várandós és kisgyermekes családoknak
A várandósság idején számtalan kérdés foglalkoztat bennünket. A ránk váró, eddig ismeretlen élet, maga a szülés/születés, majd a szoptatás, a gyermekágyas időszak új élményeket tartogat számunkra. Ezeket az ismereteket szeretnénk közelebb hozni hozzátok, hogy semmi ne érjen felkészületlenül! Három alkalommal hívunk benneteket beszélgetésre, amikor az új időszak nehézségeiről is sokat tanulhattok. Segesdi Edina segítségével az értékes ismeretek mellett minden felmerülő kérdésre választ kaptok, hogy amikor odakerültök, majd ti is tudjátok alkalmazni a hasznos tudást. A továbbiakban Dina szeretettel vár benneteket minden héten a Hangolódón és a Baba- és gyermekhordozási tanácsadáson.
Beszélgetéseink júniusban, melyekre bejelentkezni az alábbi linkeken tudtok:
Felkészülés a szoptatásra június 13. kedd 16:00-19:00
Babás mindennapok kérdései június 14. szerda 10:00-11:30
Felkészülés a gyermekágyra június 20. kedd 16:00-19:00
FelForgató Tábor
11-15 éveseknek
Július 10-14. 9.00-16.00
Melyik szülő ne szeretné, ha kamasz gyermeke hasznos dolgokkal töltené el az idejét a nyári szünetben? Most csak rajtad múlik! Egy hét felhőtlen szórakozást, új barátokat, kikapcsolódást ígérünk, cserébe nektek nem kell aggódnotok! Megmutatjuk a „kütyüzés” jó oldalát, a filmkészítés alapjait, és az önismeret egy vonzó útját is: hogyan lehet filmes, kreatív eszközökkel érzéseket, gondolatokat kifejezni, szórakozva tanulni önmagunkról és társainkról? Maradt még néhány szabad hely a táborban, amire 11-15 éves gyermekedet itt tudod regisztrálni.
Aktuális
Ismét útjára indul a Belvárosi Vándorbölcső!
A Belvárosi Közöségi Térben Belváros Önkormányzata jóvoltából 2021 óta egy régi hagyományt felelevenítve köszöntjük a kerületbe érkező újszülötteket közösségünkben. A régi korok bölcsői generációkon keresztül vándoroltak a családokban, falvakban. Kis közösségünk ezt a hagyományt eleveníti fel azáltal, hogy a gyönyörű, kézzel faragott bölcsőt négyhavonta újabb családok kaphatják meg. Idén július 10-ig várjuk az V. kerületi várandós szülők jelentkezését, majd július 17-én sorsolás dönt arról, melyik családhoz kerül a Belvárosi Vándorbölcső. Minden jelentkező babaváró ajándékcsomagot kap! További részletekért és a regisztrációs lapért keressétek fel honlapunkat!
Véradás a Belvárosi Közösségi Térben!
Június 12. 10.00-13.00
Most lehetőséged van arra, hogy segíts másokon! Június 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között a Belvárosi Közösségi Térben véradást szervezünk a Magyar Vöröskereszttel együttműködve. Nem csak kerületi lakosok jöhetnek, minden 18 és 65 év közötti felnőttet várunk, aki egészségesnek érzi magát! Számunkra Felelős Foglalkoztatóként kiemelt szempont, hogy fontos társadalmi ügyek mellé álljunk, mint amilyen a véradás. Ki adhat vért és mire lesz szükséged? Megtudhatod innen. További információért érdemes elolvasni a Magyar Vöröskereszt tájékoztatóját, amely a www.voroskereszt.hu internetes oldalon érhető el.
Szolgáltatásaink – nem csak kerületi lakosoknak!
Születésnapok V. kerületi lakosoknak 20% kedvezménnyel!
Minden gyermek alig várja, hogy születésnapján meghívja a barátait egy közös ünneplésre! Ha ehhez kicsi a lakásotok, vagy szeretnéd elkerülni a buli előtti – utáni hosszas takarítást, rendrakást, ünnepeljetek nálunk! A Belvárosi Közösségi Térben a terembérlésen kívül akár animátor, arcfestő is igénylehető, illetve megvásárolhatjátok játékgyűjteményünket is, szuper csapatépítő partyjátékok leírásával, amihez eszközöket is biztosítunk. V. kerületi lakosként ráadásul az árakból jelentős, 20% kedvezményt is kaptok.
Ajánlatunk június 18-ig, majd a nyári táborok után, augusztus 14-től elérhető!
További részletekről, szórakoztató programjainkról, az enni-innivalók listájáról és áráról információt Poich Magditól kérhettek, a poich.magdolna@segitokezek.com e-mail címen.
Munch-oljatok velünk!
Mi is csatlakoztunk az ételmentők csapatához, és felvesszük a harcot az ételpazarlás ellen!
Hallottatok már a Munch-ról? Egy applikációra van csupán szükségetek, melyet Android rendszer esetén a Play áruházból, iOS-nál pedig az AppleStore-ból tudtok egyszerűen letölteni – keressétek a Munch-ot! Ha pedig már rendelkeztek vele, akkor keressétek a Belvárosi Közösségi Teret! Minden este, 18 óra után feltesszük az aznapi megmaradt szendvicseket, salátákat, croissant-okat egy csomagban, mindezt féláron. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint az applikáción keresztül kifizetni, majd eljönni a csomagért. Ha szerencsétek van, így talán az aznapi családi vacsora is megoldható!
Munch-oljatok ti is, tegyünk együtt az ételpazarlás ellen!
Nyári menetrend
Június 19-től intézményünkben a foglalkozások nyári szünetet tartanak. Kivételt csak a Baba-mama csoport jelent, melynek utolsó alkalma június 20-án, kedden lesz.
Június 19-től nyári táboraink kerülnek megrendezésre, azonban a Hetedhét Családi Játszószoba, valamint Családbarát Specialty Kávézónk egész nyáron szeretettel vár benneteket!
A Meseerdő Gyermekfelügyelet idén nyáron augusztus 21. és szeptember 1. között szünetet tart, hogy munkatársaink ez idő alatt felkészülhessenek a következő tanévre. A szünet alatt van lehetőségünk a teljes szoba átpakolására, az elhasznált könyvek, játékok selejtezésére, a berendezés megújítására, tisztasági festésre. Megértéseteket köszönjük!
Belvárosi Programok
Dupla családi nap a BelFeszten
Belváros Önkormányzata idén 15. alkalommal rendezi meg a belvárosiak közösségnek ünnepét, a Belvárosi Fesztivált. Az elmúlt másfél évtized során mindig kiemelt helyet kaptak a BelFeszt programjában a gyerekek és ez az idén sem lesz másképp. Sőt, a tavalyi nagy sikerre tekintettel megint dupláznak a családi programokkal, így június 2-án, vasárnap nemcsak a Szabadság téren, hanem az 1. születésnapját ünneplő Bástya parkban is a legfiatalabb fesztiválozóké és szüleiké, nagyszüleiké a főszerep. A részletes programkínálatot itt találjátok.
Programajánló
Mesék Éjszakája
2023. június 24.
Minden júniusban van egy este, egy éjszaka, amikor megáll az idő, összegyűlnek a mesemondók és addig mesélnek, amíg kigyúlnak az égen a csillagok és feljön a Hold a Gellért-hegy felett. Különleges esemény ez, amire évente csak egyszer kerül sor, éppen ezért minden alkalommal más és más, megismételhetetlen. Ezen az éjszakán az ország minden szegletén, számtalan helyszínen egyszerre szólnak a mesék boldogságról, szomorúságról, kalandokról, veszedelmekről, sárkányokról, varázslatokról, vándorutakról, az életről magáról, ahogyan azokat már ezer esztendeje mesélik újra meg újra. Ezen az eseményen Szirtes-Szabó Kata, a Belvárosi Közösségi Tér szakmai koordinátora, csoportvezetője, mesemondója is mesét mond majd, gyertek el, hallgassátok meg ti is, legyen a mese mindenkié! Az esemény linkjét itt találjátok.