Gaál Farkas – gazdasági vezető

Gyerekkorom óta mindig is éreztem, hogy felnőttként gazdasági területen szeretnék dolgozni majd. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a tanulmányaimat közgazdasági területen folytassam. 1999-ben végeztem a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol megtanultam a könyvelés és a pénzügy alapjait.
2007-ben gazdaságmérnöki diplomát szereztem pénzügy szakon a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán, ahol egy cég gazdasági működésének emelt szintű ismereteit sajátíthattam el.
A szakmában 2008-ban kezdtem dolgozni egy könyvelő irodában, ahol az elméleti tudásomat bővíteni tudtam a gyakorlatban is. Megtanultam a kis- és középvállalkozások könyvelését, valamint emellett az adózási területre specializálódtam.
2009-ben mérlegképes könyvelői végzettséget szereztem vállalkozási szakon a Magyar Könyvvizsgáló Kamaránál.
2009-2011 között a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. adózási csoportját vezettem, majd 2011-2017 között a BKK Budapesti Közlekedési Központ adózási vezetője voltam.
2011-ben adótanácsadói végzettséget szereztem a Magyar Könyvvizsgáló Kamaránál. 2011-2017 között adótanácsadó tanfolyamokon oktatói és vizsgáztatói feladatokra is felkérést kaptam. Tanítottam többek között a Soter Line Oktatási Központnál, a KOTK  Oktatási Központnál, valamint a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.-nél is.
2014-2017 között a vállalkozási szférát is kipróbáltam saját vállalkozás alapításával, amelyben társtulajdonos és egyben ügyvezető is voltam egészen a BKÜ Budapesti Ügyfélkapcsolatok Zrt. megalakulásáig. 2017-2020 között a BKÜ Budapesti Ügyfélkapcsolatok Zrt. pénzügyi és kontrolling területeit vezettem, egyben a gazdasági vezető helyettese voltam.

2020. augusztus 1. óta csatlakoztam a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. gazdasági csapatához. A Társaság jelentős fejlődésen ment keresztül, melynek következtében igény merült fel egy új, gazdasági vezetői pozíció létrehozására.

Kiemelt feladatomnak tartom az egységes szabályokon alapuló, transzparens működés kialakítását, támogatva a technológia által nyújtott lehetőségekkel. Számomra nagyon fontos szempont volt egy munkahely megtalálása, amely értéket közvetít, igazi szakmai kihívás, és ahol valóban családias légkörben lehet munkát végezni. Örülök, hogy munkámmal részese lehetek minden nap a családoknak és időseinknek nyújtott értékek közvetítésében.

Elérhetőség:
tel.: +36-30-604-0819
e-mail: gaal.farkas@segitokezek.com