November van, nyakunkon az ünnepek. A mai fogyasztói társadalom már októberben az arcunkba tolja, hogy el ne felejtsük, idén is lesz karácsony. Bár még épphogy csak itt az ősz, de már látjuk a csokimikulásokat és a karácsonyi díszeket, áradnak a reklámok, hogy megtudjuk, mivel tesszük a legjobbat a gyerekünknek, melyik legújabb, színes-szagos fejlesztő játékot vegyük meg számára.

A legutóbbi cikkemben arról írtam nektek, mit gondolok a határszabásról és az utána következő pillanatokról. Most az ünnepek során előforduló sok szülői kihívásról és annak megoldásairól osztom meg veletek gondolataimat. Ehhez kapcsolódóan a két évvel ezelőtt írt játékajánlómra idén is érdemes lehet ránézni: https://belvarosikozossegiter.hu/igy-jatszunk-mi-papp-huszar-aniko-jatekajanloja/

Aki picit is ismer, tudja rólam, hogy imádom a téli ünnepeket, annak minden készülődését és pillanatát. Amióta gyerekeim vannak, ha lehet, még jobban. De ennek a családi ünnepnek számos öröme mellett sok új kihívása is lett az életemben, és végig kellett gondolnom, mit is gondolok gyermekpszichológus szemmel erről az időszakról.

Az ünnepi időszakban a legtöbb család igyekszik több időt együtt tölteni, ám a több idő több feszültséggel is járhat mindenki számára. Sok évvégére megfáradt szülő szokta a ünnepkörökhöz köthető mágikus lényeket használni arra, hogy elérje a célját a gyerekeinél. Ilyen például, ha azt mondjuk már hónapokkal az ünnepek előtt a gyerekünknek, hogy a Mikulás csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot, vagy ha valami zsiványságot csinál, azt hallja, “Ezt látta a Jézuska”.

A Mikulás minden gyereknek ad és adni szeretne, és ugyanez igaz a Jézuskára is, hiszen a gyerekek mind eredendően jók és jók akarnak lenni. Ez az ünnepi időszak nagyon-nagyon különleges a számukra. Amíg kicsik, maradjanak ezek a “személyek” varázslatosan pozitívak a számukra, ne pedig olyasvalakik, akiknek a büntetésétől félni kell (illetve én nagyon remélem, hogy az én gyerekeimnek minél tovább így maradnak).

Mert büntetés az, ha a Mikulás nem hoz ajándékot, pedig tavaly hozott, és fenyegetés az, hogy a Jézuska figyel, hogy éppen mikor tesz valaki rossz fát a tűzre. Bár a világ azt kiabálja ránk, hogy valamiről lekésünk, ha októberben még nem karácsonyi dalok szólnak otthon, a gyermekek érdeke (és szerintem a felnőtteké is) éppen ennek az ellenkezője. Az adventi közel egy hónap bőven elég ahhoz, hogy érezzük, hogy valami különleges közeledik. Novemberben még csodálni lehet az őszi erdőt, töklámpást és színes levélfigurákat készíteni, emlékezni az elhunyt szeretteinkre, lámpást készíteni Márton napra.

A közelgő ünnepek kapcsán sokkal fontosabb lehet mérlegelni, mit is szeretnék magától az ünneptől. Ezzel az időszakkal mindig extra izgatottság jár együtt, ami a gyerekeknél könnyen mehet át nagyobb kiborulásokba, hisztikbe, ellenállásba.

Rengeteg, számomra kedves, a Mikulásról és a karácsonyról szóló meséskönyv létezik.

Az egyik kedvencem a Lackfi János nevéhez köthető sorozat, az Igaz mese a Mikulásról, Igaz mese a Karácsonyról, és hamarosan megjelenik az Igaz mese az Adventről is. Ebben viccesen és kedvesen írja le az ünnepek eredetét, csodásan bemutatva például Szent Miklós karakterét. Aki azért adott, mert adni jó, és az adakozás, az ajándékozás örömét sosem kötötte ahhoz, hogy egy gyermek hogyan viselkedett, vagy elég bátor volt-e kiállni és verset elszavalni sok más ember előtt.

A nagyfiam tavaly már nagyon megélte az ünneppel járó extra időszakot. Volt sok nehéz pillanat, nyűglődés, ebből fakadó feszültség minden téren. Egy egyszerű reggeli felkelés is hosszú katasztrófába torkollott. Nehéz volt megélni, és belül felnőtt aggyal átkeretezni, hogy valójában a sok szépség és csillogás mellett mennyi minden okozhat a gyerekeknek nehézséget.

A négyéves kisfiam számára már egyértelmű, mit jelent a holnap, de a holnapután vagy az egy hét múlva fogalma még nehezen érthető. Ehhez képest karácsony előtt 24 napot kell várnia a csodára és az ajándékára, és minden arról szól körülötte, hogy “hamarosan” itt a Mikulás/Karácsony.

Ha van kedvetek, kérdezzétek meg az ovis gyereketeket, hogy szerinte mit jelent az a szó, hogy hamarosan. Feltételezem, nem azt fogja válaszolni, hogy több hét múlva. Ezt egy ilyen kicsinek hihetetlenül sok idő. A vizualitás sokat tud ebben segíteni. A mi otthonunkban kétféle módon mutatjuk ilyenkor az idő múlását. Az egyik egy fa korongokból álló lépegető, ahol december 1-jén Mária, József és a szamaruk elindulnak, és minden nap eggyel közelebb lépnek Betlehemhez, december 24-én pedig kirakom mellé az egész betlehemi jelenetet az állatokkal és a kis Jézussal.

A másik egy adventi naptárként funkcionáló filc karácsonyfa, amire minden nap akasztunk egy díszt, és olvasunk mellé egy verset Szabó T. Anna Adventi Kalendáriumából. Ezt két évvel ezelőtt véres verítékkel, életem fő műveként én varrtam, ami azt jelenti kedves olvasóm (a kézügyességemet nem felülbecsülve), hogy ilyet bárki képes varrni. Nálunk egyelőre nincsen nyitogatós csokis/apróságos adventi naptár, az akasztós verzióval mindenki boldog és elégedett. Ez valamennyire tudja őket segíteni, de még emellett is nehezen átlátható egy ilyen hosszú időszak.

December hónapban tömegesen jelennek meg a programlehetőségek is, ünnepváró koncertek, alkotófoglalkozások. A kevesebb több elvet követve én igyekszem minden típusból egyet-egyet választani, nagyon figyelve arra, hogy mennyire telítődik a gyermek láthatatlan zsákja az élmények forgatagában.

A kiborulások, nyűgök egyik legjobb oldószere mindig a szabad levegőn töltött idő. Hideg – nem hideg, az adventi időszakban igyekszem még többet kint lenni a levegőn a gyerekekkel, akkor is, ha esik, vagy sötét van. Egy elemlámpás utcai séta nagyon vicces tud lenni, ilyenkor is lehet gyűjtögetni, vagy adventi ablakokat nézegetni, felfedezni a fényeket. Nálunk még nulla a gyerekek monitor előtt töltött perceinek a száma, de ahol ez már máshogy van, érdemes minél jobban redukálni. A készülődés és amúgy a stresszoldás csodás eleme lehet a közös sütés-főzés. A sütés során lehet minél többet gyúrni, “koszolni” együtt. Talán nem lesz tökéletes, de annál emlékezetesebb, és ennél nincs fontosabb.

Összességében ebben az időszakban is nagyon érvényes a „kevesebb több” elve. Talán nagyon elcsépeltnek tűnik leírni, hogy a kis Jézus koszos ablaküvegeken keresztül is betalál a házba, de mégis azt gondolom, hogy sok elvárásból érdemes lejjebb adni, és a gyerekek valódi igényeit preferálni, ami pedig nem más, mint a velük közösen töltött, minőségi idő. Egy csodás módszer a gyerekidő, amikor azt mondjuk a gyerekünknek: „Nézd, van most 20 percem (segíthet egy vizuális időzítő), most csak azt játsszuk, amit te akarsz” – ilyenkor félreteszünk mindent (telefont, gondot, feladatot), és tényleg csak rá figyelünk.

A gyermekek ajándékozásával kapcsolatban határozott, de szelíd határszabásra bíztatnám a szülőtársaimat. A gyerekeiteket ti ismeritek a legjobban, ti vagytok a szakértőik, és ti tudjátok, mi lenne nekik a legjobb ajándék. Lehet, hogy ez feszültséget szül, én mégis azt képviselem, hogy érdemes a tágabb családdal időben leegyeztetni, akár meg is venni a tőlük kapott ajándékokat.

A meglepetés élménye a gyerekeké kell legyen, nem a szülőé. Tudom, hogy ez nehéz téma, és mindenki a szeretetét akarja az ajándékdömpinggel kifejezni, de a gyerekek érdekében nagyon fontosnak tartom ezeket a határokat is képviselni a családtagok felé. Én is mindig megbeszélem, és ha igény van rá, be is szerzem a tágabb család ajándékait.

Ez egy nagyon hasonló helyzet, mint amikor az ebédlőasztalnál elhangzik az, hogy “A nagyi/anya/apa/dédi/papa/apa stb. azért főzött napok óta, hogy ti örüljetek, csak kóstold meg”. A szakács felelőssége addig terjed, amíg leteszi a finomságot az asztalra, a vendégek saját felelőssége, hogy mennyit esznek belőle, akárhány évesek. Tálaljunk bátran a gyerekeinknek, és tegyük hozzá, hogy „ez most az ebéd, biztos találsz rajta olyat, ami jól fog esni. Jó étvágyat!” – majd innentől mehet az asztalnál a beszélgetés bármiről. Szuper, hogy mennyei menü van az asztalon, mindenki egyen belőle amennyit és amit akar.

Ahogy azt sem szabad kötelezővé tenni, hogy egy gyermek megpusziljon vagy megöleljen bárkit, csak mert az a másik éppen szeretné, még akkor sem, ha az a másik a gyermek nagyszülője. A gyermek teste az övé, a szülő dolga a gyermeket megvédeni, és a környezetnek is határokat képviselni. Így tud majd a gyermek is felnőttként határokat támasztani a világban.

Az ünnepek sok ilyen fontos lehetőséget tartogatnak a szülők számára, amivel a felesleges stressztől óvhatják meg a gyerekeiket.