A nyári szünet utolsó heteiben járunk, egészen hihetetlen. Azt hiszem, nagyon igaz az a mondás, hogy az órák és napok nagyon lassan, míg a hetek, hónapok és évek nagyon gyorsan tudnak telni. A pici fiam már másfél éves, a nagy pedig mindjárt 4. Néha, amikor rájuk nézek, még mindig őszintén el tudok csodálkozni, hogy igen, ők tényleg az én gyerekeim.
A legtöbb ember vágyik arra, hogy egy közösség tagja legyen, ahol örömét és bánatát megoszthatja másokkal, ahol támogatást kap az élet nehéz pillanataiban, ahol barátokra lel. A Belvárosi Közösségi Tér azért jött létre, hogy itt, a nagyváros kellős közepén megteremtsünk egy elfogadó közösséget a kerület lakóiból, kicsiknek és nagyoknak, időseknek és fiataloknak egyaránt.
Öt napon át kalandoztak a 6-8 éves gyerekek Meseországban. Péntek délutánra gyakorlott utazók lettek, akik sárkányparipa hátán jártak ki-be Meseországba, ezáltal elnyerhették az igen megtisztelő Mesevándor címet. És hogy miről ismerszik meg egy mesevándor? Kiállta a szív, az ész és a bátorság próbáit, tudja, hol lakik a Tűzmadár, tud táltos paripát patkolni, és illendően köszönteni egy királynőt.
Július közepén 11 gyerekkel és 4 önkéntessel töltöttünk együtt egy hetet az Égig érő fa-táborban. Kivételesen jó csapat gyűlt össze, nagyon jól éreztük magunkat a héten.
