Fogadjátok szeretettel Csipkebogyó újabb történetét, amelyben a kis süni ugyan lecsúszik a farsangi mulatságról – ami miatt nagyon szomorú lesz –, de végül minden jóra fordul és ő sem marad ki a vidámságból, na és persze a finom lakomából.
Szirtes-Szabó Kata
Bál az erdőben – februári mese
A Meseerdő közepén állt egy furcsa kis házikó. Kidőlt-bedőlt falán aprócska ablak meg egy piros ajtó, felette csálé tető görbe kéménye eregetett füstöt. Volt a kis kunyhónak egy második kéménye is, de abból soha nem göndörödött füstfelhő, csakis azért építették, hogy elférjen rajta egy takarosan rakott varjúfészek. Ebben a házikóban lakott Nikodémusz az öreg róka, Csipkebogyó a kis süngyerek, a kéményén pedig Gavallér, a fényeskabátos varjú.
Csipkebogyót úgy elfárasztotta első találkozása a hóval, hogy átaludta január utolsó hetét, majd a kurta februárt, egészen az utolsó napig. Éhes gyomra kordulására és a szemhéján táncoló napsugarak melegére ébredt. Úgy ugrott ki a takaró alól, tettvággyal telve, mintha rugók lettek volna a lábaiban. Körbeszimatolt az üres házban, ennivaló után kutatott. A kamrában egy kosár mélyén narancssárga répákat, tálkában megpucolt dió gerezdeket, a kenyereszsákban gömbölyű zsömléket, a polcon pedig takaros kis üvegekben rubintpiros eperdzsemet talált. Mindent az asztalra halmozott, majd nagy lelkesedéssel falatozni kezdett. Először répát, diót ropogtatott, majd a puha zsömlét egyenesen a befőttesüvegbe mártogatva boldogan szürcsölte fel az eperlekvárt. Még a homloka közepe is ragadós lett a mennyei finomságtól. Mire végzett, a hasa úgy feszült, mint a dob, és nagyon elégedettnek érezte magát.
Ahogy ott trónolt a morzsák és üres kosarak között, nyílt az ajtó, és Nikodémusz lépett be morcos ábrázattal. Ahogy meglátta a kis sünt, arca felderült, széles mosoly terült el rajta.
– Felébredtél hát végre! – kiáltotta, majd a pusztításon végigtekintve elégedetten bólintott. – Látom, rendesen megreggeliztél.
Térült-fordult és a kamrából egy nagy pohár málnaszörpöt hozott elő. Csipkebogyó kezébe nyomta, aki hatalmas kortyokban hörpintette fel.
– Sokat aludtam? – kérdezte a süni. – Ugye a farsangról nem maradtam le?
– Sajnos a farsang hetekkel ezelőtt véget ért – csóválta a fejét Nikodémusz. – Olyan mélyen aludtál, hogy nem akartunk felébreszteni.
Csipkebogyó szája széle legörbült, szemét könnyek lepték el. Lelkesedése egyszerre elillant, mintha még a napfény is kifakult volna. Szipogva leugrott a székről, lehajtott fejjel a kosarához trappolt, belebújt, a takarót pedig a fejére húzta. Egészen kis gömböccé kucorodott össze, zokogása kiszűrődött a takaró alól. Nikodémusz csüggedten nézte a kétségbeesetten rázkódó kis kupacot. Tudta, hogy Csipkebogyó mennyire szeretett volna egy igazi farsangon részt venni, arra készült, hogy rókának öltözik, hogy mindenki azt higgye, Nikodémusz egyik kis rokona jött látogatóba. Az öreg róka és Gavallér, a varjú, együtt varrták meg neki sok-sok téli estén át a róka jelmezt, és előre örültek a süni boldogságának. Most pedig mindez odalett. Nem tudta mit tehetne. Odaballagott hát a kosárhoz, sóhajtva leült mellé a kemencepadkára és egyetlen szó nélkül óvatosan megcirógatta a tüskés kis hátat.
Amikor Gavallér hazatért, hogy délutáni teáját és pirítósát elfogyassza a tűz mellett, így találta őket, Csipkebogyó a takaró alatt itatta az egereket, Nikodémusz pedig mellette lógatta az orrát. Gavallér nagyon megörült, hogy Csipkebogyó végre felébredt, mert hiányzott már neki a kis gézengúz folyamatos csacsogása. Amikor megtudta, miért szomorkodnak, komótosan letette csészéjét az asztalra, lesöpörgette mellényéről a pirítós morzsáit, majd valamit motyogott a bajusza alatt, és távozott. A következő néhány napban keveset látták, minden reggel elrepült valahová és csak alkonyatkor ért haza.
Nikodémusz és Csipkebogyó nem értek rá hiányolni az öreg varjút, nekiláttak, hogy felkészítsék kis kertjüket a tavasz fogadására. A régi leveleket össze kellett söpörni, az ágyásokat felásni, a bokrokat megmetszeni. Bár a szél hideg volt még, és reggelre előfordult, hogy vékony jég fedte a pocsolyák tetejét, a nap már erősödő fénnyel sütött, ragyogott, és mindent betöltött az érkező tavasz bizsergető közelsége. Az ágakon rügyek fakadtak, a hóvirágok kidugták fejüket a bokrok alján, a rózsák vöröslő kis levelekkel integettek. Együtt tervezgették, hová mit ültetnek majd, hogy nyáron sok-sok finomságot ehessenek. Kitalálták, hová kerüljenek a paradicsomok, hol lenne legjobb az uborkának, répának, töknek, hová fut majd a borsó. Esténként egy füzetbe együtt rajzolták fel, milyen virágokkal ültetik majd körbe az ágyásokat, és helyet kerestek a szamócának, amiből tudták, hogy sokat kell ültetniük ahhoz, hogy egész évben legyen elegendő lekvár majd a kamrában.
A lelkes tervezgetésben észre sem vették, hogy elrepült egy egész hét. Amikor a vasárnapi ebédnél együtt ültek, Gavallér olyan elégedett arccal nézett végig rajtuk, mint a macska, amikor egy egész bödön tejfölt egyedül falhatott fel.
– Van egy meglepetésem a számotokra – mondta.
A róka és a süngyerek várakozóan pillantottak rá.
– Ebéd után bálba vagyunk hivatalosak – folytatta a holló. – A Nagy Tisztáson tavaszköszöntő bált rendeznek ma délután az állatok és minket is meghívtak. A rigók tavaszi koncertet tartanak, és úgy hallottam, már néhány katica is felébredt, így táncbemutató is lesz. A medvék annyi mézessüteményt sütöttek, hogy az erdő széléig érezni az illatát.
Csipkebogyó boldogan falta fel az ebédet és alig várta, hogy a tisztásra érjenek. Ahogy közeledtek az erdő közepe felé, finom illatok töltötték be a levegőt és nevetés, beszélgetés, zene hangjait sodorta feléjük a hűs tavaszi szél. A mindenhol előbújó ibolyáktól, hóvirágoktól és kikericsektől olyan volt, mintha az erdő a legszebb tavaszi ruháját vette volna fel a bál tiszteletére, de ahogy a tisztáshoz értek, még a szájuk is tátva maradt a csodálkozástól. A fákat színes zászlófüzérekkel díszítették fel az állatok, s a füzérek között csupa jelmezes vendég táncolt, mulatozott. Csipkebogyó összecsapta kezét örömében, s ragyogó szemmel nézett tollas barátjára, aki zsákjából előhúzta a gondosan elkészített jelmezt. A kis sün gyorsan belebújt a róka öltözetbe, s épp olyan lett, mint egy igazi rókakölyök. Nikodémusz egy pár hollószárnyat erősített a hátára, csőrt az orrára, Gavallér pedig Csipkebogyóéhoz megszólalásig hasonló rókajelmezbe bújt. Így léptek a tisztásra a többi állat közé, akik körbevették őket, és nem győzték dicsérni ötletes jelmezeiket. Mindenkinek volt egy kedves szava a kis Csipkebogyóhoz, az anyukák ölelgették, a fejét simogatták, a gyerekek pedig mind vele akartak játszani.
Este tábortüzet gyújtottak az állatok, énekeltek, mesét mondtak egymásnak, és Csipkebogyó úgy érezte, soha ilyen szép napja nem volt még. Nikodémusz ölébe kucorodva, takaróba csavarva hallgatta a meséket, énekeket, és érezte, ahogy a szempillája lecsukódik majd hatalmába keríti az álom a tűz lobogó melegében. Még hallotta, ahogy Nikodémusz azt mondja Gavallérnak:
– Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos meglepetéssel állsz elő, te vén csirkefogó!
Gavallér pedig károgva, boldogan felnevetett.