A legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermeke szeretne olvasni. Van, aki azért, mert ő maga is szeret, és arra vágyik, hogy ezt az élményt megossza gyermekével, van, aki azért, mert tudja, mennyivel könnyebb dolga van az iskolában annak, aki nem kínlódva küzdi át magát az elméleti tananyagon.

Soha, egyetlen szülő szájából sem hallottam még azt: „Borzasztó, hogy ez a gyerek mennyit olvas!” Talán azért, mert a mostani gyerekek átlagosan valóban jóval kevesebbet olvasnak, mint mi, a mai harmincasok tettük annak idején. Mit tehetnek a szülők, amivel segíthetnek gyermekeiknek rákapni az olvasás ízére? Hogyan neveljünk olvasót gyermekeinkből?

Mutassunk példát!

A kicsi gyerekek elsősorban utánzás révén tanulnak. Hiába mondjuk el nekik, hogy olvasni csodálatos dolog, ha a szüleiket nem látják könyvvel a kezükben. Fontos, hogy a könyvek elérhető közelségben, kéznél legyenek, nem csupán díszletként, de valóban mindennapi használati tárgyként. Ha a gyermekünk azt látja, hogy képesek vagyunk elmerülni egy könyvben, hogy mi magunk élvezettel olvasunk, hogy szívesebben választjuk egy könyv társaságát, mint a tévéét, vagy a számítógépét, telefonét, tabletét, természetessé válik a számára az olvasás, kíváncsi lesz arra a világra, ami a könyvekben rejtőzik, s ez a kíváncsiság lesz az, ami átsegíti majd a  technikai nehézségeken.

Csökkentsük a vizuális ingereket!

A tévén, számítógépen felnövő gyerekek számára a könyvek nagyon lassúak és ingerszegények lehetnek. Ha egy gyerek pici korától, napi rendszerességgel kapja a képi világ felgyorsult, fastfood ingereit, nehezére esik lelassítani és elkészíteni azokat a belső képeket, amiktől a könyvekben leírt történetek életre kelnek. A mesefilmek bevezetésével érdemes megvárni azt a kort, amikor gyermekünk már könnyedén alkotja meg saját fantázia képeit, tehát 3 éves kor felett. Amikor egy gyerek – és ez 3 éves kor felett is igaz – filmet néz, időbe telik, mire feldolgozza a látottakat, el tudja engedni a készen kapott figurákat, történéseket, és ismét a saját belső képeire tud figyelni, használni kezdi a fantáziáját. Ha minden nap mesét néz, erre a kiürülésre nem marad ideje, és a saját kitalált szereplők teljesen eltűnnek az általa játszott világból, csak a mesékből látott szereplők szerepelnek majd. Az olvasott mesék pedig lassabb tempójuk, képzeleti munkát igénylő mivoltuk végett nem vehetik fel a versenyt a mesefilmek színes-szagos világával.

Beszélgessünk, mondókázzunk, verseljünk!

Az olvasott szövegek más szókincset használnak, tanítanak, mint a beszélt nyelv. Éppen ezért indul az iskolában hihetetlen előnnyel az a gyerek, akinek sokat olvasnak a szülei. Alapozzuk meg ezt a szókincset sok-sok beszélgetéssel, amelyek során nem gyerek nyelven kommunikálunk a kicsikkel, hanem egyenrangú félként! A kicsi gyerekek agya arra lett kialakítva, hogy tanuljon, és mint a szivacs szívja be az újabb és újabb szavakat. Ha úgy gondoljuk, valamit nem ért, inkább magyarázzuk el más szavakkal is, de véletlenül se butítsuk le a mondanivalónkat, ne gügyögjünk gyermekeinkkel. A mondókák, a versek szintén kiválóan alkalmasak arra, hogy bővítsük a gyerekek szókincsét, és megszerettessük velük magukat a szavakat. A gyerekek szeretnek új szavakra szert tenni, azokat kipróbálni más-más kontextusban, ízlelgetni őket, játszani velük.

Nem lehet elég korán kezdeni az olvasást

Nincs annál jobb, mint ha a strapabíróbb, bababarát könyvek már az első játékok között megjelennek a baba életében. Az, hogy mikor kezdenek a gyerekek valódi figyelmet fordítani a könyvekre, nagyon változó, de alapozásnak tökéletesek a rongykönyvek (ügyeskezű anyukák akár maguk is varrhatnak ilyeneket), ahol a baba különböző textúrájú anyagokat tapintva, kicsi zsebekbe rejtett kincseket találva ismerkedhet a könyvekkel. Nagyszerűek a lemosható-rágcsálható fürdős könyvek, vagy a hajtogatható leporellók is.

Hogyan kezdjünk mesélni?

Egyszerűen. Válasszunk olyan könyvet, ami tetszik nekünk. Aminek egyszerűek a képei, aminek szimpatikusak a grafikái. A szöveg ilyenkor még nem lényeges, úgyis azt meséljük el, ami a képeken látható, ami történik. Azt, hogy egy boci van a képen (Mú!), aki füvet eszik (Ugye milyen szép zöld a fű?), és a fűben virágok nyílnak (Piros és kék virágok, hapci!) Ne féljünk a hangutánzó szavaktól, az erőteljes intonációtól. Ültessük a babát az ölünkbe, a meghittség, az összebújás nagyon fontos, így lesz igazi közös élmény a mesélés. Mindenre mutassunk rá, a kisegér a karján is végigszaladhat, nem csak a lapokon, a szél megborzolhatja a haját, ha  ráfújunk. Adjunk időt a mesélésnek, ne kapkodjuk el! Ha mi magunk élvezzük a mesemondást, ami itt még inkább csak képnézegetés, neki is élmény lesz!

Legközelebb arról írunk majd, hogy a különböző korosztályokban milyen szempontok szerint érdemes mesekönyvet választani.

Szerző: Szirtes-Szabó Kata meseterapeuta, pszichopedagógus