Aktuális, Egyéb
Hozzászólás

„Az a bizonyos 9 hónap…”

Kell vagy lehet-e készülni a szülésre és a szülőségre? Egyszerűen csak az ösztöneinkre kellene hallgatni, amikor erről a témáról van szó? Tudomány vagy hagyomány? Sok hasonló kérdés merült fel bennem azalatt a bizonyos 9 hónap alatt. Ennek az útnak egy részét próbálom most bemutatni.

A várandósságról rengeteg könyv, felkészítő tanfolyam létezik. Egyre többet tudunk erről a különleges, misztikus időszakról. De amikor benne vagyunk, vagy legalábbis amikor én először benne voltam, mégis úgy éreztem, semmi nem elég 😊 Most, hogy a második babánkat várom, már sokkal kevesebb a lehetőségem tájékozódni, így utólag is örülök annak a sok mindennek, amit magamra szedtem korábban. Megpróbáltam összeszedni, utólag miket gondolok nagyon hasznosnak, illetve, hogy számomra milyen is volt ez az időszak.

A kisfiunkat terveztük, vártuk, mégis meglepően hamar érkezett közénk. Amikor megláttam a pozitív terhességi tesztet, annyira meglepődtem, hogy megszólalni sem tudtam. Hétfő reggel a 9 órás csoportom előtt már Dinánál (Segesdi Edina) ültem, kérdőn nézve rá, hogy ilyenkor – az első örömön és sokkon túl – amúgy mit kell csinálni? Így aztán, gyakorlatilag a várandósság első pillanatától körbevett a munkahelyemen egy olyan szakemberi védőháló, amelyet minden babát váró család számára csak kívánni tudok.

2015-ben, az Aranytíz Kultúrház alagsorában tartottuk Szirtes-Szabó Katával a Pocak Klub alkalmait, ahova babát váró párokat vártunk, és a párkapcsolati változásokra fókuszáltunk. Majd elkezdett a BKT-ben dolgozni Dina, aki perinatális szaktanácsadóként egy olyan tudáshalmaz birtokában volt az egész szülés/születés körüli folyamatról, ami minden oldalról tudta támogatni a leendő szülőket. Nem volt kérdés számomra, hogy mindezen tudást a saját életünkben is használni szeretném. Nagyon lelkesen vártam ezeket az alkalmakat, ahol végre nem szakmai vezetőként, hanem mint leendő szülő vettem részt. Szerettem annak a biztonságát, hogy az információ, amit kézhez kapunk, biztos szakmai alapokon nyugszik.

Az én teljes várandóságom 2020-ban zajlott. A Covid első és második hulláma sok személyes találkozót és lehetőséget megnehezített a számunkra, feltételezem, más hasonló élethelyzetben lévő sorstársam számára is. Nagyon hamar az online világba csöppentünk, az én növekvő pocakomat nem látta a nagyvilág. Mindig csodálattal néztem a várandós nőket, valami különleges csoda vette őket körül. Számomra egy egészen más élmény jutott, és meg kellett találnom a bezártságban és a vírus okozta szorongáshalmazban is a pozitivitást, örömöt. Mivel sokáig az utcára is csak 20 percekre mehettünk ki, én otthon „jártam” kismamatornára és -jógára is. Mindig is aktív kismama szerettem volna lenni, ez a lehetőségekhez képest sikerült is. (Hozzáteszem, most az aktivitásom kimerül abban, hogy rohangálok a kétévesem után, és igyekszem megóvni őt az életére veszélyes helyzetekről – de a második baba témáról majd egy másik cikkben értekezem).

Dina javaslatára több várandóskurzuson is részt vettem. Az egyik a Spinning babies, a másik pedig a Hypnobirthing volt. Online és offline is működtek, ezért itt volt valamennyi személyes élményem, és találkoztunk más babát váró családokkal is. A Spinning babies egy komplex felkészítő, ahol sokat tanultam a várandósság anatómiájáról, és elsajátítottunk olyan tornagyakorlatokat, amelyek segítségére vannak a fejlődő babának, és könnyítik a terheket az anyának. A hypnobirthing egy relaxációs technika, ami hozzájárul a hatékony stresszkezeléshez, és a szülés körül is nagy mentális segítséget nyújt. Nekem nagy szükségem volt ezekre a megfogható, a testemet és a lelkemet is érintő mankókra, főként abban az élethelyzetben, amikor napról napra változtak az információk arról, mi történik a vírus miatt a kórházakban egy szülés körül. Kedden még úgy tudtuk, családi szobánk lesz, ahol a férjem velünk tölti majd az első pár napot, csütörtökön már kiderült, hogy látogatni sem jöhet be. Bár ma már talán egy fokkal átláthatóbb a szülés körüli világ, ezeket a kurzusokat továbbra is mindenkinek ajánlom, aki szeretne tudatosan készülni a babája érkezésére.

A Dinával való beszélgetéseink során nagyon sok témát érintettünk, volt, amikor csak én voltam jelen, de több alkalommal a férjemmel együtt beszélgettünk. A beszélgetések kezdetén átvettük a magyar rendszer jellegzetességeit: akarunk-e orvost, szülésznőt (ekkor erre még volt lehetőség), bábát, dúlát fogadni, kórházban, vagy otthon szeretnénk a világra segíteni a babánkat? Mindezen kérdések előnyeit és hátrányait átbeszéltük, közben ismerkedve a saját gondolatainkkal, és a családunkból hozott mintáinkkal. Részletesen átbeszéltük a szülés körüli eseményeket, mihez van jogunk, milyen beavatkozásokat utasíthatunk el, mi miért történik, stb.

Ahogy telt az idő, egyre több kérdésünk lett. A férjem utólag is kiemelte, hogy milyen hasznos volt számára a sok információ. Többek között arról, hogy mennyire fontos a késleltetett köldökzsinór-ellátás. Eszerint akkor ajánlott elvágni a zsinórt, amikor az már kifehéredett, és minden hasznos vér visszafolyt a baba véráramlatába. Amíg a zsinór pulzál, addig abban ún. hasznos vér folyik, ezért kell megvárni a pulzálás abbamaradását. Vagy az aranyóra kiemelt szerepéről. Aranyórának hívjuk a baba születése utáni első pár órát, ahol nagyon fontos, hogy a baba bőrkontaktusba kerüljön az anyával, és lehetőség szerint az apával is.

A pszichológia egyre nagyobb hangsúlyt helyez a születés körüli időszakra és a gyermek első három évére. Így nem meglepő, hogy igyekeztem mindent megtenni azért, hogy a kisfiunk a legbékésebb körülmények között érkezzen közénk. Ezek a beszélgetések teljesen személyre szabottak voltak, előtte külön-külön összeírtuk az aktuális kérdéseinket, és ezek alapján haladtunk előre. Nekem például dolgom volt azzal az információval, hogy kisfiút várunk. Körülöttem mindig mindenki lány volt, egyszerűen nehezen tudtam elképzelni magam „fiús” anyaként. Tudtam magammal ebben őszinte lenni, volt bennem félelem és csalódottság is. Ez persze megváltozott, de azt hiszem, itt kezdtem el egyre jobban megengedni magamnak azt az érzést is, hogy a várandósság nem csupa öröm és rózsaszín ugráló unikornis. Megviselt a testem hirtelen változása, nagyon furcsa volt belegondolni, hogy hirtelen nem fogok mindennap a munkahelyemre bejárni, elbúcsúzom a magánrendelőbe járó pácienseimtől, és egyre kevesebb kontrollt éreztem életem több szegmense felett is. Egyszerre tudtam volna minden nap sírni és nevetni bármin. Utólag olyan volt ez, mint egy állandó hullámvasút, amiről csak elképzeléseim voltak, hova is vezet. De a kollégáim és a férjem személyében értő fülekre találtam. Talán egyre elfogadottabb a világban az a tény, hogy a negatív érzések az élet minden területének természetes velejárói, és ezalól a várandósság sem kivétel – és ez így van jól.

A mi hangolódásunk a Covid árnyékában is aktívan telt, aminek utólag is nagyon örülök. A fent említett programokon túl voltunk elsősegélytanfolyamon, tanultunk előre hordozókendőt használni, és külön készültem a szoptatással járó kihívásokra is. Számomra ezek mind nagy megnyugvást és biztonságot adtak, a kezdeti őrült káosz ellenére is. Így az én személyes tapasztalatom egyértelműen az, hogy készülni jó, és még jobb, ha a témában van hova fordulni.
Anyának lenni… egy életen át tartó tanulás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.