Égig érő kalandok – Kisiskolások tábora a Belvárosi Közösségi Térben
Vidám, kalandokkal teli hetet töltöttünk együtt július végén az Égig érő fa táborban, ahol a gyerekekkel és pszichológushallgató önkénteseinkkel hamar csapattá kovácsolódtunk.
Vidám, kalandokkal teli hetet töltöttünk együtt július végén az Égig érő fa táborban, ahol a gyerekekkel és pszichológushallgató önkénteseinkkel hamar csapattá kovácsolódtunk.
Idén ismét megtartottuk a legkisebbek – az 5-6 éves óvodások – mesetáborát a Belvárosi Közösségi Térben.
Az első próba év után, idén két turnusban került megrendezésre a Napkerekítő rekreációs- és élménytábor a Belvárosi Közösségi Térben. Három napon át az édesanyák megengedhették maguknak, hogy csak magukkal törődjenek, ellazuljanak, ne legyen gondjuk semmire. Eközben gyerekeik is gondtalanul töltötték el idejüket, vidáman szaladgáltak a Margitszigeten, barangoltak múzeumban, kalandoztak Budapesten, és közben új barátokra leltek.
Budapest egyik legszebb klasszicista épületét, a Vármegye utcai Megyeházát járhatták be az érdeklődők a Belvárosi Közösségi Tér szervezésében június 30-án.