A kerület alpolgármestereként és szakpolitikusként munkatársaimmal együtt sokat teszünk azért, hogy kerületünkben a szociális ellátórendszerünk magas biztonságot nyújtson. Ennek keretében kiszélesítettük az önként vállalt szociális szolgáltatási feladatainkat. 2014. szeptember óta működik a Belvárosi Közösségi Tér, amely a kerület minden polgára számára elérhető szociális szolgáltatásokat nyújt. Legnagyobb kincseink a gyermekeink, ezért minden évben két alkalommal megrendezzük a kortárs irodalmi játszóteret a családok egységének jelképeként. A Belvárosi Közösségi Tér az itt élők valós szükségleteire kíván reagálni. Nemcsak politikusként, hanem édesanyaként tisztában vagyok azzal, hogy a szülővé válás egy életre szóló hivatás, melyre tudatosan kell felkészülni. A Belvárosi Közösségi Tér a várandósság kezdetétől a kamaszkor végéig kísérő szolgáltatásaival és programjaival szeretnénk még otthonosabbá tenni kerületünket az Önök és gyermekeik számára. Többgenerációs belvárosi polgári család tagjaként fontosnak tartom, hogy segítséget nyújtsunk minden korosztály számára és erősítsük a generációk közötti kommunikációt. A gyermekes családok és az idősebb korosztály mellett a magasabb iskolai végzetséggel rendelkező álláskeresőknek is segítséget nyújtunk, hogy mihamarabb megtalálják helyüket a munka világában.
Belváros-Lipótváros Önkormányzata nevében ezúton szeretettel meghívom Önt és kedves családját a Belvárosi Közösségi Tér új programjaira.
Üdvözlettel:
Jeneiné dr. Rubovszky Csilla
alpolgármester