Hónap: 2017. február

Országos kiterjesztésű Idősügyi Infokommunikációs Program

Az 1056/2017. (II. 7.) számú kormányhatározat értelmében a Modellprogram folytatásaként országos szintű Idősügyi Program indul 63 települési központ kialakításával. Az új program középpontjában továbbra is az idősek elszigeteltségének csökkentése, biztonságérzetének növelése, valamint egészségi állapotuk romlásának minimalizálása áll, elősegítve a 65 év felettiek saját otthonukban történő, minél teljesebb életét.

Hamarosan elkészül a Belvárosi Közösségi Térnek otthont adó helyszín a Mérleg utcában

Korszerűen kialakított környezettel, modern felszereltségű, a közösségi együttlétet szolgáló terekkel és még az eddigieknél is szélesebb program- és szolgáltatáskínálattal készülünk arra, hogy nemsokára új helyszínen fogadjuk Önöket! Múlt héten ellátogatott a teljes körű felújítás alatt álló leendő intézményünkbe Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere. Egyelőre még fehér falak, létrák, festékes vödrök fogadták azon a helyen, amely néhány hónap múlva már Belváros közösségének tereként fog funkcionálni. Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta, hogy Belváros legnagyobb értékét mindig is az itt élők összetartó közösségében látta, ezért támogatta a kezdetektől egy olyan helyszín létrehozását, ahol egy fedél alatt vehetik igénybe a Közösségi Tér széleskörű program- és szolgáltatáskínálatát a gyermeket váró vagy kisgyermeket nevelő szülők, a diplomás álláskeresők, kerületünk legifjabbjai és a nyugdíjas korosztály képviselői egyaránt. Hozzátette, hogy az előkészítő egyeztetések, tervrajzok, látványtervek után hatalmas sikerélmény a célegyenesben látni az épületben zajló munkálatokat és már izgatottan várja, hogy Belváros polgárai megtöltsék élettel a most még üres tereket.    A bejárás során készült képek alapján már most Önök is láthatják, hogy az épület kialakításánál az elsődleges szempont mindvégig a közösségi együttlétek élményét támogató színtér létrehozása …