Július 20. és 24. között tizenöt 6-8 éves gyermek léphette át minden nap Meseország határát. Mi, felnőttek elkísértük őket, de a próbatételeken nekik kellett helytállniuk. Büszkén jelentjük, hogy mindenki sikerrel vette az akadályokat. A tábor végén mindannyian Mesevándor címmel a zsebükben indultak haza, hogy a mindennapokban tovább keressék a hétköznapi csodákat.
A nap közös énekléssel, hangolódással indult. Emlékeztettük magunkat és egymást, hogy mennyire fontos meghallgatni a másik embert, odafigyelni rá, segíteni neki. Ez a tudás a végső próbák során is hasznunkra vált.
A tízórai után jóllakottan, energiával telve pattanhattunk fel sárkányparipánk hátára, aki egészen Meseországig száguldott velünk. Csodás tájakon jártunk, volt, aki most látott először sziklás tengerpartot, vagy épp most találkozott életében először táltos paripákkal. Egy igazi királynő vendégségbe is meghívott bennünket, őt szórakoztatni sokoldalú mutatványainkkal igazán megtisztelő volt. Fény derült egy aranyalma-tolvaj kilétére is, amivel segíthettünk egy fiatal lánynak, hogy nyugodtan álomra hajthassa fejét. A Tündérek birodalmában különleges apró lényeket láttunk, velük együtt énekeltünk vidáman.
Bárhol jártunk, valakit találtunk, aki megneszelte, hogy vándorok érkeztek földjére, hiszen ilyen sokan nem tudtunk néma csendben, lábujjhegyen járni. Ám amikor bizonyítottuk, hogy szívünk és szándékaink tiszták, és mi magunk hálásak vagyunk a mesés tájak látványáért, bizony minden alkalommal jutalomra leltünk. Csodás történetekkel, gyönyörű mesékkel köszöntöttek bennünket, volt, ahol meg is vendégeltek.
A mese után elengedhettük a fantáziánkat, ecsetet, ceruzát, papírt ragadtunk, színekkel játszottunk, és mire eljött az ebéd, valódi művészeknek éreztük magunkat. Az utazás és az alkotás mindannyiunkat elfárasztott, és teli hassal, a besötétített teremben nagyokat aludtunk. Olykor még mi, felnőttek is „csukott szemmel pihentünk” egy ideig.
Az uzsonna utáni játszóterezést alig várták a gyerekek. Itt végre szabadon játszhattak, a friss levegőn szaladgálhattak, lelkes egyetemista segítőinkkel fogócskázhattak. Innen már a szülők kísérték haza a gyerekeket, előbb vagy utóbb.
Gyorsan eltelt ez az öt nap, nem volt hiány kalandokban, csínyekben, energiában és jókedvben.
Jövőre újabb leendő vándorokat kísér Meseországba:
