Tavaly karácsony előtt már írtam arról, hogy miként tudjuk segíteni a gyerekeinket abban, hogy könnyeben teljen a december, és lehetőleg egy nap csak tízszer kérdezzék meg, hogy mikor lesz végre Szenteste, és mikor kapják meg az ajándékaikat.

Ebben is az évben is nagyon ajánlom az úgynevezett adventi lépegető használatát, amikor bármilyen térbeli módon megjelenik azon napok száma, amennyinek az ünnepig még el kell telnie. Lehet ez egy tetszőleges anyagdarab, amin egy bármilyen figura lépked. Én gyakran látok angyalokat, vagy Máriát lépegetni papír- vagy filc-csillagocskákon, befelé egy spirálon, vagy épp egy csillagot haladni egy fácska felé – attól függően, melyik család épp miben hisz.  Ez valóban tud segíteni a gyerekeknek, és ha olyat választunk, ami minden évben elővehető, még hagyománnyá is válik, amit szintén lehet várni.

Soha nem felejtem el, amikor pszichodrámára járt hozzánk egy kisfiú, aki nagycsaládban 4 testvérével élt. Advent első napján kikerültek nálunk az adventi zsákocskák, minden nap egy-egy mágneses kirakó darabot rejtve. Napról napra rakták ki a betlehemet a kirakókból, és minden évben ugyanez volt az adventi kalendáriumuk. Ez a 6 éves kisfiú egészen hihetetlen lelkesedéssel mesélt erről a csodás dologról. Nagyon sokszor valójában csak ennyi is elég, egy egyszerű, évről évre ismétlődő dolog. A gyerekek számára ez már önmagában is nagyon izgalmas, egyáltalán nincs szükségük minden évben valami újra, így ezzel is lekerülhet egy mentális és anyagi teher a családról.

Mostani írásomban elsősorban az anyatársaimhoz szeretnék szólni. Az internet decemberben telítődik azzal, hogy miként varázsoljunk tökéletes karácsonyt a családunk, gyerekeink számára. A másik oldalon pedig jönnek szembe azok az írások, amelyek azt képviselik az anyák felé, hogy hogyan éljék túl idegösszeroppanás nélkül az ünnepet. Mint mindenben, ebben is nagyon nehéz eligazodni, és könnyű elveszni. Megpróbáltam összeszedni néhány egyszerű túlélőtippet, amiket saját magamnak is ki szeretnék tenni a hűtőre, hogy el ne felejtsem, mire tényleg ideér az ünnep.

1, A gyerekek a hagyományokra, a pillanatokra emlékeznek a legjobban. Öt év múlva egyikük sem fog emlékezni arra, mit kapott, vagy mit és mennyit evett aznap. Arra az élményre viszont, hogy milyen jó volt együtt lenni, és pizsiben társasozni a fa alatt, egészen biztosan fognak, ahogyan arra is, ha szüleik kifáradva veszekednek a fa alatt valami nem is igazán fontos dolgon – csak annyira kimerültek, hogy így jön ki belőlük a feszültség.

A gyermekjátékok iránt nagyon is érdeklődő gyermekpszichológusként engem is foglalkoztat, mit kapnak a gyerekeim. Ugyanakkor igyekszünk minél kevesebb dolgot venni nekik, egy-egy játékot, és egy közös társast kapnak majd itthon, a korosztályukhoz igazodva. A legjobb játék amúgy is az, amivel közös élményt szerezhetünk gyerekeinkkel, és kapcsolódhatunk hozzájuk.

2, A boltban vásárolt bejgli is nagyon finom. Ugyanez igaz a halászlére is.

3, Az angyalok koszos ablakon is betalálnak, főleg, ha hallják a családot együtt énekelni.

4, A szabad levegő minden helyzettel csodákat tud tenni. Amikor együtt a család, és a gyerekek hónapok óta várják az ünnepet, sokszor a legnagyobb szükségük arra van, hogy a szabadban kimozogják magukat, és kieresszék ennek a sok izgalomnak és mindenféle szenzoros ingernek a feszültségét. A karácsonyi időszakban is menjetek bátran levegőzni, játszótérre, bárhova, ahol futhatnak, mozoghatnak a gyerekek, és a ti fejetek is ki tud tisztulni. Miért is ne lehetne ünnepi szokás a játszótéren, vagy az erdőben kimozogva magukat teázni, és enni egy kis bejglit vagy bármit?

5, A gyerekek imádják és várják ezt az időszakot. De ez a pár hét nagyon túlterhelő tud lenni minden szenzoruknak, hiszen több a fény, a hang, az illat, a program, a zaj, és mellette az elvárás is. Az én gyerekeim jelenleg nettó 2 perc alatt vesznek össze, kezdik el akár csépelni is egymást (bizony, a gyermekpszichológus gyermekei is verekednek, nem is keveset…). A férjemmel igyekszünk magunkban úgy készülni, hogy ezek az események a karácsonyfa áhítatában is nagy eséllyel meg fognak történni. Meglehet, hogy az ajándékbontás második pillanatában már vészhelyzetet hárítunk, és síró vagy dühös gyereket vigasztalunk, miközben nagy levegőket veszünk. A varázsos bölcsis, ovis évekhez az is hozzátartozik, hogy a gyerekek csalódnak, sírnak, elfáradnak, telítődnek – naptári naptól függetlenül. Magunkat álltatnánk, ha azt gondolnánk, hogy karácsonykor – a béke és szeretet ünnepén – gyerekeink éretlen idegrendszere és érzelemszabályozása átalakul. Nem fog.

Mi talán emiatt is írtuk felül a saját hozott hagyományainkat, és nálunk december 24-én reggel találják meg a gyerekek az előtte éjszaka feldíszített karácsonyfát, és alatta az ajándékokat. Nálunk ez bevált, reggel egyből bonthatnak ajándékot, és a nap további részében örülhetnek neki – vagy veszekedhetnek rajta. Nekem segített, hogy el tudtam engedni azt a nagyon erős és szép gyermekkori emlékemet, hogy a „Jézuska” addig hozza meg a házunkba a karácsonyfát és az ajándékokat, amíg mi Szenteste délutánján a pásztorjátékon vagyunk a templomban a testvéremmel.

Próbáljátok ki, nektek mi működik a legjobban, melyik verzió adja a lehető legkevesebb feszültséget mindenkinek!

Kedves szülőtársaim, ezúton kívánok nektek békés készülődést és hangolódást a közelgő ünnepi időszakra, és kívánom, hogy minél több belső és külső elvárást el tudjatok engedni, és teremteni magatoknak egy saját ünnepet, saját hagyományokkal!