Aktuális, Gyermeknevelési blog, Könyv és játékajánló
Leave a comment

Játszani, ameddig csak lehet – Hogyan segítheti a felnőttkori problémamegoldást egy adag építőjáték?

Érdekes dolog, hogy kinek mi felé fordul a figyelme, amikor anyává válik. Sok anya kezd vállalkozásba, vagy tanul meg valamilyen új hobbit, sokan pedig “csak” túlélünk anyaságunk első időszakában.

Én a túlélők táborát erősítettem. Ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, a napok nagyon lassan, a hetek, a hónapok és az évek pedig nagyon (túl) gyorsan teltek. Ebben az időszakban mégis lett egy új szenvedélyem, ami annak ellenére, hogy a gyerekeim már „nagyok”, mégis megmaradt. Ez nem más, mint a gyermekjátékok végtelen világa.
A nagyobbik gyermekem közel 2 éves koráig óránként ébredt, így éjszaka sokszor a telefonom fénye tartott ébren, és segített túlélni minden szempontból. Így találtam rá egy akkor számomra új szemléletre a gyermekjátékok terén.

2023-ban megjelent a Guardian magazinban egy nagyon hosszú cikk arról, hogy az elmúlt 30, talán 40 évben hogyan uralták le a fejlesztőnek hívott játékok a piacot. Kicsit sarkítva arról is írnak, hogy a szülők annak reményében választottak játékot a gyerekeiknek, hogy azoktól minél okosabbak, illetve pénzügyileg sikeresebbek legyenek majd. Erre az igényre is reflektált a játékipar, amikor elkezdte ontani az ún. fejlesztő játékokat, részletesen kifejtve, hogy a játék milyen területeket fejleszt, és biztatva a szülőket arra, hogy minél több játékot vásároljanak a gyerekeiknek.

Ezzel szemben én mindig is egy csodának éltem meg azt, hogy a kicsik számára minden tárgy játékká tud válni. Ebben a varázslatos korai (0-7/8éves korig tartó) időszakban egy egyszerű botdarab lehet kard, varázspálca, fésű, repülő seprű, és még ki tudja, mennyi dolog. A gyermekpszichodráma csoportokban soha nincs szükségünk igazi jelmezekre ahhoz, hogy bármivé átváltozhassunk. Egy régi használt sál is elég, hogy megteremtődjön egy varázsbirodalom.

A gyerekek számára a szabad játéktevékenység már önmagában fejlesztő hatású. Egész egyszerűen, ha a megfelelő mennyiségű és minőségű eszközzel vesszük őket körbe, a gyermekek a spontán létükből fakadóan elkezdenek játszani, és varázsolni maguk körül. De ehhez szükséges egy optimális környezet, és egy nyitott, elfogadó szülői jelenlét. Szülőként nehéz feladat kilépni egy-egy tárgy vagy akár játék adott szerepéből.
Egy egyszerű példa erre: a legtöbb család játéktárában fellelhető egy adag Duplo vagy Lego. Az a régebbi fajta, amiben csak a darabok vannak, és nem egy konkrét dolgot (pl. Tűzoltóállomást) kell kirakni instrukciók alapján belőlük. Ezekhez az ömlesztett dobozokhoz is tartozik egy-egy inspirációs füzet, ami ötleteket ad. Azt tapasztalom, hogy nagyon sok felnőtt elkezd a füzetekből építeni, pontosan másolva az ott látott dolgot, és kevésbé próbál meg csak úgy spontán kitalálni valamit. Ráadásul nehezen tudja elfogadni, ha a gyerek hozzátesz még pár darabot, ahogyan neki épp tetszik, vagy azt, hogy bár a tenger kék, és vannak kék kockák, a gyermek mégis ragaszkodik ahhoz, hogy a piros kockákból építi a tengert, mert szerinte az úgy egy tenger. Azok a generációk, akik már több digitális tartalmat láttak gyermekkorukban, nehezen tudnak elvonatkoztatni a konkrét dolgoktól, és nehezebben engedik szárnyalni a fantáziájukat.
Egy másik példa erre, amikor a gyerek érdeklődik valami után, mondjuk megkérdezi, mi is az a leopárd, hogy néz ki. Vajon hány felnőtt kezdi el részletesen elmagyarázni, hogy „négy hosszú lába van, pöttyök vannak a szőrén, pont mint a labdádon, csak az állat hátán feketék. Úgy mozog, mint egy cica, csak nagyobb, stb.”? És hányan (valószínűleg többen) kapják elő az okostelefont, azonnal mutatva egy képet egy leopárdról? Természetesen semmi gond nincs azzal, ha egy gyermek lát egy igazi képet egy leopárdról, de sokkal izgalmasabb folyamat kis lépésenként segíteni neki elképzelni. Egy ilyen egyszerű dolog által fejlődik a szókincse, a képzelőereje, a figyelme, tanul a méretekről, színekről, mindezt úgy, hogy a fejében megszületik egy kép, ami egyáltalán nem biztos, hogy egy tökéletes leopárd képe lesz. Aztán ez a gyermek eljut az állatkertbe, és lát egy igazi leopárdot, és összeköti a fejében az általa elképzelt képpel.

A gyerekekben az egyik legcsodálatosabb, hogy rendelkeznek a belső képalkotó képességgel, bármit el tudnak képzelni és bármiből tudnak varázsolni. Ha ez a képességük aktív tud maradni, az nagyban támogathatja a későbbi kreativitást, és a problémamegoldást.

Korábbi írásaimban már többször is találkozhattatok azzal a gondolatmenettel, hogy az elmúlt évtizedekben megváltozott a gyereknevelés célja, és a felnőttvilágban az egyik legfontosabb a rugalmasság és a kreatív problémamegoldó készség elsajátítása lett. Ezen készségek elsajátítása nem felnőttkorban, hanem már kisgyermekkorban elkezdődik. Az éjszakai ébrenléteim során szembejött velem sok-sok kép különböző furcsa, ismeretlen játékokról, amikről akkor még nem értettem, mire valók, és ötletem sem volt, hogyan is lehetne velük játszani. Az érdeklődésemet felkeltette, majd elkezdtem utánajárni. Így ismerkedtem meg a nyílt- és zártvégű játékok fogalmával.

A nyíltvégű játékok közé tartoznak az építőkocka, a mágneses csempe, a botok, karikák, érmék, a szivárványépítő, a bábok, selyemdarabok, szerepjáték-eszközök, a művészeti tevékenységre alkalmas eszközök, és a Lego vagy Duplo ömlesztett verziói.

Ezek közös tulajdonsága, hogy
– ösztönzik a játékost, hogy a saját képzelet alapján használja az eszközöket
– végtelen és időtálló felhasználási lehetőséget biztosítanak
– le tudnak kötni tágabb korosztályokat is (ám egy adag kockát máshogy használ egy másfél éves, mint egy ötéves)
– nincs egyetlen helyes megoldás vagy kivitelezési mód
– a játéknak nincsenek szabályai vagy egy meghatározott célja
– a fókusz a képzeleten és a kreativitáson van.

A zártvégű játékok közé tartoznak a kirakók, társasjátékok, versenyjátékok, videojátékok, beszélő-zenélő állatok, Lego készletek egy konkrét modellhez, kártyajátékok, gombnyomásra zenét játszó játékhangszerek. Közös bennük, hogy
– a játéknak konkrét szabályai és céljai vannak
– a játékosnak nincs, vagy csak kismértékű befolyása van a játék alakulására
– a fókusz a logikai gondolkodáson és a szabálykövetésen van
– csak egy vagy néhány megoldás létezik.

Engem teljesen magával ragadott a nyíltvégű játékok világa, ezen belül is a természetes anyagból készültek a kedvenceim. Ám idén a Jézuska Connetix mágneses csempéket hozott a fiaimnak, és csodálatos látni, hogy a 2 és a 4,5 éves egyaránt nagy örömmel és elmélyülten használja, és hogy megfér egymás mellett a szép fajáték és a műanyag is.

A saját tapasztalatom alapján a nyílt- és zártvégű játékok jó aránya egy gyermekszobában (ami nálunk a nappali) kisgyermek- és óvodáskorban körülbelül 65:35, a nyílt végű játékok javára.

Így aztán alkalomról alkalomra elkezdtem gyűjtögetni a különböző nyíltvégű játékokat.
Saját magammal kapcsolatban aztán lett egy szomorú felismerésem: én egyáltalán nem tudok nyílt végű játékokkal játszani. Általában 2, maximum 3 féle felhasználás jutott az eszembe magamtól, hogy mit is tudnánk a szivárvány elemeiből építeni, hogyan tudom várrá kombinálni a fa építőhasábokat, a játszóselymeket és a mágneses csempéket. A férjem ezzel szemben egészen fantasztikus és spontán módon kreatív az összes ilyen játékunkkal, és néha csak irigykedve nézem, milyen ötletei vannak. Én sokszor keresek ötleteket az interneten például golyópályákhoz, vagy egyszerűen csak a gyermekeimre hagyatkozva bekapcsolódom abba, amit éppen játszani kezdtek. Legutóbb például egy állat úszóvilágbajnokságon voltam bíró.

Amiben viszont úgy érzem, hogy ügyes vagyok, és szintén az elmúlt években tanultam, az az úgynevezett játékra hívás. Ilyenkor előkészítek egy-egy játékot a szőnyegre, megépítek valamilyen jelenetet, mondjuk egy állatkertet vagy egy erdőt karácsonyfával és állatokkal, és azután csak hagyom, hogy a gyerekek azt csináljanak belőle, amit csak akarnak. Ez tényleg mindig bejön, és hihetetlen látni, hogy mennyire meg tudja mozgatni a fantáziájukat.
Gyereke válogatja, hogy mennyire kell ezekhez a játékokhoz szülői támogatás és aktív jelenlét. Nálunk a nagyfiamnál sokkal jobban bejön a játékra hívás, és ő a mai napig igényli, hogy vele együtt játsszak én is, a pici pedig imád egyedül is elbíbelődni bármivel.

Nyíltvégű játékokat otthon is lehet készíteni, már nem használt nagyobb anyagdarabokból, kisebb-nagyobb kavicsokból. Hobbiboltban lehet vásárolni karikákat, érméket, amit ügyeskezű szülők szépen be tudnak festeni. A hazai játékpiacon pedig rengeteg lelkes magyar készítő gyárt szebbnél szebb állatokat, figurákat, építőszetteket, járgányokat. Én nem vagyok ügyes az otthon készített dolgok világában, de amikor tudom, örömmel támogatom egy-egy magyar készítő munkáját.

A Belvárosi Közösségi Térben teljesen megújult a Hetedhét Játszószoba játéktára, én is részt vehettem a játékok kiválasztásában. Rengeteg csodás nyílt végű játék került a polcokra, amiben remélem, sok örömöt és inspirációt leltek, és benneteket is elvarázsol ez a csodás világ, ami még több lehetőséget ad a gyerekeinknek arra, hogy önfeledt gyermekek maradhassanak minél tovább. Gyertek és próbáljátok ki, milyen így együtt játszani!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük