Amikor 2014 nyarán Belváros Önkormányzata bizalmat szavazott nekem egy egyedülálló intézményi struktúra kialakítására, még remélni sem mertem, hogy a tündérmese – amelyet ma Belvárosi Közösségi Térnek hívunk – valóra válhat.
Huszonhat évesen, tele tervekkel és lelkesedéssel vállaltam el az ügyvezető pozíciót, éreztem, hogy kivételes lehetőséget kaptam. Öt évvel korábban költöztem Budapestre egy Vas megyei faluból – az első években rendszeresen eltévedtem még a kerületen belül is, ma már azonban nekem is otthonommá vált a Belváros. Miért is kezdtem rögtön egy közhelyesnek tűnő tündérmese-felütéssel? Legfőképpen azért, mert ezt a visszaemlékezést lehetetlen lenne az ehhez hasonló motívumok nélkül megírni, ugyanis aki járt már a Belvárosi Közösségi Térben, az tudhatja, hogy a Mérleg utca 9. szám alatt található a mesék birodalma, és a küszöböt átlépve mindannyian mesevándorokká válhatunk.
Barangoljuk hát be együtt azt a rengeteget, amelyen átvágva a Belvárosi Közösségi Térre lelhetünk! Hogyan is kezdtünk hozzá? Mindenekelőtt kellett egy vízió, aztán a szakmai program, és a működési stratégia. Általában a legtöbb történet itt véget is ér, és az ötlet a fiókba kerül. Ahhoz, hogy a mi mesénk ne így végződjön, szükség volt még egy kis csillámporra, varázslatra, szerencsére, vagy isteni gondviselésre – mindenki válogathat kedvére. Persze a tapasztalt mesevándorok jól tudják, hogy nem ilyen egyszerű ez, a mesék hősei egyedül nem boldogulhatnak; útjuk során szükségük van a bölcs útmutatására, a segítőtársakra, a kincstár aranyára és varázslatos tárgyakra is.
Így indultunk tehát útnak 2014 nyarán, az első munkanapunkon Palotás Péter kollégámmal. Aznap a legnagyobb kihívást az okozta, hogy eljussunk a számunkra kijelölt irodába, a Nádor utcába, és megszerezzük az elkóborolt irodai székeket, de az elfogadott alapító okiratot sem volt egyszerű megtalálni. Az első fél évben a Belvárosi Családi Piknik megszervezése, és a kísérleti jellegű programkínálat kialakítása volt a feladatunk. 2014 őszének kezdetén kétszemélyes cégünket Poich Magdi érkezése erősítette, továbbá Káplán Viki és Tóth Annamari segítette munkánkat az adminisztráció területén. Magdival a rengeteg közös élményünk közül talán mindketten az elsők között említenénk azt az esetet, amikor az első karácsonyi „ünnepségen” – miközben az egész cég elfért egy ötfős asztalnál a cukrászdában – Magdi egyetlen kérése az volt a jövő évre nézve, hogy szeretne minél több feladatot kapni. Magdi ezt a bámulatos hozzáállását azóta sem veszítette el, és a BKT teljes csapatának is ez az egyik varázslatos eszköze.
Mi történt ezután? Szirtes-Szabó Katát 2015 telén egy kis utánajárást követően, teljesen ismeretlenül kerestem meg telefonon annak érdekében, hogy ötleteljünk a bevezető foglalkozások tartalmán. A beszélgetés végén már tudtuk, hogy Vele és csoportvezető társával, Huszár Anikóval közösen valami különlegeset alkotunk majd. Ezt követően felgyorsultak az események. Az Aranytíz Kultúrházban még 2015 telén öt csoportot indítottunk el kísérleti jelleggel. Amikor felhívott a City Tv vezetője, hogy szeretne interjút készíteni velünk a programjainkról, egész éjjel nem tudtam aludni, annyira izgultam.
A csoportok népszerűsége meredeken ívelt felfelé, amelynek eredményeképpen 2015 tavaszán megszületett a képviselő-testületi döntés az intézmény kialakításáról. Az előkészítés során több lehetséges helyszín is felmerült, majd amikor a testületi ülésen tájékoztattak, hogy az egyik legszebb, 560 nm-es műemlék épületét adja oda erre a célra az Önkormányzat, olyan izgatottságot éreztem, mint talán legutóbb akkor, amikor 5 évesen megkaptam karácsonykor az első babámat. Elkezdődtek a tervezői munkálatok, és komoly mérnök szakemberek vártak szakmai iránymutatásunkra ezer meg egy kérdésben. Úton a megbeszélésre Huszár Anikóval abban maradtunk, hogy viszünk magunkkal néhány kakaós csigát a résztvevőknek, mivel tartottunk tőle, hogy elhúzódó megbeszélésre számíthatunk amiatt, hogy a tervrajzokon a bejáratot is nehezen fedeznénk fel. Mint ahogyan az utólag kiderült, az édességekre semmi szükség nem volt, ugyanis a kivitelezésben résztvevő szakemberek a kedvünkért elképesztő gyorsasággal váltottak át a saját szakszerű szókészletükről a Mókus szoba, Pillangó szoba stb. megnevezésekre (de azért természetesen mi is igyekeztünk felvenni a ritmust). A színek és a bútorok kiválasztása, na és persze a kaucsuk padlóburkolat története szintén külön bejegyzést érdemelne. Mindeközben elindítottuk idősügyi programjainkat is, csatlakozott hozzánk Nagy Zoltán és Tircsi Anikó, akik azóta is oszlopos és lelkes tagjai Csapatunknak.
Több mint egy éven keresztül toboroztuk a leendő Munkatársainkat egy olyan intézménybe, amelynek innovatív szakmai koncepciója nem szorítható semmilyen ezidáig ismert keretek közé, és amely akkor még csak tervrajzokon létezett. Mi lehet mégis a titok, ami arra sarkallta Őket, hogy a mesénk részeseivé, sőt, hőseivé váljanak? A titok az a mesebeli képességük, ami azóta is varázslattal tölti meg intézményünk falait. A Belvárosi Közösségi Térben nap mint nap találkozhattok Velük.
Legyetek nagyon szemfülesek, mert akik a legrégebb óta vannak úton, a héten meg is osztják Veletek kalandjaikat. Hálás vagyok, hogy a Belvárosi Közösségi Tér meséjét Velük közösen írhatjuk. De ugye emlékeztek, hogy a mesehősök egyedül nem boldogulhatnak?
Ez a mese nélkületek, kedves belvárosi gyerekek, szülők, idősek, fiatalok, nem válhatott volna valóra. Köszönjük, hogy velünk együtt barangoltok!