Azt vettem észre, hogy amikor jó gyerekkönyveket keresgélek, egyre többször botlok holland
írók műveibe. Ez vajon azt jelenti, hogy a holland írók különösen erősek a
gyermekirodalomban, vagy csak nagyon sok jelenik meg közülük magyarul? Vagy én
vonzódom nagyon a holland stílusjegyekhez, talán mert valahol az ükszüleim között rejtőzik
egy snájdig holland nagypapa, csak magam sem tudok róla? – Szirtes-Szabó Kata ezen a héten Mirjam Oldenhave: Danny bá’ és az eleven osztály című  könyvét, és az egész sorozatot ajánlja nektek.

Az általam olvasott holland gyerekkönyvekre általában jellemző a könnyed, néha kicsit óvodásan direkt, szégyentelen humor, a sokszínűség, az elfogadás, az empátia és a gyerekek iránt mutatott derűs szeretet, vagyis mindaz, ami magához a gyerekneveléshez sem jön rosszul.
Az első Danny bá’ könyvek évekkel ezelőtt jelentek meg nálunk a Pagony gondozásában, de
én valamiért csak most találtam rájuk. A magyarul egyelőre ötkötetes sorozat első része
vékony kis könyv, színes, kedves rajzokkal. Főszereplője egy tízéves kisfiú, Tobias, aki,
miután a tanító nénije kisbabát vár, új tanítót kap. A fiatal, tapasztalatlan tanár lelkesedéssel,
odafigyeléssel, szeretettel és sok-sok humorral lát neki a tanításnak és azonnal elbűvöli az
amúgy igen kemény diónak számító osztályt.

A könyv rövid fejezetekből áll, amelyek nagyon jók önálló olvasásra, de akár felolvasni is
tökéletesek. Először a történetek könnyed szellemessége ragadott magával, ahogy
belekezdtem. Tudjátok, amikor tovább lapozok, csak mert ilyen rövid kis fejezetekből akár el
is olvadhatok még egyet, nem tart az semeddig. Mert olyan jó egy kicsit csak úgy nevetgélni
egy könyvön. És azt vettem észre, hogy igencsak megkedveltem ezt a Danny bá’-t, aki csak
egy srác és egyáltalán nem veszi komolyan magát, inkább cinkosságot vállal a diákjaival, és
úgy veszi rá őket a tanulásra, hogy őszinte velük, sebezhető, kedves és mindenből játékot
csinál, mint egy nagy gyerek. Aztán hopp, már nyakig elmerültem a könyvben, ahol szép
lassan kibontakozott egy mélyebb történet is egy kisfiúról, akinek egyáltalán nem olyan
vidám az élete, és égető nagy szüksége van egy felnőttre, aki odafigyel rá. És aztán az is kezd
kibomlani, hogy ebben az osztályban – pont, mint a való életben – mindenféle gyerek van,
ráadásul a Hollandiára jellemző multikulturális módon. Akadnak itt tősgyökeres holland és
más országokból jött kevésbé fehér bőrű és szőke hajú gyerekek. Van köztük szegény és
gazdag, kedves és undok, jó tanuló és olyan, aki küszködik a tananyaggal. És ott van az
elengedhetetlen csapattag, a jó öreg dúvad is, a bully, akinek az okoz örömet, ha másokat
bánthat. Danny bá’ pedig a maga jószándékú, tágranyílt szemű, energikus módján téblábol a
gyerekek között, és bármit is tesz, az működik, mert ezek a kisnövésű hétpróbás gazemberek,
akik a való életben is ott ülnek az iskolapadokban, meglepő módon befogadják a
szerencsétlenkedő tanárurat, és a könyv felére már bármit megtennének a kedvéért.
A bennem élő gyerek épp ilyen tanítót szeretne magának, amilyen ez a Danny bá’, de persze
ez csupán fikció. Ki tudja, mi lenne a világgal, ha így tanítanánk a gyerekeket… képzeljétek,
épp tegnap futottam bele egy videóba, ami egy amerikai tanárbácsiról szólt, aki mostanára
saját iskolát nyitott, mert úgy beváltak a tanítási módszerei. Épp úgy tanított, mint ez a Danny
bá’. Szóval ki tudja, lehet, hogy érdemes bizalmat szavazni a Danny báknak.

A könyvet ajánlom kisiskolás gyerekeknek, mert remek kedvcsináló, olvasásra szoktató
sorozat, jó sokat lehet nevetni rajta és ha szeretnétek egy kicsit lazítani, nektek szülőknek is.
Ja, és hogy kicsoda Anna-Lisa Mulders? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok! Szerintem
ti is egyetértetek majd velem.

Szirtes-Szabó Kata – prevenciós szakmai vezető, meseterapeuta, gyógypedagógus