Az új tanév elkezdése várakozással és szorongással tölti a gyerekeket és szüleiket egyaránt – s ez az idei tanévre különösen igaz lehet. A kezdeti izgalom valószínűleg hamar alábbhagy, ahogy telnek a hetek, s gyakorta sajnos állandó szorongásnak, feszültségnek adja át a helyét. – Szirtes-Szabó Kata cikkét olvashatjátok.

A szakemberek tapasztalatai alapján az iskolás gyermekek legalább annyi negatív érzést, feszültséget és stresszt élnek meg mindennapjaikban, mint egy nyomás alatt teljesítő, multinál dolgozó felnőtt, ezért az őket érő hatásokat, és az általuk adott jelzéseket nem árt komolyan
venni. (De természetesen vannak olyan iskolák, tanítók és gyerekek, akiknél mindez nem áll fenn.)

Minden gyermek máshogy működik, különbözőképpen reagál a feszültségre, ezért az őt ismerő szülő foghat gyanút a legkorábban. Általában ezek a viselkedési formák (körömrágás, alvási nehézségek, bepisilés stb.) korábban már kisebb-nagyobb mértékben jellemzőek voltak a gyermekre, előfordult, hogy nehezebb életszakaszokban ezekkel már meg kellett küzdeni, így a szülő számára ismerősek lehetnek, ami behívhat már bevált megoldásokat, vagy épp ellenkezőleg, a kétségbeesést, amiért ismét ott állunk, ahol a part szakad.

Ilyen esetekben léteznek radikális megoldások, lehet például iskolaváltásban gondolkozni, de van, hogy ez a lehetőség nem áll fenn, vagy úgy ítéljük meg, hogy a stressz mértéke nem olyan nagy, inkább a gyermeket szeretnénk valamiképp megtámogatni abban, hogy képes legyen megküzdeni a helyzettel.

Hogyan segíthetjük otthonról gyermekeinket?

• Kiszámítható keretek, következetes szabályok és elvárások:
  A kisiskolás gyerekek nem úgy lépnek be az iskola kapuján, hogy képesek saját idejüket előrelátóan és arányosan beosztani, erre ezekben a kezdeti iskolás években taníthatjuk meg őket, hogy később, a kamaszkor közeledtével szép fokozatosan rájuk hagyjuk, had próbálgassák, mi történik, ha ezeket a kereteket elhagyják. Érdemes ismétlődő rendszert kialakítani számukra a mindennapokra, amelynek ugyanúgy része a napi tanulás, leckeírás (ha ezt nem végzik el a napköziben), mint a nagyjából adott
  időben történő étkezés és kikapcsolódás.
•  Korlátozott képernyő idő:
  A telefonos, tabletes, számítógépes játékok, a tévézés, a közösségi média különböző platformjainak bámulása, pörgetése nem igazi kikapcsolódás egy egész nap iskolapadban ülő, idegrendszerileg kifáradt gyermek számára. Bár látszólag pihen, valójában ilyenkor a feszültség egyre halmozódik benne. Ezért amíg még megtehetjük, amíg még mi szabjuk meg a szabályokat, érdemes a képernyő előtt töltött időt erősen korlátozni.
• Mozgás a szabad levegőn:
  A kisiskolás korcsoportba tartozó gyerekeknek a megfelelő idegrendszeri és testi fejlődéshez mindennap szüksége van (lenne) a szabad levegőn strukturálatlan játék időre. Ilyenkor az agy oxigén ellátása növekszik, az izmok erősödnek, az egész nap felhalmozott feszültség a mozgással oldódik, nem kell alkalmazkodni, megfelelni, szabályoknak engedelmeskedni, fegyelmeznie magát. Ez különbözik a szabályozott sporttevékenységtől, ami szintén hasznos lehet, de ott a valódi feloldódás, lelazulás nem történik meg, hiszen egy úszó vagy foci edzésen, balett vagy néptánc órán elvárásoknak kell megfelelni, szabályokat kell elfogadni és betartani.
•  Beszélgetés, meghallgatás, közös idő, ami nem a tanulásról szól:
  A napi rohanásban a feladatok közé nehéz olyan idősávokat beilleszteni, amikor meg tudunk pihenni, bele tudunk nézni gyermekünk szemébe, és a telefonunkat félretéve őszinte érdeklődéssel tudjuk kivárni, hogy megossza velünk gondolatait, gondjait. Érdemes tudatosan időt szánni erre akár lefekvés előtt, akár iskola után, amikor hazaértünk, hiszen ezek a beszélgetések képezik majd annak a bizalomnak az alapját, ami lehetővé teszi kamasz gyermekünk számára, hogy hozzánk forduljon, ha bajban van. Ezeknél a beszélgetéseknél próbáljuk valóban kioktatás, ítélkezés nélkül meghallgatni őt, és csak akkor tanácsot adni, ha ő kéri, vagy úgy érezzük, nyitott rá.
• Különórák ésszerű bevállalása:
  Mielőtt rábólintunk egy újabb szuper különórára, mindig mérlegeljük, valóban fontos-e, s ha igen, kinek pontosan. Napjainkban a gyerekek nagyon túlterheltek, mert a gondos szülő úgy érezheti, mindent egyszerre kell biztosítania a számukra. Fontos a rendszeres sport, a zene és nyelvtanulás, a tehetség kiaknázása. Nagyon nehéz ezekből valamiről lemondani, főként, ha a gyermek maga kéri lelkesen, hogy mindent kipróbálhasson. Ugyanakkor az is fontos, hogy gyermekünknek legyen ideje lábat lógázni, unatkozni, szabadon játszani, olvasni, beszélgetni, ezek pedig csak az „üres” napokon valósulhatnak meg. Mielőtt bevállalnánk még egy zene órát, gondoljuk végig, vannak e még a gyermekünknek üres napjai? Nem is beszélve arról, hogy a különórák a családra is extra terhet rónak, hiszen valakinek el kell vinnie a gyermeket, meg kell várnia, érte kell mennie, s egy idő után nekünk magunknak arról szólnak majd a napjaink, hogy a gyermeket fuvarozzuk éveken át.
• Szabad napok, szabad órák:
  Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Lehet nemet mondani elfoglaltságokra, házi feladatokra, akár egész iskolai napokra. Legyünk bátran gyermekünk cinkosai ebben – az észszerűség keretei között természetesen! Van-e jobb egy olyan szülinapnál, amikor nem az iskolában kell matekórán ülni, hanem kirándulni, moziba menni vagy sütit enni pizsamában?
• Külső segítséggel:
  Ha úgy látjuk, a gyermekünk nem tud megbirkózni a feszültséggel, a valós vagy vélt elvárásokkal, merjünk segítséget kérni! Súlyosabb tüneteknél a Pedagógiai Szakszolgálatoknál szakemberektől lehet egyéni vagy csoportterápiás segítséget kapni, ha pedig megelőzni szeretnénk a szorongás felerősödését, már a korai jeleknél, vagy akár azok megjelenése előtt felkereshetünk gyermekpszichodráma, alkotó-fejlesztő meseterápiás vagy művészetterápiás csoportokat.

A Belvárosi Közösségi Térben a kisiskolás korosztály számára idén is több csoportot indított!

A cikket Szirtes-Szabó Kata gyógypedagógus, alkotó-fejlesztő meseterapeuta írta, akivel számos programon találkozhattok a Belvárosi Közösségi Térben!

This article is also available in English, in the translation of Anita Nagy.
Click here to read it.