Nem szeretem azokat a gyerekkönyveket, filmeket, ahol a főszereplő mindenkinél okosabban, ügyesebben, játszi könnyedséggel oldja meg a nehéz helyzeteket, a mellékszereplők dolga pedig csupán annyi, hogy ehhez ájult csodálattal tapsoljanak. Guus Kuijer: Gubanc Manka és az eltévedés művészete című könyvének ajánlóját olvashatjátok Szirtes-Szabó Katától

Na nem magamtól jutottam el erre a gondolatra, az akkor hatéves lányom hívta fel rá felháborodottan a figyelmet, hogy a Tesz-vesz város hőse, Cicó gyakorlatilag minden pálmát elvisz szerencsétlen húga elől. Korán a női egyenjogúságra nevelt gyermekem külön kikérte magának, hogy az ilyen hős szerepben tetszelgő figurák csakis fiúk lehetnek. Azóta is ennek megfelelően górcső alá veszünk minden könyvet és filmet, és csak fitymálva vonogatjuk szemöldökünket, biggyesztjük ajkunkat, ha ezzel az ún. „Cicó-jelenséggel” találkozunk.

No, hát Guus Kuijer Gubanc Manka és az eltévedés művészete című műve minden szempontból átment a szűrőnkön. Az általam olyannyira kedvelt holland gyermekirodalomnak ez a gyöngyszeme igazi nyári csemege lehet a nagyovis, kisiskolás korosztálynak – fantasztikus, hogy a holland gyermekkönyvek szerzői milyen komolyan és alázattal teszik a dolgukat! Bár címadó főszereplője egy Manka nevű kislány, igazából három gyerekről szól, akik egy borzongatóan izgalmas kalandba keverednek. A három gyerkőc három nagyon különböző karakter – Sebi a legkisebb, félénk kisfiú, Jakó igazi vagány, aki nagyon vágyik a figyelemre, Manka pedig Harisnyás Pippi módon sziporkázó, izgalmas, örökmozgó, folyton bajba keveredő kislány.

Bár az író nem sok leírással él művében, a cselekményen és a párbeszédeken keresztül hamar kirajzolódik a gyerekek különböző temperamentuma, és az a kapcsolódás, ahogyan valós gyerek-természetességgel viszonyulnak egymáshoz. Habár a kalandot Manka nyughatatlansága indítja el, hiszen ő szeretné kipróbálni, milyen lehet eltévedni, a három gyerek hamarosan elszakad egymástól, és külön-külön is meg kell állniuk helyüket, míg a történet végén mindannyian személyre szabott happy endhez nem jutnak.

Legutóbb írtam nektek Miriam Bergermans Annabell című könyvéről. Ahogyan Annabell, úgy Manka is a gyermekirodalom zsivány gyerekei közé tartozik, bár szerintem annál kezelhetőbb, könnyebben elfogadható módon. Ami közös bennük az ingerkeresésen kívül, az szüleik elfogadása, az a szeretet és büszkeség, amivel nyilatkozni tudnak róluk édesapáik. Itt Manka apukája ezt mondja:
„… rettenetes gyerek, mi? De hadd mondjam el, hogy már háromszor majdnem megfulladt. Egyszer leesett a tetőről. Legalább kilencvenhétszer eltűnt. Sajnálom, én már nem tudok aggódni miatta.
”Igazi istenverése egy ilyen gyerek – dörmögte Jakó apukája.
Én büszke vagyok rá – mondta Manka apukája.”

A Gubanc Manka tökéletes könyv nyaralás, strandolás mellé, de akár a hosszú, lusta nyári délutánokon a játszótéren egy pokrócon olvasva is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az unalmat elkergessük. A tempója lendületes, arra késztet, hogy még egyet, majd még egyet lapozzunk tovább, a hangvétele könnyed, vicces és szeretetteli. A párbeszédek néhol szürreálisak, ezt én nagyon szerettem benne, a történetszövés meglepő, váratlan csavarokkal. A mellékszereplők a három gyerek mellett szintén izgalmasak, van köztük elefánt és vak nagymama is, nem is beszélve az apukákról, akiknek szintén megvan a maga sajátos karaktere. A betűméret, a képek, a fejezetek fogyasztható hosszúsága alkalmassá teszi a könyvet arra is, hogy sikerélményt nyújtson a közepesen kezdő olvasóknak, a 2-4 osztályos korosztálynak.

Jó nyaralást, jó olvasgatást mindenkinek!

  Szirtes-Szabó Kata könyvajánlóját olvashattátok!